Egyháztörténeti Szemle 2. (2001)

2001 / 1. szám - KALÁSZATOK - Benke György: Ridentem dicere verum

196 Egyháztörténeti Szemle 11/1 (2001) A közönség érdeklődése főként a Transjordánia belső táma­dó hármasa felé fordul, aminek nemzetközi vonatkozásban is fé­lelmes híre van. A sporttudósítók egybehangzó véleménye sze­rint a Bartha—Péter—Békefi belső hármas minden ellenelállást megtör és elsöpör.* 7 A Mezopotámia erre a mérkőzésre tartaléko­sán áll ki, mert Nagy Barnát, a kiváló képességű középfedezetet az Intertibisciana II. csapata szerződtette, míg Koncz, a techni­kás jobbszélső, sérülése miatt nem játszhat bizonytalan ideig.8 Pontban 2 óra 10 perckor lép a pályára a két csapat. Péter a Transjordánia és Janka a Mezopotámia csapatkapitánya üdvözli a közönséget, majd egymást, azután a választást ejtik meg. A vá­lasztás aTransjordániának kedvez, így a Mezopotámia szél ellen kénytelen kezdeni. A sportszakértők véleménye szerint pedig szél ellen nem jó kezdeni.9 Ezután Fiedler a Mezopotámia középcsatára indítja el a lab­dát. Kiadja szélre, ahol Rózsai kapja. A bodroghalmi Szajré Egye­sületnek ez a fürge szélsője viszi a labdát, majd hosszan bead kö­zépre. Ott Benke várja a labdát, és áttolja Faragónak, aki közelé­ben tartózkodik. Faragótól elveszik, és a Transjordánia térfeléről Farkas küld felszabadító lövést. A lövést azonban Nagy S.B. balfe­dezet fogja, és élesen kivágja a balszélre, ahol Bárány lesben áll. Bárányt többször kell figyelmeztetni, mert a balszélen mindunta­lan lesre fut.10 11 A taktabáji Sokraviszem játékosa most azonban he­lyén van, és máris átadja a labdát Fiedlernek, aki kapásból lő. A lövést Gál, az Eszményi Egyházmegye11 kapusa biztosan fogja. Gál régi válogatott játékos, az Eszményi Egyházmegyében fejlő­dött ki komoly erővé. Kilövését Farkas, a Debreceni Krematóri­Réti Gyula cigándi lelkipásztor, Szabó Zoltán sárospataki teológia tanár, Faragó György szerencsi lelkipásztor, Nagy Sándor Béla sátoraljaújhelyi lelkipásztor, egy­házkerületi sajtóelőadó, Bede Gyula tiszakarádi lelkipásztor, Benke Kálmán zemp­léni esperes, Fiedler István egyházmegyei főjegyző, Bárány István békeügyi elő­adó, Rózsai Tivadar bodroghalmi lelkipásztor. 7 Célzás a diktatórikus egyházvezetésre. 8 A pataki teológia megszűnése után Nagy Barnát Budapesten foglalkoztatták, rövi­desen ott is teológia tanár lett. Koncz Sándor nem volt hajlandó nyilatkozatot ad­ni arról, hogy a sárospataki lokálpatriotizmus a „titoizmussal” rokon, ezért helyze­te még bizonytalannak számított. 9 Utalás a „politikai széljárásra”, melybe beállt a debreceni „csapat”. 10 Bárány István közismerten baloldali, úgynevezett „békepap” volt. Péter János és Bartha Tibor után a „szocialista állam” harmadik kitüntetettje a református lelké- szi karban. 11 Utalás a Nyírségi Egyházmegyére, melyből Békefi esperes minta-egyházmegyét kí­vánt faragni, ahol a lelkészek „engedelmesen járnak az ige időszerű üzenete felis­merésének útján”.

Next

/
Oldalképek
Tartalom