Egyháztörténeti Szemle 1. (2000)
2000 / 1. szám - RECENZIÓK - Fazekas Csaba: Zakar Péter: A magyar hadsereg tábori lelkészei 1848-49-ben
176 Egyháztörténet! Szemle I/1 (2000) kérdései. (Túlzás nélkül mondhatnánk, hogy a témaválasztásban tanulságosan összekapcsolódnak a gyakran ismételgetett „forradalom és szabadságharc” szókapcsolat elemei.) Mint minden alig taposott úton járó monográfusnak, neki is szüksége volt kutatásai határait kijelölni, melyet ügyes kézzel hajtott végre: csak az 1848-49-ben tényleges szolgálatot teljesítő tábori lelkészekkel foglalkozott, eltekintett a tényleges kinevezést nem kapott lelkészek illetve a katonák között lelkészkedő, de egyházi kötelékbe fel nem vett személyek, valamint a nemzetőrök, népfelkelők, határőrvidéki alakulatok stb. között szolgáló egyháziak részletező bemutatásától. (9-10. p.) Tehát - az érintőleges vonatkozások mellett - elsősorban a magyar honvédseregben szolgálatot teljesítő tábori lelkészekkel foglalkozott, mely elég tágas az átfogó következtetések levonásához, de nem is csökkenti megállapításai érvényességét. Visszatérve a korábbi vonatkozó kutatások fogyatékosságaira, a szerző - e sorok írója szerint is teljes joggal - konkrétan megnevezi a liberális egyházi mozgalmak feldolgozatlanságát, illetve a katolikus püspöki kar korabeli tevékenységének modern szemléletű, forrásfeltáráson alapuló összefoglalása hiányát. Továbbá csak osztani tudjuk az „egyháztörténetrírásunk egyéb vonatkozású hiányosságai” feletti megdöbbenését. így a munkájához hasonló vállalkozások jelentős szerepet játszanak a 150 éve szuperlatívuszokban méltatott, de kellőképpen még aligha ismert forradalom és szabadságharc történetének megismerésében és megértésében. (Hogy a szükséges részletességnél menynyire kevéssé ismerjük még ezt a többet idézett, mint ismert eseménysort, egyébként épp a 150. évfordulóra megjelent számos tanulmány és forráskiadvány nyomatékosította.) Jelen kötet szerzője számára emellett - érthetően - a kulcsfontosságú „fehér foltot” a tábori lelkipásztorkodás történetének feldolgo- zatlansága jelentette. Már csak azért is, mert akik korábban írtak a témáról, számos levéltári állagot, sajtócikket, visszaemlékezést nem ismertek vagy nem vettek figyelembe. Nem meglepő ezért, hogy egyes szerzők gyakran ismételték a korábbiak tárgyi tévedéseit, szemlélek beli torzulásait, gyakran csak ismerethiányból fakadó pontatlanságait, „csúsztatásait” stb. így Zakar Péter munkájának elsőrendű érdeme, hogy tudatosan a források felé fordult, újraolvasott, pontosított, kritizált, ha kellett. Kötetének számos lábjegyzetét teszik ki a korábbi szakirodalom tévedéseit - számos levéltári adattal, következtetéssel való ütköztetés útján - helyére tevő fejtegetései. Bizonyítékait korrekt
