Egyháztörténeti Szemle 1. (2000)
2000 / 2. szám - KÖZLEMÉNYEK - Sarnyai Csaba Máté: Kényszer és/vagy kompromisszum?
36 Sarnyai Csaba Máté: Kényszer és/vagy kompromisszum? nak sem joga nem volt lemondani, sem a valóságban le nem mondott róluk”.25 Az alsótáblán ülő követek feliratukban egyértelműen kimondták: nem csak a maguk, hanem küldőik nevében is örökre és kárpótlás nélkül lemondtak a tizedről. Scitovszky János jegyzi meg a szabadság- harc leverése után egy, már hercegprímásként a pápának írt 1849-es levelében, hogy a káptalani követek küldőik és az egyházi rend felhatalmazása nélkül tették meg a lemondás lépését, bár tudták, hogy ez ellenkezik a kánonjoggal.26 Kánonjogi szempontból valóban szükséges lett volna a küldötteknek kikérni a delegáló káptalanok véleményét, illetve utasítását. Ezzel a céllal hagyta el a tizedjavaslat felvetésekor Forgách Miklós,27 a helyi — pozsonyi — káptalan képviselője az üléstermet.28 Ezt a felgyorsult törvényhozási folyamat során nagyon nehezen lehetett volna teljesíteni. Elmaradására egyébként az áprilisi törvények megalkotása során gyakorta volt precedens. Épp a tized tárgyalása kapcsán idézhető példaként Bonis Sámuel szabolcsi követ, aki — miközben lelkesedéssel szavazott köszönetét a káptalani követeknek a lemondásért — megjegyezte, hogy: „örvend, hogy megyéje utasítása ellenére, a káptalani követek személyes — azaz egyenkénti — szavazatának megadásához járult, akik először jogukkal élve, épp a tizedről való lemondást szavazták meg.”29 Igaz ugyan, hogy a káptalani követek előre nem kérték ki elöljáróik véleményét, de az alsótáblai javaslat rendes, dietális útja a felsőtáblához vezetett, ahová méltóságánál fogva minden püspök hivatalos volt. így az egyházi felsőbbség — ha nem is a közvetlen illetékes káptalani helynökök, hanem a fölöttük álló püspökök kara — véleményezhette a káptalani követek lépéseit. Hisz az is magától értetődő, hogy — mint már hangsúlyoztuk — a káptalanok csak a maguk és küldőik, de nem az egész magyar egyház nevében léptek és léphettek fel. Ez már átvezet a javaslat felsőtáblai vitájához. Magát a lemondás megtörténtét itt is nehéz vitatni, hiszen az alsótábla által felterjesztett törvényszöveg bevezetője és első cikkelye kapcsán30 az ott levő 25 SCHEFFLER, 1928. 42. p. 26 A levelet idézi: VÁZSONYI VILMOS: A királyi placetum a magyar alkotmányban. Bp., 1883. 45. p. 27 Forgách nem illetve nem csak káptalanjához indult, hanem értesítette Hám Jánost és több püspököt is a tized ügyének előkerüléséről. SCHEFFLER, 1928. 41. p.; VARGA, 1971. 159. p. 28 Ld. SCHEFFLER, 1928. 41, p. 29 Religió és Nevelés, 1848.1. köt. 190. p. (Mint már korábban jeleztük, ez előzte meg az ülés tárgysorozatában a papi tized eltörlésének felvetését.) 30 Lásd az 1. sz. jegyzetben.
