Egyháztörténeti Szemle 2. (2001)
2001 / 1. szám - KÖZLEMÉNYEK - K. Farkas Claudia: A "kikeresztelkedés" problémája a zsidótörvények idején (1938)
126 Egyháztörténeti Szemle 11/1 (2001) zen — vagy inkább sehogyan sem — lehetett eldönteni azt, hogy ki az, aki érdekből, és ki az, aki meggyőződésből akar keresztény lenni. Mit láttak, akik megpróbáltak belenézni „ezeknek a menekülteknek a leikébe?” A kereszteléseket végzőknek szembesülniük kellett az áttérők „gyökértelenségével”, melyet, mint „laza sehova tartozást” a cikkekben gyakran kárhoztattak. Emögött az az igazság rejlett, hogy a zsidóság nagy része — az orthodoxokat leszámítva — nem volt mélyen vallásos. Számukra zsidóságuk inkább sorsközösséget jelentett, semmint a vallási örökség buzgó ápolását. Általános tapasztalatnak számított a kereszteléseket végzők között, hogy az áttérők számára a héber mitológia és hagyomány „az O-testámentom világa hihetetlen mértékben ismeretlen”. Ám sokan közülük azzal a meglepetéssel szolgáltak, hogy annál jobban ismerték a keresztény hittételeket és imádságokat. Őket nevezi az „Evangélikus Elet” „Lélektől felindítottaknak”.44 45 Egy zsidók megkeresztelésében tevékenyen részt vevő lelkész beszédes információkat közölt ezzel kapcsolatban a „Pesti Napló” 1938. április 23-i számában. Leírja: azok között az egykori zsidók között, akiket ő keresztelt meg, „egy sem volt, akiben ne lett volna meg az áttérés komoly szándéka”.46 A kérdés csak az, hogy ez a „komoly szándék” mi volt? Ő is érzékelte, hogy az áttérést sokan kénytelenségből választják, mintegy az asszimilációs folyamatot betetőzve. Ám furcsa ellentmondásra bukkant: szerinte sokan lennének, akik meggyőződésből térnének át, azonban az áttértek sorsa sokakat visszarettent. Szerinte a ke- resztségben mindenkit részeltetni kell, ők csak „hitet” kérnek és a meg- kereszteléssel még nem válnak azonnal keresztényekké, ám hogy azzá váljanak, „van idejük bőven”. (Úgy tűnik, álláspontja az egyház felé induló áttérési hullámot kiváltó körülmények mérlegelésén alapult. Érzékelte, hogy a két dolog egyes esetekben keveredik: az egzisztenciális veszélyeztetettség, a megbélyegzés állapotából biztosabb révbe törekvés olykor őszinte igyekezetbe torkollott.) A kikeresztelkedés útját választóknak tehát keserűen kellett szembenézniük azzal a ténnyel, hogy már nem érzi köreibe tartozóknak őket a zsidó, és csak habozva fogadja be őket a keresztény közösség.46 Furcsa paradoxon volt — és erre az érintetteknek rá kellett döbbenni44 Evangélikus Élet, 1938. december 24. 13. p. 45 Pesti Napló, 1938. április 23. (oldal nélk.) 46 Gergely Jenő is említést tesz arról, hogy a legtöbb keresztény felekezetben számon tartották a konvertitákat. Ezért ezek az emberek joggal érezhették úgy: volt felekezetűk mellett a keresztény egyházak is megtagadják őket. GERGELY JENŐ: A történelmi egyházak és a Holocaust. In: KRÁLL CSABA (SZERK.): Holocaust Emlékkönyv. A vidéki zsidóság deportálásának 50. évfordulója alkalmából. Bp., 1994. 317. p.
