Egyházi Híradó, 1992 (28. évfolyam, 2-6. szám)
1992-07-01 / 4. szám
^«^egyházi Hhirató ©----------------------®; 1992 Május-Június 5. Oldal fontos eredmény a "The Canterbury Statement", amelyet egy nemzetközi anglikán-katolikus teológusokból álló bizottság készített, melyben megegyeztek a lelki pásztorságról és a pappá szentelésről. A II. Vatikáni Zsinat nemcsak a többi keresztyén egyházakhoz való viszonyban, hanem sok fontos liturgiái szabályban és az egész autokratikus hierarchia megváltoztatásában (így pld.a határozathozatal mechanizmusában) forradalmi változásokat hozott. Ez sok konzervatív, tradicionális római katolikus testvérünknél zavart okozott. János és Pál pápák azonban hatékony vezetőknek bizonyultak. Unitatis Redintegratio dokumentumban már nem az a cél, hogy a protestánsokat visszatérítsék a római katolikus egyházba, hanem az összes keresztyének végső egyesítése! Bár az egyház fenntartja egyedüli státuszát, mint a teljes üdvözülés eszközét, a hangsúlyt a többi keresztyénekkel való egyesülésre helyezi. Az egyház szorgalmazza a római katolikusokat, hogy dialógust kezdjenek a más felekezetű keresztyénekkel, együtt imádkozzanak és közös szociális tevékenységet fejtsenek ki a többi keresztyén gyülekezetekkel. A római katolikus egyház ezzel egyidejűleg elismerte, hogy önmaga is az oka a keresztyénség szétszakadásának (lásd. Unitatis Redintegratioban) és ezért elkötelezte magát a hiba kiküszöbölésére és a folytonos önreformációra. A Zsinat nemcsak a többi keresztyénekhez való viszonyt vette vizsgálat alá. Élesen elitélte az anti-szemitizmust is. Az amerikai katolikus egyház külön titkárságot állított fel a katolicizmus és a zsidóság viszonyának javítására. Az összes római katolikus püspökségeken szerte a világon külön hivatalok működnek most kinevezett igazgatókkal, akik az ökumenikus mozgalmat helyileg irányítják. A Vatikáni Zsinat határozata értelmében ezek a püspökök és igazgatók "szeretettel kezeljék a szeparált testvéreket, és buzdítsák a híveket, hogy nagy kedvességgel és jótékonysággal viselkedjenek a más felekezetüekkel szemben, ezzel is elősegítvén az ökumenizmust, ahogy azt az egyház értelmezi." PETROVAY SZABOLCS oki. mérnök SZENT ISTVÁN ÜNNEPÉRŐL Az Ural vidékéről indulva több évszázados, gyakori harcokkal nehezített vándorlás után, őseink a IX. század utolsó évtizedében megérkeztek a gyér szláv és avar népességű Kárpát medencébe. Előde-ink úgy vélték, hogy a Kárpátok hegy-koszorúja megfelelő védelmet nyújthat a külső támadások ellen, s a térség kedvező természeti adottságai, a halban gazdag nagy folyók, a kiterjedt erdőségek, a dús legelők és a bőven termő szántóföldek végleges otthont biztosítanak a mintegy félmilliónyi Ez a honfoglalás azonban nem jelen-tette a törzsi-nemzetségi szervezetben élő, pogány istenekben hívő lovas-pásztor nép életmódjának feladását. Fennállt annak a veszélye, hogy a magyarság hasonlóan a népvándorláskori népekhez, hamarosan felmorzsolódik, beolvad más népekbe, és eltűnik a történelem színpadáról. A honfoglalást vezető Árpád fejedelem leszármazottja, Géza fejedelem (927-997) felismerte, hogy a magyarság csak úgy maradhat fenn, ha békés megegyezésre törekszik a hatalmában megnövekedett német-római császárral, kapcsolatokat keres a keresztyénséggel és a nomád életmódról áttér a földművelésre. Géza ezért keresztyén hittérítőket kért, a német-római császárnak területi engedményeket tett, s házassági kapcsolatok révén a szomszédos országokkal jó viszonyt alakí-tott ki. A változást ellenző magyar törzs-főkkel pedig kemény kézzel számolt le. Fia, Vajk, megkeresztelkedett, folytatta apja politikáját, és 1000-ben István néven királlyá koronáztatta magát. István három helyről kérhetett koronát, a keleti keresztyénséget megtestesítő bizánci császártól, a német-római császártól és a pápától. Mivel István a nyugati keresztyénséghez akart csatlakozni, s nem kívánt a világhatalmi terveket fontolgató német-római császárság függőségébe kerülni, a római pápától kért és kapott koronát. Ezzel egyúttal elismerte a pápai hatalom jelentőségét is. István király célja az volt, hogy a nemzetségre tagolódó magyarságból és az ország egyébb lakóiból, erős központi hatalom irányítása alatt, nyugati műveltséggel bíró, független, keresztyén államot alapítson. Célját elérte, az ország külső és belső helyzete megszilárdult. Viharos történelmünk során a tatár, a török, a szovjet, gyakran hitte, hogy azok a szálak, amelyeket István király olyan szorosra fűzött a nyugati civilizációval, könnyen elszakíthatok. Ma világosan látszik, hogy mind tévedtek. A második világháború után a kommunista diktatúra megszüntette Szent István napját, Augusztus 20-át. 1950-től az Alkotmány napjának, a Népköztársaság ünnepének nevezték, a sztálini mintára létrehozott alkotmány dicsőítése érdekében. Később a Kádár rendszer évtizedeiben ehhez az "Új kenyér ünnepe" elnevezése is járult, amivel ünnepélyessé próbálták tenni a nagy nyári mezőgazdasági munkák befejezését, és a tömegek, mindenekelőtt a kolhozokba kényszerített parasztság ellenérzését tompítani, sikertelenül. Csak az állampárt bukása, az 1990. évi szabad és demokratikus választások, és az ezzel járó rendszerváltozás után vált lehetővé, hogy Augusztus 20-át mint az államalapító Szent István ünnepe ismét nemzeti ünnepeink sorába kerüljön. Nemzeti ünnepeink közül e napot a magyar országgyűlés hivatalos állami ünneppé nyilvánította. Az egykori források adataiból a Szent Istvánnak századokig élő alkotásaiból egy nagy egyéniség, minden megnyilvánulásában konstruktiv és reális, keresztyén szellemű magyar reformer uralkodó alakja bontakozik ki. Történelmi szerepe a magyarság fennmaradását biztosító döntés meghozása a nyugathoz, Európához történő csatlakozás volt. Szent Istvánban, államalapító királyunkban a magyar nemzet új életútját kijelölő alkotó egyéniséget, minden idők legnagyobb magyarját tiszteljük. MÁRTON ANDRÁS Magyarország los angelesi főkonzúlja
