Egyházi Élet, 1918 (3. évfolyam, 2-7. szám)
1918-03-01 / 3. szám
Szerkesztők: Bogár Lajos, Hankó M. Gyula, Kovács W. Andor. — Felelősszerkesztő: Hankó M. Gyula, 737 Mahoning Ave., Youngstown, 0. Előfizetési árak: Egy évre $1.00, egyes szám 10 cent. Subscription price: $1.00 for one year. E lap megjelenik a hó közepén. AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK EGYHÁZI ÉS ISKOLAI HAVI KÖZLÖNYE. FELTÁMADUNK! Hiába volt hoszzu a tél: mégis csak vége lett. Hiába volt erős a tél. mégsem tudta legyőzni az életet. Hiába volt hideg a tél: mégis csak győz megint a meleg. Itt a tavasz! A mező még csak most zsendül, a fán meg még alig látszik a rügy; mégis már tudjuk, hogy jön, már megint tapasztaljuk, hogy nem lehetett feltartóztatni diadalmas útjában. És győztes örömmel nevetnénk szemébe annak, a ki azt merné állítani, hogy az idén nem lesz tavasz, vagy hogy nem lesz többé nyár a földön. A ki megérti Isten bölcsességét abban, hogy a legnagyobb tél idejére tette a legnagyobb melegségnek, a szeretetnek az áldott ünnepét, a karácsonyt: az csodálattal borul le a husvét tavaszi szereztetése előtt is. Nincs semmi, a mi oly csodálatosan befolyásolná az emberi lelket, mint a kikelet, a természet ébredése. És nincs semmi, a mi olyan mély hatást tenne az ember világnézetének kialakulására, mint a husvét evangélioma: feltámadunk! Az emberi élet legnagyobb terhe, legfélelmetesebb réme a halál. Úgy is mondják: az élet ellensége. Pedig nem teher, nem rém, nem ellenség. Az az ember, a ki csak a mának él: csaknem összeroskad annak a gondolatnak a terhet alatt, hogy szembe kell mennie a halállal. Egész életének a pályafutása úgy áll előtte, mint a bekerített ut, melynek a vége is elzárt fal. Nincs szabadulás, és vissza sem lehet fordulni. Menni kell előre a bizonyos vég felé, a melyen nem változtathatunk. Ott aztán mindennek vége. — Csoda-e, ha az ilyen ember kétségbeesett önzéssel küzd az életért? Hiszen csak a mát tarthatja magáénak; minden igyekezete arra irányul hát ,hogy ezt a mát minél inkább meghoszszabbithassa. Szeretné megállitni, mint Józsué, a napot, és elkeseredve tapasztalja, hogy nincsen hatalma sem a múlt, sem a jelen, sem a jövő felett. Bizony téher még a gondolata is a halálnak, az ilyen emberre nézve. Ha pedig a bűnbe veti magát: félelmetes rémmé lesz ez a terhes gondolat. Ha semmi vallás nem tanítaná is rá: lelkében él a sejtés, hogy azon a nagy határon túl Ítélet vár reá. A nagy számadás az eltitkolt rosszról. ---- Mi is lenne a világból, ha a gonosztevőket csak az emberi igazságszolgáltatástól való félelem rettegtetné? Ha nem volna az a titkos hang odabenn, mely még akkor is megszólal, ha senki nem lát, és hangosan vádol és el is Ítél. — Pedig ki nem bűnös közülünk? Bizony a bűnösre nézve félelmetes rém a halálnak még a gondolata is! A bolond pedig, a ki igy szól az ő szivében: nincsen Isten, azt is hiszi, hogy a halál az élet ellensége. Az ilyen nem lát a tél közepén túl; csak a sirhalmot látja, és nem veszi eszébe, hogy a természet koporsójának nagy fehér szemfödőjét miképpen emeli fel az a mindeneket intéző jóltevő (kéz, rnelfynek intéi sére előjönnek a tavaszi szellők, lágy fuvalmak, áldott melegek. Tél nélkül nem lehetne tavasz; és a tavasznak a tél nem ellensége, hanem előkészítő szolgája. A halál sem ellensége az életnek, hanem valóságos igazi szolgája. De hogy ezt megértsük: el kell hinnünk, hogy feltámadunk. E hitnek szemüvegén, mint valami távcsövön keresztül, egészen másnak látjuk a világot. Hiszen most sem látunk rajta mindent, de már sokkal többet látunk, mint azelőtt. Mint a hogyan a csillagász a maga messzelátó csövén át is látja ugyanazokat a csillagokat, a miket szabad szemmel is látott: de még sokkal többet is lát azoknál.
