AZ EGYETEMI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVEI 13. (Budapest, 2007)
II. Az Egyetemi Könyvtár gyűjteményéből - Földváry Miklós István: A középkori Magyarország ordináriuskönyvei
Földváry Miklós István Bár a rendkívül hiányosan adatolt magyarországi bencés liturgia kutatása még megközelítőleg sem jutott végleges eredményekre, egy XIV. századi, subiacói hagyományt követő monasztikus szabályzat hazai jelenléte érv lehet amellett, hogy a melki reform átvételét ne kései, XVI. századi fejleménynek lássuk, és ne tulajdonítsuk csupán a német-itáliai műveltségű Tolnai Máté kezdeményezésének. A római miserend és az objektív ünneprangsor emellett jelzi, hogy a korabeli Magyarország szerzetesi rítusai már jóval a világi egyházak előtt alkalmazták az esztergomi hagyományban először csak Telegdi Miklósnál jelentkező kuriális szokásokat. Karthauzi ordináriuskönyvek Karthauzi konszuetudináriumként tünteti föl Csapodi Csaba a budapesti Egyetemi Könyvtár két, lényegében azonos tartalmú, XV. századi kódexét. 166 Jóllehet e kéziratok valóban az Inápiunt capitula prima partis consuetudinum Carthusiensium mondattal vezetik be mondandójukat, a „consuetudo" megjelölés inkább a monasztikus eredet, mint a tényleges tipológiai helyzet jelölője bennük. A fejezeteket a konszuetúdókra jellemző, az ordináriusokban viszont ritka tartalomjegyzék vezeti be, de ezután a könyvnek több mint felét kitevő, gondosan szerkesztett, belső utalásokkal átszőtt, a nagy ünnepek kivételével kevés tételt, de sok általános rubrikát tartalmazó ordinárius következik. 167 A kései konszuetúdókra jellemző, hogy bőven szolgálnak ceremoniális adatokkal, de ezek többsége is az ordinárius részét képezi. Liturgikus szempontú, de már inkább a konszuetúdókra emlékeztet az egyes tisztségek szertartási feladatait tárgyaló néhány fejezet, majd kusztumárium-szerű részek taglalják a betegekkel és a halálesetekkel kapcsolatos tennivalókat. 168 A szöveget három, ismét liturgikus tárgyú, eredetileg nyilván ruggelékes fejezet zárja. A Consuetudines Carthusienses bevezetése megköveteli, hogy divinum officium per omnes domos ordinis Carthusiancae uno ritu celebretur, és a két könyv tartalma valóban fedi az 1510-ben Bázelben ki is nyomtatott, 169 egész Európában egységes szöveget. A bencések egykori önálló liturgiájára utal, hogy a második lehetőségre mint melki szokásra hivatkozik a címfölirat, noha a magyar egyházmegyés rítusok is a Máté szerinti perikópát használták. Eszerint a melki reform bizonyos mértékig a liturgiában is érvényesült, előzménye viszont egy, a magyar egyházmegyékétől független, sajátosan magyar monasztikus rendtartás lehetett. (Az evangelisztárium leíratása szintén Tolnai Máté nevéhez fűződik.) 166 Budapest: Egyetemi Könyvtár: Cod. Lat. 101. és 103., vö. CSAPODI Csaba, CSAPODINÉ GÁRDONYI Klára, Bibliotheca Hungarica. Kódexek és nyomtatott könyvek Magyarországon 1526 előtt, I., Bp., 1988, 152., uo. van említve a Budapest: Egyetemi Könyvtár: Cod. Lat. 92. karthauzi konszuetudináriuma. Mindhárom szöveget a lehnici karthauziak használták. 167 Ennek alcíme már „Incipit tenor totius officii divini nostri ordinis Carthusiensis". Szigorú értelemben vett ordináriust tartalmaz az első 34 fejezet. 168 Általános liturgikai kérdések: 35-44. fejezet, az egyes rendi tisztségek liturgikus feladatai: 45-52. fejezet, szuffrágiumok: 53. fejezet, betegség, halálozás: 54—58. fejezet, liturgikus toldalékok: 59-61. fejezet. 169 MEZEY: Codices LatinL. i m. (49. jegyz.), 166, 170. 80
