Egyházi Híradó, 2003 (41. évfolyam, 1-3. szám)

2003-01-01 / 1. szám

6. oldal Egyházi Híradó

Lukács 5, 1-10.

Péter halfogása

A közelmúltban tartottuk közgyűlésünket. A lelkipásztor, a jegyző a fógondnok, a pénztáros és a Női Kör jelentései hangzottak el. Mindenki nyomon követhette az elmúlt év eseményeit. Számba vettük eredményeinket, veszteségeinket egyaránt. Lélekszámban, taglétszámban nem mutatkozik nagy gyarapodás. Költségvetéseinkben azok a tételek szerepeltek, amelyeket feltétlenül szükséges volt elvégeznünk, megcsináltatnunk. Nincs ez másképp egy háztartásban sem, hiszen a jó, praktikus gazdálkodás - nem csak spórolás- ésszerű felhasználása a rendelkezésünkre álló anyagiaknak. Tettük a jó gazda napi feladatát és azt a missziót, melyet egy egyháznak kötelessége végeznie.

Egy honfitársammal beszélgetve; városunkban missziót teljesítő magyar egyházakról esett szó. O is egy magyar egyház aktív tagja. Családja, gyermekei, egyháza iránt felelősséget érző félj, apa, egyháztag. így nyilatkozott: "Isten őrizze meg a magyar egyházakat a látványosan, ugrásszerűen növekvő létszámgyarapodásától, mert az azt jelenti, hogy valami szörnyű baj történt szülőföldünkön. Itt élő gyülekezetek első rangú feladata a már közöttünk élők és a lassan "szivárgók" elérése, megartása."

A felolvasott bibliai részhez hasonlóan mi is olyan vizeken járunk bárkáinkkal, ahol Péter is halászott, - s mint hallottuk, egész éjjel eredménytelenül. Egyházaink egész történelmük során halásznak kisebb-nagyobb eredményekkel. Újra és újra be kell szállnunk a csónakba, ki kell eveznünk a mélyre és halásznunk kell.

Mi jellemzi a halászatot? A közös erőfeszítés, az összehangolt munka, - az hogy mindenki a maga helyén végzi a közös munkának egy részét. Az egyházakban is ez az összehangolt munka a fó cél. Ne a megosztottság, az egymás elleni harc legyen a jellemző. Nem apró bárkákban egyénileg kell nekivágni a halászatnak, mert abból az derül ki, mint Hemingway híres regényében az "Öreg halász és a tenger" című könyvében. Hiába volt a hatalmas erőfeszítés, hiába koplalt, szenvedett, várt a nagy halra. Az erős tenger visszavette hatalmas zsákmányát. Ő már csak a csontvázat tudta megmutatni halásztársainak.

Egy nagy hajóban együtt kell végeznünk a halászat munkáját. Az egyházban ( az emberhalászatban ) az Ige hirdetése mellett, annak eredményes, foganatos volta is kifejeződik. Nemcsak a tanítás, hanem a tudás, sőt a megélt keresztyéni élet kell hogy érvényre jusson! Három évvel ezelőtt a Nyugati Egyházmegye közös Presbiteri Konferenciájára készülve ezek voltak a szempontok. Nemcsak a tanítás, hanem a tudás, az életbeni bemutatása mindannak, melyet mi vasárnapról, vasárnapra hallunk, teszünk, megélünk, mint lelkipásztorok, presbiterek, egyháztagok egyaránt.

Akik a Hollywoodi Egyház templomába bejönnek és közösségünkben együtt imádkoznak, utána is érezzék meg, hogy a szeretet, a meleg testvériség nemcsak a szószékről elhangzott szép kijelentés, hanem annak megélése is. Erre hívott el bennünket egyen-egyenként Isten Szent Lelke által.

Akik segítséget várnak tőlünk, azok is érezzék meg, hogy ezt nem azért tesszük mert magyar, hanem azért, hogy Krisztusnak

és Istennek adjon majd Ő hálát.

