Egyházi Élet, 1916 (1. évfolyam, 1-4. szám)
1916-12-01 / 4. szám
Egyház! éle?.-6-í 9i G. Deozemfaer. ban az átlagos tagsági dij jóval felülmúlja ezt az összeget, pedig ott a családnak minden felnőtt tagja külön fizető tag valamely egyháznál. Nem ritka eset Amerikában, hogy 40— 50 család 120—150 egyháztagot képviselve olyan egyházat tart fen, mely nemcsak nem szó rul semmiféle segélyre, de még másokat is tud segíteni. Nálunk, magyaroknál eddig rendszerint csak a családfő, a kenyérkereső volt a fizető egyháztag, elég helytelenül, aki a család felnőtt, talán keresőtagjaiért is csak maga fizetett egyházi járulékokat. S egyházaink még igy se tudnak önállóságra vergődni, kivéve a youngstownit, ahol a közgyűlés már régen egészséges alapokra helyezte az egyház pénzügyeit. Azok, akik eddig hozzászoktak az alacsonyabb egyháztagsági dijakhoz, talán némi megütközéssel fogják olvasni e sorokat, hogy éppen most Írunk az egyháztagsági illetékek felemeléséről, mikor olyan nagy a drágaság. De ha csak egy kicsit is gondolkoznak, belátják, hogy éppen ezért kell igy Írnunk. Nem jó kedvünkből írunk igy, hanem a szükség kényszerít arra, hogy egyházaink anyagi ügyeinek a rendezését is sürgessük, hogy megóvjuk azokat az esetleges nagyobb rázkódtatástól. Mondhatják némelyek, hogy a mi egyházaink bevételeit nem mérhetjük össze az amerikai egyházakéival, mert közöttünk nincs anynyi jómódú, megtelepedett ember, mint ott. Beismerem ennek a megjegyzésnek jogos voltát. Nem is az a szándékunk, hogy erejükön felüli adakozásra serkentsük a mi híveinket. De ne is akarjuk magunkat hiábavaló magyarázgatással a nagyobb áldozatok alól kimenteni. Ha pedig valaki évi jövedelmének nem tized, hanem talán egy 200-ad részét fordította egyházának támogatására, nem tudná-e ezután keresetének 1 00-ad részét juttatni e szent célra? Képtelenek-e valóban a mi református testvéreink egy évben 12 dollárt ajándékozni egyházunknak most, mikor a drágaság miatt előállott szükség parancsolólag kívánja ezt? Ez a kérdés. Én azt hiszem, hogy képesek. A kenyér oly drága lesz nemsokára, hogy már az ebédnél nem kell veszekedni a gyerekekkel, hogy kenyeret is egyenek. A kitartás több csatát nyer, mint a lángész. Uj esztendő. (H.) Isten akaratából ránk virrad az új esztendő első napja is s mi e napon, mint a múlt és jövő határkövénél, egy pillanatra önkénytelenül megállunk. Megállunk, hogy vissza tekintsünk és a múltból vegyünk tanúságot a jövőre, melynek bizonytalansága bizonyos teherrel fekszik most szivünkre. Ha a csak most múlt esztendőt tekintjük, lehetetlen, hogy ne gondoljunk a mi Atyánkra, Istenünkre, kinek gondviselése tartotta meg életünket s őrizte meg kedveseink életét; akinek kegyelme könyörült bűnös voltunkon s nem büntetett érdemeink szerint; akinek szeretete megadta testünknek a hozzá illő táplálékot; aki nek jósága őrizte és tartotta meg e nemzetnek, mely minket testvéreivé fogadott, békességét s vitte a mi közremunkálásunkkal diadalra az ő nemes célját; akinek bölcs akarata vezérelt minket egyházaink dolgaiban, az egész emberiség, kivált pedig magyar testvéreink igazi javára való törekvéseinkben; és akinek oltalmazó karja védte és tartotta meg azt a drága földet is, mely szült s azt a népet is, mely a mi vérünkből való vér s amelytől azért minket a tenger sem szakított el végképen. Az elmúlt esztendő is az Isten gondviselésének, kegyelmének, szeretetének, jóságának, bölcs akaratának és oltalmazó karjai erejének bizonysága: méltó azért, hogy az új esztendő első napján hálaadással közeledjünk Hozzá. Mert ha az Isten, a mi Atyánk, igy felvette a mi gondunkat, lehet-e, hogy mi ne törődjünk Vele, sőt az Ö szeretetéért épen szeretetlenséggel fizessünk? Ugyan mit mondunk arra a gyermekre, aki szüleinek, kik érette talán az utolsó falatot is elvonták szájoktól, hálátlansággal fizet? Bizony, keményen megítéljük a hálátlan gyermeket. És mi sokszor épen ilyen hálátlan gyermekek vagyunk Istennel, a mi Atyánkkal szemben. Pedig az Isten nem kívánja, hogy anyagi javainkat adjuk neki, nem kívánja, hogy mondjunk le érette az élet örömeiről. Az Isten csak azt kívánja, hogy szeressük Öt és járjuk az Ö törvényeiben a mi magunk javáért. S mi, szomorúsággal kell ezt beismernünk, az elmúlt esztendőben sokszor voltunk Isten iránt hálátlanok, sokszor megtapodtuk törvényeit s tettük ez által magunkat boldogtalanokká. Igen, boldogtalanokká, mert nem azt akartuk, amit az Isten akart velünk, nem a mi való
