Egyháztörténeti Szemle 2. (2001)

2001 / 1. szám - KÖZLEMÉNYEK - Csorba Dávid: Egy eltűnt prédikáció margójára

Csorba Dávid: Egy eltűnt prédikáció margójára

89

Jellegzetes példa „Kábái Peti” esete: a nikotinfüggő fiatalember még halálos ágyán sem hajlandó imádkozni, könyörögni az Istenhez; a végkövetkeztetés: meg is halt (Öb. 67sq). Más prédikációiban még ennél szélsőségesebb véleménnyel is találkozunk. A bűnök előidézőinek tartotta a kor a züllött katonákat. Tőlük származtatták a szörnyű istenellenes káromkodást; másrészt dévaj kihágásaik nemcsak a helyi és általános szokásokat sértették (csendtilalom, vasárnapi pihenés), hanem a társadalmi kötöttségeket felrúgva erkölcsi züllésnek adtak táptalajt (sok válás, eldorbézolt családi vagyon). A lelkipásztor természetesen elítélte mindezt, azonban megnyilatkozásai néha egyenesen fatalista jellegűek: „ha a káromkodó Magyar katonákat mind megölnék, egy ezerből tiz alig maradna. De hallódé? ha te meg nem öleted, megöleti Isten őket (...) vagyon elég Német, Török, Tatár, Rácz, stb.” (Ős. D2v).

A mértéken túli borivás szintén közügy volt és általában társadalmi ítélet alá esett, de a következő kijelentés, talán túlzás: „aki a Részegségnek ellene áll, (...) azt az Isten a Mártyromság koronájára tudgya néki” (Ht. Gl). Egyetlen mártír-képhez sem igazodik ez a felfogás, hiszen ez teológiailag egyáltalán nem állja meg a helyét. Mártíriumként, mint a hitélet lehetséges alternatívájaként jelenik meg itt a praxishoz tartozó önmegtartás, önmérséklet.47 A reformátori teológiában nincs helye a szinergizmusnak. A furcsa képzettársítás okait kerestük eddig, s találtuk meg a megváltozott prédikátorszerepben, a puritán lelkiség zsém- bellődéseinek eluralkodásában. A világképi elemek torzulásai ugyanakkor homiletikai jellegű (de)formálódással is jártak együtt.

Homiletikai változások

Szerzőnk a magyar prédikációelméleti terminológiát mint „doctissimus” prédikátor alkalmazta, a művek homiletikai rendszeressége végig jellemzője maradt köteteinek. Mindig közölte a különböző részeket, alpontok neveit, ezek sorrendjét precízen betartva. A kötetek elején szerzőnk minden esetben Chrysosthomost idézte, aki exegétaként előnyben részesítette a Biblia literális és historikus jelentését. Szentpé- teri hűen követte példaadóját: az allegorizálást kerülte. Beszédei inkább érzelmi, mint logikai meggyőzésre törekedtek, ezért a tanítás, amely a morális célok megvalósulását biztosítja, háttérbe szorult.48 A mai olvasó számára több ízben is indokolatlanul durva beszédeinek a hangneme. Ezt erősíti a prédikációk (főként az Ördög szára bordája

47 GYŐRI L. JÁNOS: Mártírium, puritanizmus, retorika. Két 17. századi magyar református prédikációs kötet tanulságai. In: Irodalomtörténet, 2000. 1. sz. 51sq, 68. p.

48 KECSKEMÉTI GÁBOR: A történeti kommunikációelmélet lehetőségei. In: Irodalomtörténeti Közlemények, 1995. 572. p.