Egyháztörténeti Szemle 1. (2000)
2000 / 2. szám - KÖZLEMÉNYEK - Sarnyai Csaba Máté: Kényszer és/vagy kompromisszum?
Sarnyai Csaba Máté: Kényszer és/vagy kompromisszum? 49 más egyházi javak megőrzésére, illetve az elvesztettekért nyerhető kárpótlásra. Nézetünk szerint az adott körülmények között — hozzájárulva az aligha elkerülhetőkhöz, segíteni akarván ezzel az új helyzetben az egyház céljait — elsősorban a saját ésszerű érdekeit követte a papság. Ez felfogható — és nem minden alap nélkül — úgy, hogy a klérus „szükségből erényt csinált”.60 Más szóval azonban ez jogos politikai érdekérvényesítési szándékként is értékelhető, főként annak az ismeretében, hogy a jelentősen átalakuló viszonyok között a tized kárpótlás nélküli feladását a további erőteljes szekularizációs törekvések elleni érvelés bázisának tekinthették. Ez az egyháznak jól felismert, alapvető érdeke volt. Az pedig, hogy a klérus igyekezett a saját helyzetét stabilizálni az új viszonyok között — lemondva arról, ami tarthatatlan, azzal a szándékkal, hogy megőrizze, amit lehet — történeti és politikai szempontból erényül vagy bűnül egyaránt kevéssé róható fel. Talán inkább mondható — főként a felsőklérus részéről — a vázolt körülmények közötti helyzet- és érdekfelismerésnek. Arra, hogy a lemondást az adott pillanatban a püspökök többsége69 70 is reális lépésként értékelte, egyértelműen mutat rá Fogarassy korábban idézett mondata, hiszen ők is elismerték, hogy, ami történt, „magának az egyháznak is érdekében állott”. A tizedről való lemondás fenn említett megokolását látszik alátámasztani a — Kossuth Lajos irányította — liberális reformelit megnyilvánuló gyakorlati kompromisszum készsége is a tized-törvény tárgyalásakor. Ezt elsősorban a tizedről szóló artikulusba (a már ismertetett viták során) bekerült 2.§ elvi és gyakorlati indítékainak elemzése kapcsán szeretnénk kimutatni. Először is miért indítványozta Kossuth, hogy a felelős minisztérium olyan törvényjavaslatot dolgozzon ki, amelynek értelmében a csak a tizedből élő lelkészkedő papság és szerzetesség illő ellátását az állam biztosítsa? Ez ugyanis szemben állni látszik az egyháznak mint a hívők magánjellegű, az államtól független kultuszközösségének liberális gondolatával,71 illetve az állam és az egy69 Károlyi 43. 70 Hangsúlyoznunk kell — egyetértve Fazekas Csaba utóbb idézett tanulmányával — hogy a tizedrőli lemondás értékelése kapcsán valóban nem volt teljesen egységes a püspöki kar. Ocskay Antal kassai püspök — akit szélsőségesen konzervatív politikai nézeteire utalva „Ocskaynak” is neveztek — március 21-én így nyilatkozott: „Egyébiránt el nem mulaszthatom ez alkalommal kijelenteni, hogy a múlt napokban gyengélkedő egészségem miatt e teremben meg nem jelenhetvén, a köztanácskozásokban részt nem vehettem, mely ha lehetséges lett volna, az úrbér- és azt pótló szerződések alapján eddig gyakorlatban volt szolgálatok (robot), dézsma és pénzbeli fizetések s papi tized megszüntetése tárgyában felterjesztett törvényjavaslatokhoz szavazatommal nem járultam volna.” Idézi: FAZEKAS, 2000. 100. p. 71 Ezt Kossuth így fogalmazza meg: „a vallásos felekezetek az állammal szemben másnak nem tekinthetők, mint az egy hitet valló egyének szabad akaratából kifo-
