Egyháztörténeti Szemle 2. (2001)
2001 / 1. szám - KÖZLEMÉNYEK - K. Farkas Claudia: A "kikeresztelkedés" problémája a zsidótörvények idején (1938)
K. Farkas Claudia: A „kikeresztelkedés” problémája 125 mondták — akkor járnak el helyesen, ha a „betérő” zsidóság felvételi módján változtatnak. A „Református Elet” arról ír, hogy az egyház nagy bűnöket követne el, ha az áttérőket minden lelki előkészítés nélkül venné át, egyszerűen csak „adóalanyoknak” vagy „statisztikai számoknak” tekintve őket. Példaként az őskeresztény egyház gyakorlatát hozza fel, ahol a jelentkezők „két-három évet is eltöltöttek az egyház tornácában”39, mert keresztény hitüknek komoly bizonyítékát kellett adniuk, szemben a mostani gyakorlattal. Úgy ítélték meg, hogy a zsidók megkeresztelésével kapcsolatos addigi gyakorlat nem tartható fenn: az egyház számára nem a „betérő”, hanem a „megtérő” ember az érték. Ezért a következőket javasolják: „Egyszerűen ki kell mondanunk, hogy nem sietünk a kereszteléssel és az előtte történő felnőtt oktatással. [...] Tessék kurzusokat szervezni.”40 Ez a gondolatmenet azonban vallási áttérés ügyében furcsa logikát követ: bizonyos, a keresztény hittel és egyházzal kapcsolatos ismeretek elsajátítására helyezi a hangsúlyt. A katolikus egyház nevében nyilatkozó Glattfelder Gyula, Csanádi püspök is úgy látta, hogy „a keresztségtől távol kell tartani mindazokat, akik arra nem méltók [...], [a keresztség felvétele] nem önbiztosítási művelet.”41 Az újságcikkeket olvasva úgy tűnik: a katolikus, a református és az evangélikus felekezet egyetértett abban, hogy „látszatkeresztényekre” nincs szükségük, ám aki komoly szándékkal jelentkezik, azt be kell iktatni a keresztény közösségbe. Ezt az egyházak kétségbevonhatatlan jogának tartották, melyet nem szabad alárendelni aktuális eszmeáramlatoknak, vagy politikai szeszélyeknek. Felvetődött: mi lesz akkor, ha egy adott keresztény felekezetbe való bejutás „ára” hosszadalmas felvételi procedúra lenne, „más [...] felekezeteknél pedig simán és gyorsan megy?”42 Ebben az esetben is az alapos felkészítést és a felekezetbe való bejutás komoly szándékáról való meggyőződést javasolták, hiszen ellenkező esetben „felekezeti féltékenységből szégyenítik meg magukat a keresztény felekezetek”43, amit mindenáron el kívántak kerülni. A keresztény egyházaknak további fejtörést okozó probléma volt az, hogy a megtérés őszinteségéről miként lehet meggyőződni. Neheáttérni. Az áttérés — írja — a próba után sem kötelező. Az áttérni szándékozó a próba alatt feltárhatja kétségeit, eldöntheti, be tudna-e olvadni az egyházba, tudna-e annak közösségében élni. Az egyház ugyanis — olvashatjuk — elszántan küzd az ellen a felfogás ellen, hogy zsidóból nem válhat igaz keresztény. 39 Református Élet, 1938. november 26.1. p. 40 Evangélikus Élet, 1938. július 23.7. p. 41 Nemzeti Újság, 1939. január 5. 2. p. 42 Evangélikus Élet, 1938. július 23. 7. p. 43 Uo.
