Egyházi Élet, 1918 (3. évfolyam, 2-7. szám)
1918-04-01 / 4. szám
EGYHÁZI ÉLET. 1918 Április. 3-AZ EVANGÉLIUMI SZELLEM HATÁSA (K. I.) Igazuk van azoknak, akiktazt mondják, hogy a szentirás olyan követelményeket állít fel velünk szemben, melyeket ember teljesíteni képtelen. Igazuk van. — Ezt csak a képmutatók tagadhatják. A testi és lelki tisztaságnak, a szeretetnek, önfeláldozásnak, önmegtagadásnak azt a fokát, amit a szentirás az erénynek legmagasabb mértékének felállításával követel, emberi erő soha el nem érheti. És akik megkisérlették, még mind keserves csalódásra ébredtek. De éppen ebben tűnik ki az evangéliumi szellem ereje. Ez a szellem nem külső hatás, hanem isteni erő. Isteni erő, mely beleköltözik a halandó emberi testbe, a rab emberi leikébe, és ezt a gyarló, bűnös embert áthatja, emeli, ragadja mind magasabbra, úgy, hogy aki e szellemnek teljesen átadja magát, azt tapasztalja, hogy az addig telj esithetetleneknek vélt parancsok nemcsak teljesíthetők, hanem teljesitésök soha nem érzett örömöt és boldogságot ad. Egy szivvel-lélekkel vallják az ilyenek: eddig nem éltünk, csak most élünk igazán. És az elhagyott örömöket nyomorúságnak állítják azokhoz az örömökhöz képest, miket e szellem ad nekik. És kedves “én”-jöket, dédelgetett önmagukat, akit a legjobbnak, legszebbnek s mindenek felett becsülendőnek tartottak, szennyesnek, durvának látják, megtagadják, elvetik, mint az ócska ruhát, és minél jobban tagadják meg, minél messzebb vetik el, annál biztosabban találják meg tiszta, szép igazi énjőket, Mikor meglátják azt az uj teremtést, melyben a maguk megtisztult, megszentelődött énjökre ismernek, s olyannak találják magukat, amilyennek soha, még álmukban sem merték remélni: olyan örömet éreznek, amilyenhez foghatót e világ minden kincse és dicsősége sem adhat. Az evangéliumi szellem hatása tehát az, hogy az embert uj teremtéssé teszi. Nagy czélokat tűz eléje, és segíti ezeket elérni. Lelkét kiszabadítja a testiség, érzékiség, bűn rablánczaiból, szárnyakat ad neki, táplálja, erősiti, megnemesiti, bölcscsé, nagygyá, mélylyé teszi s a czélhoz eljuttatja. Csodálatos, bámulatos az ilyen uj teremtési E világban van, de a mennyei világban él. E testben van, de lélek szerint jár. Ugyanaz marad, aki azelőtt volt, mégis egészen másl Ugyanaz a test, ugyanaz a lélek, ugyanaz a jellegzetesség, ugyanaz az egyéniség, de más vágyak, más czélok, más modor, más gondolkozásmód. És más, egészen más élet. Más boldogság. Az evangéliumi szellem az egyéni életet nem semmisiti meg, hanem megszenteli, kifejleszti. Az Isten fiaiban határozottabb az egyéni jellem, mint a világ fiaiban. Mert a jellem csak szabad emberben fejlődhetik ki és csak az Isten fiai igazán szabadok. A bűn, a világ szelleme megnyügözik a lelket s a jellemeket mind egy mintára iparkodik gyúrni. Az evangéliumi szellem felszabadítja a lelket, felviszi a tiszta üde, éltető légkörbe s ott szabad repülést enged neki, hadd növekedjék, fejlődjék a saját egyénisége szerint. Valóban csodálatos ez! A világ fiai saját énjokért élnek-halnak, mindenik ki akar tűnni a másik felett, s még sincs egyéniségük, mind olyan egyformák, mintha egy gyárból kerültek volna ki. Az Isten fiai megtagadják énjöket, megalázzák magokat és mégis mind egy-egy különálló, bevégzett egyéniség, jellem. És ez a sok, egymástól annyira különböző egyén mind egy a Krisztusban; az a sok egyforma ember pedig annyira széthúzó, viszálykodó, egymással szemben álló! A világ fiai olyanok, mint a krumpli. Kivül mind másforma, de ha meghámozzák, mind egy és ugyanolyan. Az Isten fiai olyanok, mint a tenger. Kivül mind egyforma, de ha mélyére hatol a szemlélő, feltárul előtte különbözősége, nagy gazdagsága. Nagyban és egészben véve ime ez az evangéliumi szellem hatása az egyéni életre. A részleteket ki tudná mind elsorolni? Hogy enyészik el a félelem, kétség, bú, gond, keserűség, kedvetlenség s hogy jő helyére a bátorság, biz-EGYHÁZTÁRSADALMI RÉSZ
