Egyházi Híradó, 2002 (40. évfolyam, 1-4. szám)
2002-10-01 / 4. szám
Egyházi Híradó 7. oldal A boldogság nyomában ‘‘Most azért megmarad a hit, remény, szeretet, e három; ezek között pedig legnagyobb a szeretet. ” (I. Kor. 13. 13.). Mitől boldog az egyik ember, és mitől boldog a másik? Miért tölti el a hit, remény és szeretet az egyiket, míg a másik állandóan aggódva megbontja saját lelki egyensúlyát? Azt hiszem nagyon időszerűek ezek a kérdések, hiszen huszonéves fiataljaink jelentős része nem ezen kérdéseken meditálva töltik szabadidejüket. Azon tehát már ne is csodálkozzunk, hogy egy ilyen alapállásból, a környezet hatására, sokan közülük felületes érzelmeiknek, önfejűségüknek és nem utolsósorban a különböző külső segédeszközök hatására, elhidegülnek, érzéketlenné válnak saját népük történelme, kultúrája iránt. Azért érzem fontosnak - ha megoldani nem is tudom - beszélni erről a reális helyzetről, mert látjuk, hogy az életfelfogásnak milyen óriási szerepe van abban, ahogyan boldogulni próbál az ember élete folyamán. Egy etnikumnak, nemzetiségi csoportnak itt az Egyesült Államokban a nemzeti értékek megőrzéséért, az egységbenmaradásért állandó küzdelmet kell vívnia. Létfontosságú a tisztánlátás, a megfontoltság, mert a megfelelő egyéni szemlélettől is függ, hogyan élik, őrzik meg közösségünk tagjai népi, nemzeti, társadalmi hovatartozásukat. Az évtizedek alatt kialakult alapállás,-megmaradni- megváltozott magatartást, alkalmazkodást kíván tőlünk itt Los Angeles-ben élő magyaroktól is. Amíg egy szeretetben, egyetértésben élő család meg tud birkózni a nehézségekkel, addig abban a családban, ahol hiányzik az összahang, felerősödnek a konfliktusok. így van ez a közösségi életben is! Egy ilyen nehéz helyzet arra is óriási lehetőséget kínál, hogy összefogva, mindannyian átélhessük az egymáshoztartozás páratlan erejét és örömét, szem előtt tartva népünk bölcs megállapítását: “Egységben az erő, erőben a siker, sikerben a boldogság." Bizonyára valamennyien elkondolkodtunk azon, mit is jelent számunkra az a szó: BOLDOGSÁG. Egészséget? Hatalmat? Pénzt? Szerelmet? Sikert? Vagy, hogy bárki lehet boldog, vagy csak néhány kiválasztott? És ha valaki eléri egyéni célját -legyen az vagyon, hatalom, szórakozás, tudás- valóban boldog is lesz? Lehet, hogy boldog voltál gyermekkorodban, vagy amikor ajándékot kaptál, amikor sikeresen letetted egyetemi vizsgáid, vagy meghódítottad szíved választottját. Az emberek többsége azonban beismeri, hogy bármennyire is csodálatosak voltak ezek az alkalmak, tartós boldogságot nem nyújtottak, Valamennyi csak egy bizonyos ideig tartott, átmeneti volt, hiszen múlandó dolgokra, külsőségekre, látszatra alapozott. Az igazi forrást belső békénkben, lelki egyensúlyunkban kell keresnünk. Ehhez pedig igaz keresztyén hitre épített életet élve, szeretetet, békességet, jóakaratot kell árasztanod magadból. És akkor folyamatosan építheted életed minden napján a boldogság többszintes épületének újabb és újabb emeletét. A legáldásosabb, ha egyházad aktív, rendszeresen, áhítatos szívvel, templombajáró tagként -mint a kiválasztottak egyike- teheted mindezt. De akkor sem kell elcsüggedned, ha -netán tőled független tényező miatt - a pogány százados erős hitével próbálsz Isten törvényeihez igazodni, Jézust megtalálva Vele közösséget vállalni. (Folytatás a 8. oldalon) »♦»»»fr*»»***»*****»»»»*»»#»»»»»»* M "A nép amely sötétségben jár, nagy ^ világosságot lát.” (Ezs.9,1.) £ Nagyon kellemes karácsonyt és # boldog új évet kívánunk J egyháztagjainknak, barátainknak és az $ összmagyarságnak. # SZÍ JJÁRTÓ JÁNOS presbiter # és felesége JUDIT Ü "...és így fogják nevezni; Csodálatos Tanácsos, £ Erős Isten, Örökkévaló Atya, % Békesség Fejedelme!" (Ezs. 9.5/b) # Kellemes karácsonyi ünnepeket és boldog új ^ évet kíván a gyülekezetnek, barátaiknak és # minden igaz magyarnak. Ü VARGA PÉTER presbiter £ és neje GIZELLA # "Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy J 0 aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. ’ (Jn.3,16.) 0 Békés, szép karácsonyi § * # ünnepeket, szerencsés, gazdag ^ és békés új esztendőt kívánunk gyermekeinknek, unokáinknak, az egyház tagjainak és minden jó barátunknak szeretettel, * $ # # f * * GOMBOS BÉLA presbiter és neje JUTTA ♦ # # 4M 4M 4M 4M M 4M 4M 4M rn 4M 4M- 4M 4M 4M 4M 4M 4M 4M 4M M JM 4M Mi- 4M 4M 4M 4M 4M 4M 4M 4M 4M 4M m 4L X "Akik pedig befogadták azokat felhatalmazta arra, hogy Isten J 4L gyermekeivé legyenek, mindazokat, akik hisznek az ő nevében,..." 4L | - (Jn. 1,12.) * ^ A _ Boldog, szeretetben teljes karácsonyi w * A 1 ünnepeket, békés, boldog új ^ i esztendőt kíván az egyház tagjainak, # M nrVM 7/ barátoknak és az egyetemes £ 1 magyarságnak. £ J Dr. ERDÉLY ENDRE és neje SÁRIKA * t »»»»»»»»»I*###»#*»»»»»»»»»»»»»»» “ “ Wr «V 3» w «V ««FaaFifäFWR iJr V-< v-r »T 15 í3 H í-t Rí (u w >** **• # ^ # # "Isten maga lesz emberré, hogy bennünket, % J boldogtalan, büszke istenekből valódi emberekké J # tegyen, olyan emberekké, akik határaikat, # # gyengeségüket és szegénységüket felismerik és j£ t elfogadják." J 0 Luther Márton ^ # *-%■ ♦ -*• -s- -se- -g.