Egyháztörténeti Szemle 1. (2000)
2000 / 1. szám - KALÁSZATOK - Amikor a csalás is bocsánatos: Választások Sajóvámoson 1949-ben. Közli Hajdú Imre
Kalászatok 159 zódva kiabáltak és kívánták, hogy az illetőt, aki a mennyezetet megfúrta, azonnal kutassuk ki. Én bementem a szavazóhelyiségbe, ahol már ott találtam Solymár János rendőr századost, aki rendőri ellenőrzés útján volt, és már vizsgálta a mennyezeten levő kifúrt lukat. Megállapította, hogy ez friss fúrás, de ezt csak nekem mondta súgva, hogy más ne hallja. Az iskolaudvarban összegyűlt férfiak közé mentem és mondtam nekik, hogy nincs semmi hiba, a fülkét arról a helyről az iskolának egy másik részébe helyeztük, bátran lehet szavazni, mert már a fülke teteje is le van takarva. Erre egy páran be is mentek és annak rendje módja szerint le is szavaztak. Az esetről Solymár János bajtárs rendőri vonalon, én pedig pártvonalon jelentést tettem a miskolci járási választási irodának, ahol azt a felvilágosítást kaptam, hogy saját belátásomra intézkedjem. Akkor már a választás teljesen megállt. Ez kb. du. 3 óra tájban lehetett. Akkor elmentem a templom előtt a jegyzővel és a bíróval és 3 jó tekintélyes emberrel. Megvártuk, míg a róm. kát. templomból kijöttek, és ott rögtönöztünk egy népgyűlést. Egy órával később ugyanezt tettem a ref. templom előtt. Ugyancsak igénybe vettünk 70 elvtársat, népnevelőt és 10-es csoportbizalmikat, és házról-házra mentek, hogy aki még nem volt szavazni, azonnal jöjjön szavazni, mert mindenkinek saját érdeke, hogy leadja szavazatát. Erre meg is indult a szavazás, úgyhogy 6 óra 30 percre már alig volt a községben, aki nem adta le a szavazatát. Még egyszer megmozgattuk a nevelőgárdát, erre mindenki eljött és leszavazott. Természetesen a fent említett körutamról én így lemaradtam, és a kocsit hazaküldtem Miskolcra. Csak éjjel 12 órakor jöttem azzal a kocsival, amely hozta az urnát. Közben kivizsgáltam, hogy mi, és ki okozta a választás menetét. Megtudtam, hogy a mennyezet átfúrása a titkár beismerése szerint túlbuzgóságból történt. Azért fúrta át a mennyezetet Buckó elvtárs, hogy a nyíláson keresztül ki tudja lesni, hogy Szőke Nándor volt föld- birtokos és a papok hová fognak szavazni. Erre azonban nem került sor, mert ezek mind nyíltan szavaztak a Függetlenségi Népfrontra. Az észrevételem az volt, hogy dacára annak, hogy a két pap nyíltan ránk szavaztak, mégis több mint valószínű, hogy a klikknek a szervezése tőlük származik, illetve ők irányítják. Az is gyanús nekem, hogy a nyílás, amelyet a fülke felé fúrtak, hogy nem provokáció volt. Ezt abból következtetem, hogy a választásnál a kulákok mind nyíltan szavaztak, de az egyszerű parasztok és volt gazdasági cselédek vagy üres borítékot, vagy pedig egy újságpapírost, sőt Horti [sic!] kép is volt és imakönyvből kiszakított lap betéve a szavazó borítékba. Ott tartózkodásom alatt arról is meggyőződtem, hogy nagyon fájlalják a volt református papjuknak a lezárását, ami természetes,