Egyháztörténeti Szemle 2. (2001)

2001 / 1. szám - KÖZLEMÉNYEK - Csorba Dávid: Egy eltűnt prédikáció margójára

72

Egyháztörténeti Szemle II/1 (2001)

A műfaji sajátosságok

A műfaj, a profán élet kínálta kárhoztatandó cselekedetek feddése, kiprédikálása, a korban egyáltalán nem szokatlan. Az egyik legrégibb ránkmaradt ilyen jellegű kiadvány Decsi Gáspár műve, ami 4 főbűnt tárgyal.10 11 Ha a súlyos erkölcsi ítéletek gyökerét keressük, annak oka egyrészt a vallás teleologikus céljában érhető tetten: a keresztyén ember a túlvilági létre koncentrálva a világi életének színtereit is morális értékrend szerint alakítja. A biblikus szemléletet szerzőnk ekként fogalmazta meg: „nem a szokás a mi életünknek regulája, (...) hanem az igazság, az Istennek törvénye, és ami azzal egyez, avagy azzal nem ellenkezik, aszerint kell viselned magadat és cselekedetidet” (Öb. 56). Ennek hátterében egy hermeneutikai kérdés is áll: az állandó keresztyén értékek újrafogalmazása a változó világ befogadói szintjéhez mérten. Kedvelt citátum volt a reformáció korában is „A teljes írás... hasznos a tanításra, a feddésre, a megjobbításra, az igazságban való nevelésre” (2Tim. 3:16).

Ebből következően a lelki nevelés természetes része a feddés, de ez a hitbuzgalmi írásokban többféleképpen is megjelenhet. Általános eset- ben a prédikációk hasznaiban, intéseiben; textusként egyedi alkalommal. Külön kezelendő viszont, amikor egy egész prédikációfüzér szól a világ kísértéseiről, és a meglazult erkölcsök miatt bűnbánatra hív. Ilyen összefoglaló jellegű munka a 17. században Czeglédi István, Medgyesi Pál, Martonfalvi György vagy Diószegi Kis István egy-egy kötete.11 A prédikátor speciális érdeklődését mutatja, mikor már csak egy bűnnek szentel egy egész kötetnyi beszédet. Ilyen művek láttak napvilágot Diószegi Bónis Mátyás, illetve a századvégi debreceni prédikátorok, Kábái Bodor Gellért, Gyulai T. Mihály, Szenei A. Pál, Pathai B. János keze alól.12

A 17. század végi képviselői ennek a prédikációtípusnak munkáikat valamennyien debreceni prédikátorságuk alatt szerezték. Szentpéteri István debreceni kötődése egyértelmű, művei pedig mind tematikailag, mind hangnemük szerint is illeszkednek ehhez a műfajhoz. A századvégi debreceniség általános jegyeként több ok miatt nem írhatjuk le ezt a jelenséget. Egyrészt a korszak szerény termésű irodalmából csupán kétes következtetésekre juthatunk: hogy mekkora hányadát

10 DECSI GÁSPÁR: Az utolsó üdöben eginehani regnáló bűnökről való predikatiok, tudni illik, első a bűnről, második az részegségről, harmadik az paraznasagrol, negie- dik az tanczrol. Debrecen, 1582.; Várad, 1584. (2. kiad.). RMNy I. k. 1473—1600. 506, 560. szám.

11 RMK I. 936, 941, 1001, 1276.

12 RMK I. 820, 1220 (1280); 1255, 1283, 1295, 1296.