Egyháztörténeti Szemle 2. (2001)
2001 / 1. szám - KÖZLEMÉNYEK - K. Farkas Claudia: A "kikeresztelkedés" problémája a zsidótörvények idején (1938)
K. Farkas Claudia: A „kikeresztelkedés” problémája 113 A kikeresztelkedések száma időszakonként változott.2 Az egyik hullámhegy érthetően az 1938-as esztendő, vagyis az első zsidótörvény éve.3 Ez arra utal, hogy a hazai zsidók kisebb-nagyobb része csak a zsidók kettős identitását komolyan veszélyeztető válságok hatására választotta a felekezet elhagyását. A kikeresztelkedést választók számára cselekedetük elsősorban menekülési, válságkezelő stratégia volt. Fontos megemlíteni azt is, hogy a zsidóság „hite” a többség esetében inkább közösségtudat volt, mint mély vallásos meggyőződés. A vallásváltoztatást már az első zsidótörvény is csak az 1919. augusztus 1-je előtti áttérések esetében ismerte el és méltányolta. Ezért az 1938-ban ki- keresztelkedők aktusát akár irracionális lépésnek, felesleges megfutamo- dásnak is nevezhetnénk. Erre a lépésre valószínűleg a legasszimiláltabbak voltak először hajlandók. Sokakat azonban nem is az asszimilációba vetett hit indított erre, hanem külső kényszerítő körülmények vittek rá.4 A „kitért” zsidóság mindenesetre igen kényes helyzetben találta magát. 2 1919-ben 7146, 1920-ban 1925, 1933-ban 909, 1937-ben 1598, 1938-ban 8584, 1939- ben 6070, 1940-ben 3245, 1941-ben pedig 3072 zsidó tért át keresztény hitre. KA RÁDY, 1997. 303. p. 3 Az első zsidótörvény (1938/15. te.), amely szemérmesen „A társadalmi és gazdasági élet egyensúlyának hatályosabb biztosításáról” címet viselte, 1938. május 29-én emelkedett törvényerőre. A törvény kimondta, hogy a zsidóság részarányát 20%-ra kell korlátozni a szabadfoglalkozású pályákon, valamint a tíz személynél többet foglalkoztató pénzügyi, ipari és kereskedelmi vállalkozásoknál. E cél érdekében előirányozta sajtó-, színház- és filmkamara felállítását az ügyvédi, az orvosi és a mérnöki kamarák mintájára. Ezeken a pályákon csak kamarai tagok voltak foglalkoztathatók, tehát a kamarák tagjai között nem lehetett 20%-nál magasabb a zsidók aránya. A törvény nem határozta meg egyértelműen, kit tekint zsidónak, pontosan meghatározta azonban, ki nem tartozik a zsidónak minősítettek csoportjába. Alapvetően a felekezeti hovatartozás alapján határozta meg azoknak a körét, akik hatálya alá estek. Közvetve már ez a törvény is a faji megkülönböztetés felé mutatott, mert a felekezeti ismérv mellett megjelent annak a hangoztatása, hogy amennyiben az érintett az izraelita hitfelekezetet nem a törvényben előírt megfelelő időpontban hagyta el, továbbra is a zsidó közösséghez tartozónak kellett tekinteni. A törvény szerint nem tekinthető zsidónak az, „aki legkésőbb 1919. augusztus 1-én, illetve azt megelőzően keresztény hitre tért, és azóta is megszakítás nélkül keresztény valláson van”. BRAHAM, RANDOLPH L.: A magyar Holocaust. I. köt. Bp., 1988. 106. p. (továbbiakban: BRAHAM, 1988.) Ld. még: COHEN, ASHER: Soá. Bp., 1994. 27. p.; SZITA SZABOLCS - KARSAI LÁSZLÓ: Holocaust Magyarországon. Bp., 1994. 24-27. p.; PREPUK ANIKÓ: A zsidóság Közép- és Kelet-Európábán a 19—20. században. Debrecen, 1997. 156. p.; ERÉNYI TIBOR: A zsidók története Magyarországon. Bp., 1996. 80—81. p. 4 Az 1938-as esztendőben 8548 zsidó (nagyjából az egész zsidó népesség 1%-a) választót ta a kikeresztelkedést. KARÁDY, 1997. 134. p. Egy másik, csak a fővárosra vonatkozó forrás szerint 1938-ban Budapesten 6127-en választották a kikeresztelkedést, 3063 férfi és 3064 nő. Római katolikus vallásra 3560-an, görög katolikusra 51-en, görög keletire 40-en, evangélikusra 1454-en, reformátusra 816-an, unitáriusra pedig 206-an tértek át. Ld.: Budapest Székesfőváros Statisztikai Évkönyve, 1939. Bp., 1939. 513. p.
