Egyházi Híradó, 1993 (29. évfolyam, 1-4. szám)
1993-01-01 / 1. szám
-^pegyházi ihirad«*»-------------,*-----^ 1993 JANUÁR-FEBRUÁR-MÁRCIUS 15. Oldal román állami óvónő képző képesítést szintén Brassóban szereztem meg. Néhány éven át mint állami óvónő működtem különböző helységekben: Kézdi Almás, Hilib, Imecsfalva, Kisborosnyó, Háromszék. 1936-ban férjhez mentem László Gyulához, aki foglalkozására nézve, román állami vasúti állomásfőnök volt. Erdély visszacsatolása után a MÁV-nál szintén mind állomás főnök volt alkalmazva Gyímesben, amíg bekövetkezett a nyugatra-menekülés ideje. 1944 őszén szeptemberben indultunk el a nagy útra , amely végülis itt Los Angelesben fejeződött be. 1945-től Nyugat Németország különböző menekült táboraiban éltünk, az utolsó 3 évet Bad Ems Koblenc közelében, a Lahn folyó két partján elterülő, a német császárok nyaraló helyén töltöttük francia zónában, francia miniszteri kirendeltség tisztviselői alkalmazásában 1950-ig. Ugyanaz év nyarán feremenhaven kikötőből a General Blatchfort nevű csapatszállító hadihajóval augusztus 5-én kilenc napi hajózás után New York kikötőjébe érkeztünk meg. Itt a Church World Service megbízottai fogadtak és irányították további utunkat Minneapolisba. Itt sponzoraink egy egyetemi professzor házaspár, vett gondjaiba, akik egy hónapi pihenő után, gondoskodtakszámunkra munka alkalmat szerezni. Kívánságunkra háztartási munkát vállaltunk egy idős milliomos keresztyén házaspárnál, én mint házvezetőnő, férjem az én segítségem mint "Butler" . Négy év múlva e helyről egy szép bankbetét könyvvel Los Angelesbe települtünk át, ahol megvettük házunkat. már a vándorlásból estig. Soká eltöpreng még bajon, hiányon, míg végre lassan elnyomja az álom. S magát álmában is vándornak látja, útban a távol mennyei hazába. A mennyei város ragyog feléje. Oda igyekszik, siet, hogy elérje. Kezében vándorbot, vállán keresztje. Vállára azt maga Isten helyezne. Siet örömmel. Föl! Előre! Föl! A messzi cél, mint csillag, tündököl. Hőség tikkasztja. Keresztje teher. Útközben néha pihennie kell. Kedves ház kínál pihenést neki. Súlyos keresztjét ott leteheti. S ahogy tovább-indulna, mit vesz észre? Tekintete ráesik egy fűrészre. "Olyan súlyos keresztet cipelek. Jobb, ha belőle lefűrészelek"- mondja magában. "De jó, hogy megtettem! Sokkal könnyebbsóhajt elégedetten. Siet tovább. Mindjárt elfogy az út, s eléri a ragyogó gyöngykaput. O, már csak egy patak választja el! Jön-megy a partján, hídra mégse lel. De hirtelen eszébe jut keresztje: amelyben I7 éven át éltünk. Ezt a házunkat eladtuk és utánna North Hollywoodban vettük meg a jelenlegi házat 1974-ben. Férjem öt évvel ezelőtt elhalálozott azóta én egyedül töltöm életem napjait, amíg az Úr kegyelme engedi." Február közepén emlékeztünk meg imádságban Ilonka néni hű társáról és egyházunk derék alapítójáról, amikor ő szép adományt adott egyháza javára. A hazatelepülés húsvét után lesz. Pár hónapja Ilonka néni felszámolta a havonként rendszeresen tartott Bibliaórákat, melyeken időnként magam is részt vettem. Sajnálják a Bibliakörös tagok és sajnálja Ilonka néni is, hogy vége a kedves közösségi alkalmaknak, de úgy gondolja, ahogy az evangéliumban meg van írva: "Aki az eke szarvára tette a kezét nem tekint hátra," -hanem belevág egy új barázdába. A túlsó partra az most híd lehetne. Jaj, nem ér át! Hiába próbálgatja: hiányzik a lefűrészelt darabja. "Mit tettem!" - kiált kétségbeesetten. "Most a cél közelében kell elvesznem, mert keresztemet nehéznek találtam!" S ott áll a parton keserű önvádban. Azután új vándort lát közeledni, s mert keresztjéből nem hiányzik semmi, mint hídon, boldogan indulhat rajta, hogy átjusson békén a túlsó partra. "Rálépek én is!" Reménykedni kezd: az ismeretlen, idegen kereszt hátha átsegíti. Rálép, de reccsen lába alatt. "Jaj, Istenem, elvesztem! Uram, segítsl" így sikolt, és felébred. Még a földön van. Előtte az élet. Csak álom volt a kín, a döbbenet. "Megváltó Uram, köszönöm Neked! Keresztemet Te cult ad, ó, ne engedd, hogy egy darabot is lefűrészeljek! Amilyennek adtad, olyan legyen! Te vezetsz át a szenvedéseken. A Te kereszted szerzett üdvösséget, de mivel az enyémet is kimérted Te adj erőt és kegyelmet nekem, hordozni mindhalálig csendesen!" Ne akarj kereszteden könnyíteni! Kemény a harc, nehéz a kereszt terhe. Nem bírom már!- sóhajtod csüggedezve. De tarts ki! Egyszer meglátod, megérted, hogy a keresztre miért volt szükséged. Vándor roskad le az út szél kövére. Bot a kezében. Bárcsak célhoz érne! De nem megy tovább! Hogyan érje el, ha olyan nehéz terheket cipel? Amikor indult, erős volt és boldog. Azóta annyi minden összeomlott. Magára maradt. Szép napoknak vége. Keserves, árva lesz az öregsége. Szívében ott a kérdés szüntelen: Mért lett ilyen az út, én Istenem?! Ahogy így töpreng, kicsordul a könnye, és leperdül az útszéli göröngyre. Aztán elcsendesedik. Lehet-e ilyen csüggedt, ha Isten gyermeke? Magasba emeli tekintetét. Ott majd megérti, amit itt nem ért. Fogja botját, és indul vánszorogva. Mintha a domboldalon kunyhó volna! Odaér. Bemegy. Fáradtan lefekszik. Elég volt
