Egyházi Élet, 1917 (2. évfolyam, 1-12. szám)

1917-02-01 / 2. szám

Egyházi élet.

■9

1917 Február.

XXVI. LECZKE. 1917. február 25.

A farizeus és nublikánus.

(Olvasandók Lukács ev. XVIII. részének 9-14. versei.)

(H.) Voltak a régi zsidók között sokan olyan emberek, a kik azt hitték, hogy az igazi vallásosság és istentisztelet abban áll, hogy a Mózes törvényeit szigorúan megtartsák s az előirt valláos szertartásokat pontosan elvégezzék. Azért minden idejöket arra fordították, hogy Mózes törvényeit jól megtanulják, és arra igyekeztek, hogy annak parancsolatait betű szerint betöltsék. Ezek az emberek aztán igen elhízták magukat, hogy ők igazak s másokat semmibe sem vettek. Ezeknek mondá el Jézus a következő történetet.

Két ember ment fel a templomba imádkozni, az egyik farizeus, a másik vámszedő, kit rendesen publikánusnak neveztek. A farizeus a templomban az első helyre ment s ott igy imádkozott: “Hálát adok neked, Isten, hogy nem vagyok olyan mint más emberek, a tolvajok, a hamisak és paráznák, vagy mint az a vámszedő is, a ki bemerészel jönni a templomba, mikor én itt vagyok: én bőjtölök minden héten kétszer, adót fizetek mindentől, a mit szerzek, és mennyi jót cselekszem!’’ A vámszedő pedig távol állván tőle, a templomnak egyik sarkában, csendesen imádkozott, de még az ő szemeit sem merte felemelni, hanem mellét verve szólt: “Isten, légy irgalmas nekem, bűnösnek!”

“Mondom nektek, igy szólt Jézus, a vámszedő megigazulva ment haza, a másik pedig nem; mert valaki felmagasztalja magát, megaláztatik; a ki pedig megalázza magát, felmagasztaltatik.”

Jézus nem szerette a farizeusokat, mert tudta, hogy azok képmutatók, azaz hogy szivük távol állott Istentől, a kit szájokkal dicsértek. Jézus, ki maga a megalázkodás volt, nem szerette azokat, a kik büszkék és gőgösök voltak, mint a farizeusok, a kik nagyon elbizakodtak abban, hogy ők igazak s másokat semmibe sem vettek.

Ma is sok a farizeus az emberek között, mert sokan vannak ma is, a kik azt hiszik, hogyha a vallás külső parancsait elvégzik, tehát templomba járnak, imádkoznak és az egyház fenntartására pénzt adnak, eleget tettek kötelességeiknek s ennélfogva igen elhízzák magokat,

hogy ők nem olyanok, mint mások, hogy ők igazak s azért Isten őket szereti. Isten azonban csak azokat szereti, a kik alázatosak, mint a publikánus, a kik jól tudják, hogy ők nem tökéletesek, hanem gyenge és bűnös emberek, a kiknek Isten kegyelmére szükségük van. Az ilyen ember nem a vallás külsőségeit nézi, hanem azt tartja, hogy becsületes és igaz élettel kell megmutatnia az ő vallásosságát s arra is törekszik, hogy szive-lelke szerint legyen a Jézus tanítványa és ezáltal az Isten gyermeke.

A mi magyar református egyházunk nyiltan megmondja, hogy annak, a ki az egyháznak igaz tagja akar lenni, nem elég, hogy meg van keresztelve, az sem, hogy templomba jár, még az sem, hogy megfizeti adományát az egyház fentartására; hanem az igaz keresztyénnek, a jó egyháztagnak mindezeken felül olyan életűnek is kell lennie, hogy meglássák, hogy ő a földnek sava és a világ világossága, azaz szivvel-lélekkel az Ur Jézusének kell lennie, tehát nemcsak a látható egyháznak kell hogy tagja legyen, hanem annak a láthatatlan egyháznak is, a melynek tagjai csak az igazi keresztyének.

KÉRDÉSEK ÉS FELELETEK.

Mire tanit Jézusnak e példázata?

A farizeusról és a publikánusról szóló történet arra tanit, hogy ne legyünk büszkék és gőgösek, hanem hogy legyünk alázatosak.

Van-e oka valakinek arra, hogy gőgös legyen?

Nincs; mert minden, a mivel bírunk s az is, hogy kik vagyunk, az Isten ajándéka, nem pedig a mi érdemünk.

Milyenek legyünk hát?

Legyünk alázatosak, azaz ismerjük be, hogy mi semmik vagyunk és érdemetlenek arra, a mivel Isten megáld minket.

Hogy imádkozzunk azért?

Ne imádkozzunk úgy, mint a farizeus, hanem úgy, mint a publikánus: Istennek ne azért adjunk hálát, hogy mi jobbak vagyunk másoknál, hanem ismerjük be bűnös voltunkat s azok bocsánatáért alázatosan imádkozzunk.

Kit nevezünk ma farizeusnak?

Azt nevezzük farizeusnak, a ki képmutató; farizeus hát az, a ki jónak mutatja magát, pedig rósz; farizeus az a barát, a ki mutatja, hogy minket szeret, de szivében nekünk ellenségünk; farizeus az, a ki eljár ugyan a templomba, de onnan kijővén, ismét elkezdi a gonoszát cselekedni titokban.