Egyházi Élet, 1916 (1. évfolyam, 1-4. szám)
1916-10-01 / 2. szám
Egyházi élet. 8-Í91ó. október. A dohányzásról. Irta: Kosutány Tamás; átdolgozta: H. A dohány kétségtelenül a legáltalánosabb élvezeti szerek egyike. Élvezetének hódol az emberiségnek legalább kétharmada, midőn a dohány füstjét, a burnót szagát, a rágni való dohány izét és bóditó hatásának élvezetét napnap után megszerzi magának. Az ember természeténél fogva megelégszik, ha jó levegőt szivhat, ha üde forrás-vizből a szomját olthatja, ha jó ételekkel táplálkozik, s végül, ha kellemes nyugvó helyet talál. A modern embernek azonban küzködnie kell a létért, harczolnia kell az élet viszontagságai ellen s igy kénytelen nélkülözni az egyszerű természetes élvezeteket; mi természetesebb ennélfogva, minthogy szabad idejében iparkodik a megszerezhető élvezeteket fokozni. És valóban bámulatos a kutató ember szeme, mely a legkülönbözőbb anyagokban felfedezte azokat, a melyekkel élvezetét szaporíthatja; említsük a teát, az ópiumot, a hasist és a sokféle szeszes italokat, tekintet nélkül gyakran arra, hogy azok az egészségre nézve károsak. Ezek némelyikének élvezete már valóságos életszükségletté változott úgy hogy az éhes ember csekély keresményét megosztja az étel, egy korty ital és a dohány között. A dohányt csak a 16-ik század vége felé kezdte az ember megismerni, de azóta anynyira elterjedt az és élvezete annyira általános lett, hogy ma már alig tudunk egy lakomát elképzelni Attila, Árpád, Nagy Lajos vagy Mátyás király idejéből, mely nem illatos szivar-, vagy pipa-füstben végződött volna; pedig akkor még nem ismerték a dohányt. Tekintsünk vissza a dohány élvezetének a regék és mondák korába vissza nyúló történetére. Egy persa rege a következőképen magyarázza a dohány élvezetének kezdetét: Egy fiatal ember, a ki olyan erényes volt, mint csak akkor voltak az emberek és a milyennek most is kellene lenniök, Mekkába, a szent földre zarándokolt, otthon hagyva fiatal feleségét. Visszatérve, feleségét halva találta; hónapokon keresztül járt-kelt vigasztalódás nélkül, mig egy jámbor remetére bukkant, kinek megesett a szive rajta s azt mondta néki: Menj a feleséged sírjához, találsz rajta egy növényt, szárítsd meg és élvezd a füstjét, ez lesz nőd, apád, anyád, testvéred, vigasztalód és tanácsadód. A jámbor fiatal ember úgy tett, miként a tanács hangzott; meg is találta a dohányt s abban vigasztalását Egy arab rege szerint Mohamedet vipera kigyó marta meg, a próféta kiszívta ajkaival a sebet és a vipera mérgét kiköpte s azon a helyen egy növény fejlődött, a dohány, melyben azért egyesülve van a kígyó mérge a próféta szelíd és bölcs vérével. A történet szerint Kolumbus és társai látták először Amerikában a dohány-füstölést az indiánoknál, kik abból a bölcs czélból dohányoztak, hogy a füsttel a szúnyogokat távol tartsák maguktól. Herodotos szerint azonban a szkithák, Pomponius szerint pedig a trákok már ezer évvel Amerika felfedezése előtt csöveken szívták be egy növénynek a füstjét, sőt a kelták állítólag még burnótoztak is. A dohány magva a földön Amerikából terjedt el és pedig először 1556-ban II. Fülöp király orvosa, Don Francesco Fernandez vitte Portugáliába. Onnan aztán Nicot János franczia követ küldött Ferencz franczia királynak, kinek révén aztán a dohány élvezete divattá vált s oly rohamosan hódította meg a világot, hogy a 1 6-ik század végén már mindenütt ismerik a dohányt. A magyar feljegyzések szerint Bornemissza Pál, erdélyi püspök 1568-ban, tehát a dohánymagvaknak Európába hozatala után tiz évvel, már dohányzott. Egy magyarországi török követről is fel van jegyezve, hogy már 1576-ban dohányzás közben fogadta vendégeit. A mikor pedig a dohányzás mind általánosabbá vált, Erdélyben törvényes intézkedé seket tartottak szükségesnek meggátlására; igy az erdélyi törvények 1683-ban, később ismét 1689-ben, sőt minthogy úgy látszik, hogy ez sem használt, 1697-ben különös szigorral ISMERETTERJESZTŐ RÉSZ.
