Egyháztörténeti Szemle 1. (2000)
2000 / 2. szám - KÖZLEMÉNYEK - Sarnyai Csaba Máté: Kényszer és/vagy kompromisszum?
Sarnyai Csaba Máté: Kényszer és/vagy kompromisszum? 41 célja betöltésére alkalmatlan adó, a törvényhozásnak vissza lehet és alkalmasint vissza is kell vonnia. A fenti érvrendszert vizsgálva azt kell szem előtt tartanunk, hogy a liberális reformerek célja az állam és az egyház szétválasztása. így a deszakralizált államban az azonos nézetet vallók magánegyesületeként értelmezett egyházak tisztségviselői az általuk betöltött feladatok állami kézbe vétele után tovább már nem jogosultak a fizetségként kapott adóra. A felmerülő tulajdonsértés vádját úgy cáfolja meg ez a gondolatsor, hogy a fentiek szerint a dézsma soha nem is volt az egyház tulajdona, így a klérus nem is volt annak tulajdonosa, csak birtokosa. A tulajdonos nyolcszáz éven át az állam maradt. Ezért a tized visszavétele után az egyház nem jogosult semmilyen ellentételezésre. Az előbbiek jogosságát igyekeztek történetileg is alátámasztani. Visszatekintésük során — mint láttuk — a feudális jogtörténeti tényeket polgári jogelvek szerint átértelmezték. Az egyházi és a liberális gondolkodás közti különbség gyökere a feudális és polgári tulajdonfelfogás közti lényegi eltérés. A feudális megközelítésben a tényleges birtoklás a fontos, míg a polgári tulajdonfogalom rendelkezéscentrikus. Ebből a szemszögből az egyháznak a tizeddel kapcsolatban nem volt elidegenítési joga, tehát nem rendelkezett vele szabadon, azt — alkalmanként — csak az uralkodó adhatta haszonbérbe. Mivel a liberális reformerek szerint az uralkodó ezt a rendelkezési jogot is csak a törvényhozás hozzájárulásával gyakorolhatta, így valójában a törvényhozás által a rendelkezési jogot gyakorló nemzetet tekintették a tized valós tulajdonosának. A polgári tulajdonfelfogás egy másik szempontjából is megkérdőjelezhető volt a tized jogossága. Ugyanis azt nem a föld tulajdonosa, nem is a használója kapta, hanem egy harmadik fél, akinek erre polgári értelemben nincs közvetlen jogcíme, csupán az államtól kapott adó- szedési jog. Erre világít rá Kölcsey Ferenc is, amikor felteszi a kérdést, honnan veszi a papság az egyház tulajdonának nevezett tizedet. Olyan földekből — feleli —, amelyeket nem maga az egyház bír, s amiket senki sem mondhat a klérus tulajdonának, hanem csak a földesúrénak vagy a városi polgárénak. Ok a nekik járó adót ennek fejében kapják. Különbséget kell tehát tenni aközött, hogy milyen tulajdona a föld és az utána járó kilenced a birtokosnak és a más tulajdonából származó dézsma a papságnak.49 A tizeddel kapcsolatos egyházi és liberális elképzelések fő vonásainak számbavétele után most annak néhány mozzanatát követjük nyomon, ahogy a liberális ellenzék a reformországgyűlések folyamán — a fenti eszmetörténeti és jogelméleti alapból kiindulva — fokról-fokra törekedett a tized visszavételére. 49 Kölcsey Ferenc 1834. augusztus 26-i beszéde. Ld. FENYŐ ISTVÁN (szerk.): Kölcsey Ferenc válogatott művei. Bp., 1975. 630—631. p.
