Egyházi Híradó, 2002 (40. évfolyam, 1-4. szám)
2002-01-01 / 1. szám
Egyházi Híradó 19. oldal Ötven éve történt A prágaiak ellenállása A Reformátusok Lapjában „Ötven éve történt” cikksorozatban ősszel olvashattuk dr. Ladányi Sándor professzortól az 1951 őszén bezárt sárospataki és pápai Teológiai Akadémiák megszüntetésének okait, a bezárások elleni tiltakozások különböző formáit. Olvashattuk Barth Károly professzornak Bereczky Albertnek írt sorait, megtudtuk azt is, milyen sors várt azokra a teológusokra, akik nyíltan, levélben tiltakoztak a két teológiai akadémia bezárása ellen. De arról nem olvastunk, mert nem is olvashattunk, ami azokban a hónapokban a teológiai akadémiák bezárásával kapcsolatosan mint tiltakozás történt Prágában. Annak mint élő tanúja, egyik kezdeményezője számolok most be róla annyi év távlatából: A bezárások miatt a Sárospatakon és Pápán tanuló felvidéki teológusok, akik illegális határátlépésekkel járhattak csak haza, 1951 őszén már nem térhettek vissza Akadémiáikra. A Szlovákiai Ref. kér. Egyház akkori vezetősége a Prágai Komenius Ev. Fakultás dékánjának J. L. Hromádka professzor ajánlatára úgy határozott, hogy a teológiára jelentkező fiatalokat Prágába irányítja, hogy ott készülhessenek a lelkipásztori szolgálatra. Ezért a Pápáról és Sárospatakról itthonmaradt teológusok is 1951 őszén Prágába mentek át, hogy ott folytassák tanulmányaikat, Sárospatakról 5 és Pápáról 2 teológus. Én 1951 őszén kerültem fel itthoni szlovák érettségi után egyik társammal a fakultásra. Hamar észrevettük, hogy a Sárospatakról és Pápáról átjött teológustársainknak milyen nehéz volt az átállás. Főleg nyelvi nehézségekkel küszködtek és jó ideig tolmács segítségével vizsgáztak. A tolmácsok mi voltunk, akik az állam nyelvét már nagyjából elsajátítottuk a gimnáziumban. 1952 januárjában az otthoni karácsonyi legációs szolgálatok és szünet után visszatérve Prágába, nem sokkal utána vettük a hírt, hogy január 22-én a Magyarországi Református Egyház küldöttsége érkezik Prágába és ott a Komenius Fakultáson díszdoktorrá avatják Bereczky Albert püspököt. Ez január 23-án ünnepi külsőségek között meg is történt. Bereczky Albert kíséretében voltak még Péter János püspök, Kiss Roland fögondnok, és Kádár Imre a Konventi Sajtóosztály vezetője. Másnap január 24-én a Fakultás Nagytermében Péter János előadást tartott a teológiai ifjúságnak. Előadásában agyondicsérte a szocializmus építésének folyamatát, a békeharcot, kiemelve az abban való szükséges részvételt, majd kérdésekre válaszolva szólt a Magyarországi Református Egyházban kialakult helyzetről, a sárospataki és pápai Akadémiák bezárásáról. Megpróbálta elhitetni a cseh teológusokkal azt, hogy kizárólagosan anyagi nehézségek miatt, önként döntöttek úgy a két egyházkerületben, hogy saját akaratukból bezárják a két Teológiai Akadémiát. Az előadás után kilépve a folyosóra a Sárospatakról és Pápáról átjött teológusok és mi ketten körülfogtuk a két püspököt, főgondnokot, úgy, hogy továbblépni nem tudtak és megkérdeztük, miért nem mondták meg az igazat és vezették félre a cseh teológusokat? Hallgattak, s közben az őket körülvevő kör egyre szorosabb lett. Hogy feleletre kényszerítsük őket, a falhoz szorítottuk mindhármukat. Akkorra odaért Kádár Imre is, de nem mert beavatkozni. Ekkor Péter János elsápadva megszólal: „Fiúk, hagyjátok abba, ez inzultus, ennek súlyos következményei lehetnek számotokra”. Lettek is, de nem olyanok, amilyeneket szerettek volna. Felháborodva tettek panaszt J. L. Hromádka dékánnak, B. Pospísil igazgatónak, kérve a fakultásról való kizárásunkat. És Pospísil igazgató támogatta kérésüket, de Hromádka dékán úgy látta helyesnek, hogy a panaszt továbbítja a Szlovákiai Református Egyház vezető-ségéhez, ők döntsék el, mi legyen velünk... Varga Imre későbbi püspök, akkor püspökhelyettes, bátran kiállt mellettünk, így kaptunk egy komoly szóbeli feddést, és a legenyhébb büntetést: 2 évig nem mehettünk legációba. Ez azonban azt jelentette, hogy elestünk több-ezer koronától, ami akkor részben ottani tanulásunkat, megélhetésünket biztosította. így ismét egy időre szüléink