Egyházi Értesítő, 1990 (314-325. szám)
1990-11-01 / 324. szám
AZ ELSŐ ADVENTI ÉNEK Szűz Maria ajkán zendült fel az Újszövetségben (Luk.11^6-55)• Alaphangja: öröm, az üdvözítő Istenben. Miért örült Maria? Mert kapott Valakit. Az ember akkor is örül, ha valamit kap, ami mások szeretetét, ragaszkodását megmutatja. Maria azonban a legnagyobb karácsonyi ajándékot kapta, jézust, akiben Isten, minden jónak es tökéletesnek Ajándékozója (Jak. 1, 17) önmagát^ajándékozta ^az embernek. Ennek elfogadása nem kis áldozatba került Mariának, de vállalta szent küldetését. Adventben a legnagyobb karácsonyi ajándékot, magat Krisztust ígéri neked Isten, hozz meg minden áldozatot azért, hogy befogadhassad őt! Azért is örül, mert hatalmasan cselekedett vele az Isten. Először is "rátekintett" szolgálója alázatos voltara. Isten a gőgösöket néha nem látja, de nem lehetünk olyan melyen a nyomorúságban, szenvedésekben, bűnökben, hogy észre ne venne bennünket. Ezt mutatta be Jézus földi eletében is, aki az elesetteket, űt szélere sodortakat mindig megpillantotta és megkonyörült rajtuk, őrülj, mert ha mar senki sem venne észre, könyörülő Istened akkor is radtekint. - Másodszor "nagy dolgokat tett vele" a hatalmas Isten. Nemcsak az a - néma imádatban elfogadható - csoda, hogy Maria szűzként szülte meg Fiat, hanem az a titok is, hogy a veges ember befogadhatta a Végtelent, a múlandó az Örökkévalót, a gyarló a Szentet. Ez a titok ma is nyilvánvaló azok eleteben, akikben "él a Krisztus" (Gál.2:20). végül Maria nepe és a világ minden nepenek üdve fele fordul, önmagát csak az Úr "alázatos szolgaloleanyanak" (^8«v.) mondta - nem csekély méltóság am ez! -, de tudta, hogy Isten nemcsak az ő leheletfinom eletenek, de a durva es kémény történelemnek is Ura. Irgalma nerfizedekről ngmzedekre megmarad az őt felőkön (50«v.). De felforgatja a világ örökösnek veit rendjét, hatalmasokat ledönt trónjaikról és alázatosakat felmagasztal. Éhezőket megtölt földi javakkal és elpuhult jólakottakat üres kézzel bocsát el (51-53°v.). Hűséges ígéreteihez, választottaihoz és népéhez (5^-55»v.), még akkor is, ha népe már-már nem bízik ebben. Mária énekét joggal nevezik "forradalminak". Jézus szerint "lesznek az utolsók elsők és az elsők utolsók" (Mt.19,30)» Isten Országa mindig újjáformálja e világot. Ha Isten odaajandekozta nekünk Krisztust, ha hatalmasan cselekedett velünk^ha latjuk erős karjat a világ történelmében^ akkor énekeljük Mariaval együtt: "Magasztalja az en lelkem az Urat es örvendéz az en lelkem az én szabaditó Istenemben" (*+6-^7.v.). „ Dr.Bolyki Janos. 'Egyházi Értesítő 4 1990 november hó