Egyháztörténeti Szemle 2. (2001)
2001 / 2. szám - KALÁSZATOK - Bubnó Hedvig: Az egyház szerepe a 18-19. századi társadalmi modernizációban a Pannon-térségben
Ismertetés 143 tésbe kezdenek (140 ezer aláírás) egy kemény kis ultramontán püspöki csoport pedig — különösképpen Franz J. Rudigier, linzi püspök és J.B. Zwerger, Seckau új hercegérseke — antiliberális hecckampányt indít a májusi törvényekkel szemben. Támadják a bécsi érseket is (Rauscher), aki időközben a konszenzus híve lett, mi több, az ultramontanizmus populista szárnyaként katolikus népmozgalmat indítanak. Kronthaler a Konkordátum megkötése következtében kialakult differenciált kép sokoldalú, árnyalt megjelenítését a magyarországi megítélés bemutatásával zárta. Méltatta az 1868-as, liberális elvekre épülő oktatási és vallási törvényt, Eötvös liberális katolicizmusát, mely — a nevével fémjelzett, ám progresszív jellege ellenére felfogásához képest számos tényszerű kompromisszumot is magába foglaló törvényen túllépve — a protestánsokéhoz hasonló katolikus autonómia megteremtésére irányult, valamint Simor János érsekprímás revízió melletti kiállását (Róma vétója ellenére). Összegzésképpen rámutatott, hogy a neoabszolutizmus korában fényes pozícióba kerülő konzervatív, patriarchális, ultramontán egyház kifelé elzárkózott, és képzési központjaiban (Innsbruck, Bécs) az újskolasztika és az újtomizmus irányzata érvényesült, ám ellenhatásaként kibontakozott egy keresztény szellemű aktív közéletiség is, mely a liberalizmus alapértékeit elfogadva, az új, felvilágosult, modern egyház megteremtéséért szállt síkra. Gorazd Staricha (Szlovénia, Ljubljana — „Egyház, állam és társadalom Alsó-Stájerországban a neoabszolutizmus korszakában”) előadásában azokat a konfliktusokat taglalta, amelyekbe az egyház a konkordátum megkötése kapcsán a társadalom és a politika különböző szegmentumaival, nevezetesen a kormánnyal, a katonai és civü szervezetekkel, a lakossággal és saját belső köreivel belekényszerült. A legtipikusabb konfliktusforrások sorában megemlítette a katonatisztek arroganciáját, a csendőrség feljelentéseit, amelyekkel a „hitvány és kapzsi” klérussal szemben kívánták a „szegény népet” megvédeni; továbbá a polgári hatóságok és — másik oldalról az állam irányában — az egyház, mint a földbirtokos és a jobbágyság eltörlése között feszülő ellentmondást, valamint a krími háború költségeinek egyházi jóváhagyását. A saját belső viszonyok tekintetében a papság viselkedésére vonatkozó valós anomáliákat ugyancsak dokumentált bejelentések alapján ismertette. A lakossághoz fűződő viszonyt tárgyalva kiemelte, hogy azok a szerepkörök, amelyeket a konkordátum az egyház ületékességébe utalt, valójában az egyezmény megkötése előtt is oda tartoztak, hiszen a házasság, közerkölcs, oktatás és nevelés kérdését az egyház mindig is magának tartotta fenn. Következésképpen, Staricha szerint a szlovén