anyagi támogatására szorultunk. Már 50 év telt el azóta, hogy a sárospataki, és pápai teológiai akadémiák megszüntetése ellen hazai tiltakozás mellett volt Prágában a Komenius ev. fakultáson egy kis csoport, aki ilyen módon mert tiltakozni a 2 akadémia bezárása ellen, vállalva a következményeit! (Hetény, Szlovákia) Borza Zoltán Sándor, József, Benedek Ördög Enikő-Meünda muzeológus, etnográfus Erdély magyarlakta területem ismert az az időjósló rigmus, amely szerint "Sándor, József, Benedek, zsákban hozzák a meleget." E három szent életű férfi emléknapja (március 18., 19., 21.) a néphit szerint az igazi tavasz kezdetét jelenti, és egy jeles napi szokáskört alkot. E szentek életéről keveset tudunk. A régi írásokban alig találunk rájuk vonatkozó megjegyzéseket. Följegyzésre azonban érdemes felőlük, hogy: Kr.u. 190-ben született az a Sándor nevű előkelő római ifjú, aki elítélve kora tékozló életét, hátat fordított a fényűzésnek, és egyszerű szénégetőként, nehéz fizikai munkával kereste kenyerét. Megismerve Jézus tanításait, felvette a keresztséget, majd a Mester példáját követve számos közösségben hirdette az igét Kr.u. 248-ban Cumanában, majd Pontosban jelentős keresztény gyülekezetei hozott létre, amely püspökévé választotta. Üldözői hamarosan elfogták, és Decius császár parancsára máglyára ítélték. Mint vértanú halt meg Kr.u. 250-ben. Szűz Mária férje és Jézus nevelöatyja, a Dávid nemzetségéből származott Szent József - az egyház tanítása szerint - élete végéig hűséges hitvese volt Máriának, és szűzi tisztaságban élt vele. Jeruzsálem mellett, Josafát völgyében temették el. Halála napját az egyház már Kr.u. az első századokban emléknappá nyilvánította. A 14. században több szerzetesrend március 29-én ünnepelte Szent Józsefet, VIII. Orbán pápa rendelete alapján azonban 1642-től március 19-e az emléknapja, 1870-ben IX. Piusz pápa a szent családfőt az Egyház védőszentje címmel ruházta fel. Olaszország Umbria tartományának Nursia városkájában született Kr.u. 480- ban Szent Benedek apát, a róla elnevezett világhírű szerzetesrend alapítója. Jómódú szülei gyerekkorában Rómába küldték tanulni, őt azonban kiábrándította az ott látott erkölcsi süllyedés. Alig tizennégy évesen elhagyta a fővárost és Subjaco közelében egy barlangban lakott, ahol remeteként Istennek szentelte életét. Hamarosan sok követőre talált. Pár év alatt már közel száz szerzetes élt a városka környékén, akik több kolostort is felépítettek. Ezek közül a "vikovaroi rendház" (Vicus Varronis) tagjai Benedeket választották apátjukká. Kr.u. 528-ban Monte Cassino hegyén, az Apollón templom romjain építette fel híres kolostorát, amelynek szelleme a nyugati szerzetesélet alapjává vált. A Kr.u. 543-ban elhunyt főapát hamvait a "monte cassinói" kolostorban temették el. A néphagyomány szerint Sándor napja már biztosan elviszi a telet. Erre utal az ismert köszöntő is -"Sándor napja ma vagyon, átbillegtem a fagyon." A bukovinai magyarok szerint e napon kell vetni a tavaszi gabonát, a zabot, árpát, hogy jó legyen a termés. A három jeles nap közül szokásokban és hiedelmekben leggazdagabb József napja, amely számos vidéken igazi ünnep volt, a tavasz első napjának ünnepe. A hagyomány szerint a madarak is megszólalnak ekkor, mert "Szent József kiosztotta nekik a sípot". Ha ilyenkor szivárvány látható az égen, jó búza- és bortermésre lehet számítani. Benedek napjának különösen sok mágikus erőt tulajdonítottak. Sokfelé fokhagymát szenteltek ekkor, amellyel ezután számos betegséget lehetett gyógyítani. Ugyanilyen gyógyír volt az e napon vetett vöröshagyma főzete is, amellyel tífuszos betegek fejét mosogatták, hogy fájdalmaikat enyhítsék. E három jeles nap együttes megfigyeléséből alakult ki az a néphit, hogy ha ilyenkor "fényes" az idő, vagyis felhőtlen, kék az ég, akkor bő termésre, hosszú, meleg nyárra és jó esztendőre számíthatunk. Mindez azt igazolja, hogy Sándor, József, Benedek napja az új tavasznak, az új élet kezdetének szimbóluma. Az a "pillanat", amikor végérvényesen meghátrál a legyőzhetetlennek tűnő hideg tél, és az emberi szívekbe is beköltözhet a reményt hozó kikelet.
