Egyházi Élet, 1916 (1. évfolyam, 1-4. szám)
1916-12-01 / 4. szám
EGYHÁZI ÉLET. 10-1916. Deczember. SZÉPIRODALMI RÉSZ. A karácsonyi rózsa. Mindennek van története e világon. Így a karácsonyi rózsának is. A történet szerint azon a szép csillagos éjszakán, mikor az angyal meghozta az örömhírt a pásztoroknak, hogy megszületett Bethlehemben a várva-várt Messiás, az Ur Jézus Krisztus, egy kis leány is volt ott a pásztorok között az ő bátyjaival. És ő is a pásztorok után ment a bethlehemi vendégfogadóig, hogy meglássa a kis Jézust. Bepillantott az ajtón, és meglátta a menyínyei glóriától körülragyogott gyermek Jézust a jászolban. A kis pásztorleány szive azonnal megtelt szent csodálattal és szeretettel. Aztán látta, hogy a napkeleti bölcsek sok szép drága ajándékot adnak az isteni gyermeknek. Meg akarta mutatni ő is szeretetét a kis Jézus iránt. De hogyan mutassa meg? Hiszen neki nincsen drága kincse. Sőt még pénze sincs, hogy vegyen valami ajándékot. S a szegény kis pásztorleány félénken húzódott viszsza és a szeme megtelt könnyel, mert nem tudott adni semmit a kis Jézusnak. Szomorúan ballagott ki a mezőre. A felette ragyogó csillagok mintha osztoztak volna a bánatában és mintha vigasztalták volna: — Ne búsulj, jó leányka! Mi látjuk, hogy te szereted a kis Jézust és szeretnél neki ajándékot adni. Ne szomorkodjál, mert a te bánatod még örömre fog változni! Ekkor hirtelen nagy világosság támadt a leányka körül és egy fényes angyal jelent meg előtte, aki szelíden szólt hozzá: — Mi bajod, kis babám? ---- kérdezte az angyal. — Fáj a szivem, mert nem tudok ajándékot adni a bethlehemi kis Jézusnak, — válaszolt a leányka. Mire az angyal bűvös-bájos mosolylyal a kezében levő liliomszálat meglengette és a földet azonnal belepte sok szép karácsonyi rózsa. A kis leány felkiáltott örömében. Gyorsan telerakta kis kötőjét szép rózsákkal és szaladt vissza a vendégfogadó házhoz. Képzelhető, hogy a pásztorok és bölcsek meg az összegyűlt emberek, hogyan bámultak, mikor meglátták a kis leányt a csodaszép virágokkal. Mindjárt utat is csináltak neki. Amint a leányka a jászolbölcsőhöz ért és lerakta a szép rózsákat a kis Jézus lábainál, az isteni gyermek elfordult a drága kincsektől és a rózsák után nyúlva, édesen mosolygott__ A. P. Nemes Szűcs Gábor. Irta: Krüger Aladár. Tagadómedgyesen senki sem tagadta, Szucsu Gavrila volt a legelső gazda. Kora tavaszi nap ébredő sugára Gavrila gazdát már a mezőn találta. Házatája rendbe, adója fizetve, — Biró lesz belőle esztendőre kelve. És ha ő a biró: karcsú felesége, Flóra lesz a falu legszebb büszkesége. Mint sudár nyárfán a szeder indája, Mikor ráfonódik karcsú derekára Picike fiának kövér két kacsója, Nálánál boldogabb ugyan ki is volna? Az öreg pópa is elmondta nem egyszer: “Igaz keresztyének, kiket az Ur kedvel.” S a dászkál nagy büszkén ekként gondolt rá jók: “Magyarul sem tudnak, igazi oláhok!” — Pedig hajdanában ezen a vidéke Magyar urak éltek jókedvben, bőségben. Kurta kis nemesek, hét-hét szilvafával Küzdöttek vitézül századokon által. A török, a német, a krimi tatárok Beszakitott fejjel emlékeztek rájok. Felséges Rákóczy, Kossuth apánk lelke Sasfészküket mindig csatára ihlette. Vérük öntözte a haza földjét sokszor__ S mind kevesebb tért meg a gyilkos csatákból. És az elfolyt vérnek jött uj a helyébe: Hegyi pásztoroknak más beszédű népe. Mint árvíz, úgy jött a kis magyar szigetre;
