Egyházi Élet, 1918 (3. évfolyam, 2-7. szám)

1918-03-01 / 3. szám

EGYHÁZI ÉLET. .4. 1918 Márczius. dőkben írtak, egységes könyv. Egy tárgya, egy főgondolata, egy czélja van: a Krisztus. O utánna sovárog az ó-testamentom. O róla szól az uj. Az O személye a biblia megértésé­nek kulcsa. Az O eljövetele nélkül az uj tes­­tamentom létre nem jött volna, az ó-testamen­tom érthetetlen volna. És hogyan jött létre ez a Szentirás? Em­berek Írták? Emberek nézeteit, véleményeit, tudomá­nyát foglalja magában? Azt tudjuk meg be­lőle, hogy egyik-másik iró mint vélekedett a Krisztusról? Igen, azt is. De ha csak azt tudnók belőle, ha ilyen volna a biblia, rég el­felejtette volna már az emberiség. Ha kőbe, érczbe vésték volna, akkor sem tudnánk róla semmi többet, mint egyéb ilyen sziklába vé­sett feljegyzésekről tudunk, azt t. i., hogy tü­relmes tudósok megfejtésükön törik a fejüket. Akkor nem nyomtatnák ma háromszázhúsz különböző nyelven. Nem áztatná köny min­den lapját. Kicsoda beszélhet az örök Isten titkos tanácsáról, ki tekinthet bele örök vég­zésébe, ki Írhatná le szeretete mélységét, ir­galma magasságát, jósága végtelenségét, igaz­sága szilárdságát, kicsoda mondhatná el azt a mély titkot, ami embernek talán soha a vi­lág végéig eszébe nem jutott volna, hogy Is­ten úgy szerette a világot, hogy egyszülött fi­át adta érette váltságul? Kicsoda más, mint maga az Isten az Ő választott emberei által? Az Isten könyve tehát a biblia. Az O sza­va. Parancsa. Igegete. jSzíeretete. Ereje. Világossága. Emberi kéz irta, emberi szív é­­rezte, emberi agy szerkesztette, de ami ben­ne a fő, a tartalom lényege, az az Istentől van. Mert olyan gondolatok vannak benne, melyek semmi emberi lángelmében meg nem fogamz­­hattak. Ezek az Isten gondolatai. Olyan ér­zelmek, melyek emberi szívben meg nem szü­lethettek, ma sem otthonosak. Ezek az Isten érzelmei. Az evangélium tehát Istentől származott s a Krisztusról szól. Arról, amiért Krisztus el­jött, amit végrehajtott, amire kötelez, amit Ígér, amit megad, ahol él és ahova viszen min­deneket, akik Övéi. Mi lehet tehát a belőle kiáradó szellem? Az Isten, a Krisztus szel­leme. A szent lélek. Evangéliumi szellem! Menynyivel más ez, mint a nemzeti szellem, a franczia, angol, né­met, vagy akár a Kossuth-szellem! Ezek sok­szor roszra is, hiábavalóságra is serkenthetnek és serkentenek is; az evangéliumi szellem so­ha! Ezek hatása merőben külsőleges, az evan­géliumi szellem belső, valódi. Ezek csak kül­ső utánzásra késztetnek, az evangéliumi szel­lem alakit. Újjá szül. Megszentel. A franczia udvariaskodik, csinosítja magát, tetszetős portékákat csinál, kedvesen köszön, hajlong. Ez teszik nekünk. Ügy csináljuk mi is. Már aki tudja. I A franczia mulat, pezsgőt iszik. Színházba jár. Vékony és kur­ta szoknyában tánczol. Ejh, ez nem utolsó élvezet. Utánna próbáljuk mi is. A német bölcselkedik, kételkedik, döngeti a hit bástyá­it. Oly felséges nagy dolognak tetszik az ne­künk. Hát amit a német bölcselkedik, azt mi is elbölcselkedjük úgy másody-J, harmad­­kézből, és ennek alapján jussot érzünk ma­gunkban a kételkedésre, hitetlenkedésre. A német azonban épit is, nagy szeretet munkát végez, de ezt már nem csináljuk utánna, mert nem magyarnak való. Felőlünk elpusztulhat­nának az összes bel- és külföldi missziók. Az angol jó törvényeket hoz. Azt sürgetjük mi is. Lám az angol, noha kis nemzet, milyen világuralmat szerzett magának. Miért nem hozunk mi is jó törvényeket? Miért nem tud a kis magyar nemzet is érvényesülni? így só­hajtanak sokan. íme ilyen a nemzeti szellemnek hatása. Ilyen az egyes nagy emberi szellemek hatása is. De azért vájjon aki léháskodik, már ezzel megszerezte-e a franczia finom könnyedséget, kedves Ízlését? És aki bölcselkedik, már ez által megszerezte-e a német alaposságot s a tudomány szeretetét, a szívósságot? És a kép­viselő, aki szüntelen Anglia szellemében be­szél, vájjon ez által megszerezte-e az angol erkölcsi erejét és gyakorlati bölcsességét? A- vagy Kossuth Lajos-e már az, aki az ő szelle­mében szónokol? Deák Ferencz-e, aki őt di­cséri? Magyarán szólva tehát az emberi nagy szellemek czélokat tűznek elébünk, néha még az irányt is megmutatják, melyben ha­ladnunk kell a czél felé. De aztán magunkra hagynak. Aki bir, halad; aki fárad: marad. Egy kis ujjal sem segítenek bennünket. Nem igy az evangélumi szellem. Ez egy min­deneket átható, megújító, minden akadályokat legyőző erő. Nemcsak lelkesít, buzdít, hanem segit is.

Next

/
Oldalképek
Tartalom