Egyházi Híradó, 2002 (40. évfolyam, 1-4. szám)
2002-04-01 / 2. szám
Egyházi Híradó 17. oldal AKITŐL BÚCSÚT VETTÜNK Szombati Sándor: írás egy boldog emberről. Dr. Ternovszky Ferenc Barátaim, Sem siratni, sem búcsúzkodni. Könnytartalékomat már kiürítettem akkor, amikor Helénkéjétől telefonon megtudtam a szívdobbantó hírt. Nem búcsúzom, mivel amíg lélegezni és emlékezni fogok, jelen lesz. Látni fogom, hallani meleg, székelyföldi színekkel festett hangját, meleg kézszorítását érezni. Vigasz ez? Az én koromban már megtanulta az ember, hogy vannak dolgok az életben, amelyekre sem az idő, sem más személy írt nem hoz. Nem használ a vegyszer, sem a jó szó. Azt az egyetlent senki és semmi visszavarázsolni, pótolni nem tudja. Vegyük tehát tudomásul, hogy ez év március nyolcadikán elillant a világból egy utánozhatatlan mosoly, egy örökké fülbecsengő nevetés. Nem ismétlődik már meg soha. Eletreszóló barátság rendszerint a “hasonszőrűségre” szomjazó kicsinyek lelkében születik meg. A mi kettőnké érett korban, szülőföldünktől távol, egy kaliforniai, a szabadságért és demokráciáért küzdő magyar hetilap szerkesztőségében, csodamód teremtődött. Karácsony előestéjén voltunk, ajándékosztás után hozzámjött egy rendkívül jóvágású, kisportolt, mosolygó férfi és meglepetésemre azt kérte, hogy kollegaurazzuk egymást. Mivelhogy ő nem az emigrációban kezdte az újságírást, hanem már másodéves jogász korában a Pesti Hírlapnál, ahol a tulajdonos Légrády Ottó titkára is volt Ott tanulta meg a mesterséget. Ügyvéd azért lett, mert táblabíró édesapja úgy vélte: a családi hagyományt kell követnie. Apja tanácsát követte, de szívét mindig visszahúzta a kézirat, a nyomdafesték, meg a rotációsgép. Jött a háború, amelyet tüzértisztként harcolt végig, utána hadifogság, - szerencsére az amerikaiaknál, - megszállás, menekülés. De mire szabad földre ért feleségével, már 40 éves volt, jogot tanulni már késő, angolul írni csak álom. Kéziszakma híjján megpróbált lakájként elhelyezkedni, de hiába. Kérdésére a kaliforniai olajmágnás megértette vele, hogy csak az lehet komornyik, akinek jelenlétét nem lehet észrevenni. Márpedig az európai gentlemant akkor is látni, amikor nem is néz oda az ember. Nem szolgának született. Mivelhogy más “megélhetőséget” nem talált és számolni mindig tudott, Helénkéje asszisztálásával adóbevallásokat írt, angolul nem tudó bevándorlók örömére. Uborkaszezonban nem csa a szabadföldi magyar lapoknak cikkezett, hanem mások üzleti ügyeinek bonyolításával, tanácsadással foglalkozott. Híressé vált okosságával számos honfitársa útját egyengette az új hazában. Én hosszú ideig “bölcs Ferencnek” szólítottam leveleimben. Nem ok nélkül. És mivelhogy “jól odafigyelt” telket vásárolt és házat épített rá. A jó teniszjátékos soha nem veszi le labdáról a szemét - mondogatta mosolyogva. Az évek során egyre több kaliforniai villa, családi ház őrizte meg érintését. Amikor összekollegáztunk az Amesbury Road 35-36 dombtetői tündérkastélyban lakott, s arra volt büszke, hogy a garázstól induló villamossággal hajtott csomagfelvonót, meg a rengeteg lépcsőt kőműves tökéletességével végezte el. A házkörül minden kézi munkát maga végzett el. Mindig új terv lázában élt és azokat majdnem mindig meg is valósította. Aztán hazatért, s a Szent István körúton, főúri környezetben élte utolsó éveit, amelyeket bearanyozott felesége meg két remekbe sikerült gyermeke: ifjabb Ferenc pesti egyetemi tanár, három gyermek apja, és Los Angeles-ben működő fogorvos lánya Zsuzsa. Mindig nevetett, mindig kellemes volt, mindig adott, testvéri barát volt, írt, dalolt, beszélt, mindig örömöt akart szerezni, mindvégig álmodott. Barátaim, dr. Ternovszky Ferenc velünk marad. Dr. Ternovszky Ferenc 1916 - 2002 Székely Himnusz Ki tudja merre, merre visz a végzet Göröngyös úton sötét éjjen át Vezesd még egyszer győzelemre néped Csaba királyfi csillag ösvényén Maroknyi székely porlik mint a szikla Népek harcának zajló tengeren Fejünk az ár, jaj, százszor elborítja Ne hagyd elveszni Erdélyt Istenünk. Ameddig élünk magyar ajkú népek Megtörni lelkünk nem lehet soha Szülessünk bárhol, földünk bármely pontján, Legyen sorsunk jó vagy mostoha 2002. április 14-én vasárnap délután 4 órai kezdettel vettek templomunkban örök búcsút az édesapától, a baráttól, a munkatárstól Los Angeles- ben élő lánya és a kiterjedt baráti kör. Nt. Nagy Bálint búcsúztatta, beszédet tartott Tóth László a Magyar Tenisz Club elnöke, énekelt Czövek István, zongorán kísérte Gulya Róbert. Nyugodjék békében!
