Egyházi Híradó, 2003 (41. évfolyam, 1-3. szám)
2003-01-01 / 1. szám
Forradalom Pesten A 14-én este a bécsi forradalomról érkezett hír növelte a Pilvax fiatalságának elszántságát, hogy a "12 Pont" szövegét mihamarabb megismertesse a főváros lakosságával. Arról azonban ezen az estén még nem határoztak, hogy ezt miként valósítsák meg. Csak azt tudták, hogy nem szabad az időt vesztegetniük. 15-én reggel azután Petőfi, Vasvári, Jókai és Bulyovszki Gyula megbeszélése alapján a "12 pont" eredeti, az országgyűléshez intézett bevezetését 'megváltoztatták. Helyette egy kiáltványt készítettek, amely fellépésüket indokolta meg a leendő hallgatóinak. A pontok szövegét változatlanul hagyták. Ezt a kiáltványt azután felolvasták a Pilvaxban összegyülekezett fiataloknak, majd Petőfi elszavalta ppal korábban írt költeményét a "Nemzeti Dalt", amelyet eredetileg a március 19-re tervezett reform-lakomára szánt. Márciusi gondolatok 1848. március 15-e nem csak egyszerű dátum népünk történelmében, még csak nem is dicső emlékezés, már régen több, SZIMBÓLUM - így, nagybetűvel írva. Hiszen hol van már az a világ és az az ellentét, amelynek egyik kicsattanó jelenete és jelképes eredménye volt 1848. március 15-e történeti ténye. Régen odalett a Habsburg birodalom, s azóta még mások is. Viszont problémák azóta is vannak, vagy megmaradtak. A “magyar kérdések” létünket és nemlétünket fenyegetik, s alig van valami közünk ahhoz, hogy hiányos az önkormányzat és nem teljes a gondolat és szólásszabadság. Mindezért március 15. -e örökre alkalmas arra, hogy jelentse a nemzet öncélúságát, öntudatának makulátlan fényét, jelentese a nemzet örökifjúságát, ugyanakkor teljes politikai érettségét és frissességét. Lehet, hogy március 15. -e csak az első rózsatő volt, az is lehet hogy ez már kezd elkorhadni, de a tavasz soha meg nem szűnik, s amíg élet és tavasz van a világon, az első rózsának mindig felejthetetlen az illata “mondanivalója”. A márciusi szimbólum a nemzeti eszmét jelenti, mert csak a 19. század hozta meg a magyarság számára a nemzet gondolatát. A magyarság mindig a lenni, vagy nem lenni kérdése előtt állt. István királyt, IV Bélát, Vörösmartyt, Petőfit - és még sorolhatnánk tovább - ez a kérdés foglalkoztatta. Bizonyos értelemben győzelmes a meglévő magyarság. Az a győzelem, hogy még vagyunk, élünk. Győzelem, hogy a pillanatonként megvívott élet-halál harcokból még maradt magyar. Magyarságról beszélünk és nemcsak nemzetről. A nemzet is szent, de bizonyos értelemben kevesebb, mert csak egy része helyezkedik el a magyarságnak a nemzetállam keretei között. Drága, szenvedő, kisebbségi sorban élők, világvárosokban, más földrészeken szétszórt maroknyi csoportok is a magyarsághoz tartoznak. Egy sors és életközösség vagyunk. A magyarság test és lélek egyszerre, de mint test, a természeti törvényeknek alá van vetve, s elpusztul, ha nem elég egészsége, élni-megmaradni akarása, - ha nem szaporodik. A magyarság nemcsak valóság, hanem értékeszme is. Nemcsak van, hanem lennie kell s csak akkor érdemes lennie, ha erkölcsi méltóságot ér el. Létezik magyar szellemi örökség, minőség ezen a földön. Van és lesz ébredés, megtisztulás, nemzeti öntudat, mely a győzelmes élet útja lehet. De a nemzeti öntudat határt is szab, nem mindenki idevaló, aki ide akar jönni. A magyarság lelki minőség, nem vérnek, keresztlevélnek és okmányoknak a dolga. Ha a nemzeti öntudat tiszta és erős, akkor teljes az asszimiláció és nem kelle félni a tagolódástól. Ez az öntudat teremti meg a becsület kérdését. Élet és halál között mindig a becsületet választottuk. Magyarnak lenni elrendelés, küldetés, melyet hálával veszünk Istentől. Így marad meg örökre népünk szimbólumaként március 15. -e. N. B. A Pilvax Íróságának kis csoportja ezt követően az orvoskar hallgatóihoz, majd velük a politechnikum diákjaihoz (a mérnökökhöz), innen a jogászokhoz vonult. Mindenütt elhangzott a kiáltvány és a pontok szövege, s Petőfi elszavalta költeményét. A jogászok csatlakozásával megnövekedett tömeg, amelyet az utca népe is követett (kb. 2000-ren), Petőfi vezetésével átvonult a közeli Länderer és Heckenast nyomdához, amely a Hatvani utca (ma: Kossuth Lajos utca) és a Szép utca sarkán volt. Az ifjúság vezetői által kidolgozott terv ugyanis arra irányúit, hogy cenzori engedély nélkül nyomtatják ki a "12 Pontot", ezzel fejezve ki elszántságukat, s egyben így valósítják meg szándékukat, hogy követelésüket megismertessék a közvéleménnyel. A nyomdánál a fellépés sikeres volt. Az ifjúság vezetői a nép nevében lefoglalták a nyomdagépeket, s Länderer utasítást adott a személyzetnek a "Nemzeti Dal" és a " 12 Pont" kinyomtatására. A tömeget, amely az eső ellenére türelmesen várakozott, közben az ifjúság egymást váltó szónokai tájékoztatták. Nem volt még dél, amikor a két röplap - a szabad sajtó első termékei elkészültek és azt az időközben tovább növekedett sokaságnak kiosztották. A merész fellépés tehát sikerült. Megvalósult Petőfi célkitűzése, hogy "logikailag a forradalom első lépése és egyszersmind fő kötelessége szabaddá tenni a sajtót". Ez a lépés nem volt mentes a kockázattól, hiszen a nyomda épületével szemközt nyíló kis utcában, ahol a vármegyeháza is található, ott magaslott mintegy kétszáz méterre a Károly-laktanya. A riadóztatott katonaság percek alatt a helyszínre érkezhetett volna és szuronyt szegezve szétoszlatja a tömeget. A bécsi események híre azonban megfélemlítette a hatóságokat. így a Helytartótanács utasította ugyan a városi hatóságot, hogy a mutatkozó rendzavarások kapcsán erélyesen, de ugyanakkor "ildomos és előrelátó vigyázattal" intézkedjék, de maga nem tett lépéseket, hogy a katonaságot a budai fóhadparancsnokság kivezényelje. Mint később kiviláglott, ennek nem csupán a politikai és katonai vezetés zavara volt az oka, hanem az is, hogy a Károly-1848. Március 15.
