Egyházi Híradó, 1999 (37. évfolyam, 2. szám)
1999-03-01 / 2. szám
14 EGYHÁZI HÍRADÓ győz, annak nem árt a második halál”(Jel. 2,11) Vallom veled KANNÁS ALAJOS, drága jó barátom, az 56-ik kormos kőre írt, ÉLŐKNEK c.ű. verseddel: Hiába mondod, hogy Hiába, Bevésődtünk Korunk falába, mint kőzetbe hullt levelek már a Szívekben élünk újra, a gyorsuló idő gyalulja, még életünkben legyalúlja a reánk zúdult hegyeket. Kannás M. Alajos, Isten legyen veled, Isten legyen velünk, nyugodjál békében, emlékedet szívünkben őrizni fogjuk. Dr. KANNÁS M. ALAJOS 1926-1999 MEGDÖBBENTETTE A DÉLKALIFORNIAI MAGYRSÁGOT AZ ÚJABB GYÁSZHÍR: KOVÁCS LAJOS hegedűprimás tragikus hirtelenséggel visszaadta lelkét Teremtőjének A 66 éves magyar hegedű-prímásra, gyászszertartás keretében emlékeztünk meg telt templomi gyülekezett előtt, 1999 május 29—én, d.e. 11 órakor. Istennek vigasztaló üzenete, szent igéjében így szólt hozzánk: ‘‘Adjatok hálát az Úrnak citerán játszva, tízjiúrú lanttal zengjetek neki” (Zsolt.33,2) ‘ Úgy tartsátok meg a hagyományokat, ahogy átadtam néktek”. (1 Kor. 11,2) Lelkünket hálaadással emeljük fel Istenhez és megköszönjük, Kovács Lajos életét, aki a mienk volt, magyaroké, akik örömben és bánatban mindig tudtunk énekelni és zeneszerszámokkal, zsoltáros lélekkel citerán, vagy lelkünk tízhúrú lantjával magasztalni életünk adóját és megtartóját. Kovács Lajost, zenés-dalos lélekkel teremtette a mi Atyánk a magyar földre 1933 ápr.3-án Budapesten. Öt éves korában már jászott a hegedűn és játékát a Zenédében Reményi mester pallérozta. Vallásos családban nőtt fel, szeretett templomba járni, hallgatni Krisztus beszédét, mely beszédről azt írja az apostol Kolossébeli gyülekezetének: “Ez a beszéd lakozzon bennetek, hogy taníthassátok egymást zsoltárokkal. dicséretekkel, lelki énekekkel, hálaadással énekeljetek szívetekben az Istennek” ! (Kol. 3,16) Hegedűhúrjain születtek a csodás dalok itt az idegen földön is, ahol más az ég, más a föld, más a táj, más a nép, ahová őt is az 56—os forradalom és szabadságharc vérbefojtása kényszerítette. A szülőföld elhagyása miatt lelkűnkben lakozó bánat hozta felszínre a bús dalokat hegedűje húrjain: Kimegyek a temetőbe.... Harangoznak a mi kis falunkban... Hiába hívogatsz kis falum harangja... Erdély országban van az én hazám.... Csíkországi fenyvesekben elhervadtak mind a... Székely asszony az én anyám.... ...melyeket oly sokszor énekeltünk nemzeti ünnepeink, összejöveteleink, előadásaink után egyházunknál, vagy magyar kulturális központjainkban. A dallamfolyam-árja a törött élethegedű elszakadt húrjai után is, tovbb zsongnak, üzennek a magyar telkeknek, hogy a jövő generációja is vegye ajkaira az élő és gazdag hagyományokat teremtő múlt jövőt formáló hitét, zsoltárát és hagyományait. Ma, amikor hazánkért, jövőnként tele van lelkünk aggodalommal, szívünk és poharunk