Ismeijük az ősi keresztyén szimbolikát, láthatjuk templomunkban is mindezeket csodálatosan kifaragva Ferencz Béla testvérünk által. Melyek ezek a szimbólumok? Bárány (Jézust jelképezi), zászló (reformáció svájci ágára utal), phoenix madár ( önmagát elégetve születik újjá, az Ige által önmagát újjászülő, teremtő egyház). Jelképezi ez azt, hogy lassanként mindannyian "elégünk" megsemmisülünk, de az egyház fokozatosan és folyamatosan él, "újrateremtődik". Templomunkban nem látható de van még a hal és a hajó jelképe - a halászbárka. Mindannyian ebben ülünk - még a gótikus templomok föhajó elnevezése is erre utal.

Lukács evangéliuma 5, 1-10. verseiben Péter

halfogásáról olvashatunk, ez a kép, leírás ránk is érvényes. Magunkat látjuk abban a bárkában a presbitériummal, tagsággal együtt - jelezve azt, hogy mi a feladatunk Isten országában - emberhalászat. Péter halfogása csodálatos - az emberhalászat örök képe. Mégis nagyon kell valamire ügyelnünk, figyelmet szentelnünk.

1) Nem szabad elcsüggednünk ha nincs hal. Lám Péterék egész

éjjel dolgoztak - eredménytelenül. Reggel fáradtan tisztogatták a hálókat. Ezt válaszolják Jézusnak, amikor újra kéri

őket: "Mester egész éjjel fáradtunk, mégsem fogtunk semmit". Van ebben a válaszban valami elfojtott keserűség. Ilyen kiszámíthatatlan az ember-halászat is. Hányszor megtörténik, hogy mindent egteszünk és mégsincs eredmény!

Lelkipásztorok, presbiterek elcsüggednek az ember-halászat nehéz munkájától, mert nincs eredménye. Lelkűket teszik ki pásztori rábeszéléseken és taglóként éri őket az ütés - elhagyják az emberek az egyházat, hivatkoznak mindenre - csak ne kelljen járni, mert áldozattal jár.

A presbiter éjt nappá teszi a szolgálatban s mégis egy könnyelmű susogás még az értékes lelkeket is megzavaija, s előbb gyanú, majd ellenségeskedés néz az az egyház őrállóira. Ha a

szigorú erkölcsi törvényt érvényesítjük, azt mondják; üldözzük a "kedves, bohém" bűnöst. Ha Krisztus tűrő és bízó kegyelmét alkalmazzuk; jönnek a szigorúak, akik a napot is szennyfoltnak nézik az égen és bűnpártolásról beszélnek.

Igen, néha emberileg eredménytelennek tűnik a halászat. Ne hánytorgassuk fel a hiábavaló munkát, mert Isten országában van elmulasztott munka, de nem hiábavaló. Nem tudod hol és mikor, de gyümölcsöt terem munkád.

Amikor az erdőben a fákról, bokrokról minden lehull, azt gondolnánk, fölösleges pazarlása a természetnek. Pedig egy új magvetés! Mert minden hű munka kalászt terem - Isten nem csúfoltatik meg! Itt érdemes a Galata levél Igéjét megjegyeznünk: "Valamit ember vet, aratja is!" Ne siránkozzunk azon, ha munkánk nem látványos, ha tiszta lélekkel dolgozunk!

2) Ha jelentkezik az eredmény, nem szabad elbizakodnunk! Nem szabad magunknak tulajdonítani. Erre Péter jó példát ad. Mikor váratlanul dús lett az eredmény és segítség kellett, nem állt ki a hajó orrába és azt mondta volna; - Ezt valóban jól csináltam! Nem adott jelt, hogy ünnepeljék! Az eredmény sohasem a mi érdemünk, hanem Isten ajándéka! Ezért leborult Krisztus előtt és így vallott; "...eredj el tőlem Uram, mert én bűnös ember vagyok!" Azt hiszem lelkipásztoroknak, presbitereknek, egyháztagoknak, hívő embernek ez a legjobb példa! "Nem azé aki fut, és nem is azé aki akaija, hanem a könyörülő Istené!"