AZ EGYETEMI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVEI 13. (Budapest, 2007)

II. Az Egyetemi Könyvtár gyűjteményéből - Földváry Miklós István: A középkori Magyarország ordináriuskönyvei

Földváry Miklós István addigra ritkasággá vált kiadást.

97 A Über Ordinarius Agriensis (1509) címen megjelent munka a Musicalia Danubiana forráskiadvány-sorozat Subsidia köteteinek első és mostanáig egyetlen darabjaként látott napvilágot, és mint ilyen nem tekinti céljának a közreadott anyag részletes elemzését.

98 Ugyanakkor az elmúlt évszázadokban megjelentetett rubrikáskönyvek közül kiemelkedik azzal, hogy vállalkozik a teljes szöveg lefordítására, és részletes jegyzetapparátussal értelmezi azt. Az Egri ordinárius ráadásul legfontosabb rubrikás forrását jelentette annak az összefoglalásnak, amelyet kiadója Az esztergomi rítus címen tett közzé a közelmúltban.

99 Minthogy a vizsgált könyvnek csupán figyelmes olvasója voltam, sőt éppen az lett közvetlen ösztönzője és egyik legfőbb segítsége a rubricisztikával kapcsolatos tanulmányaimnak,

100 majd földolgozó munkámnak, nem szólhatok róla azzal a részletességgel, amellyel az előző két alfejezetben bemutatott ordináriusokat elemeztem. Inkább azt tekintem feladatomnak, hogy az úttörő munka iránti tisztelet mellett is körvonalazzam a Dobszay László által megoldatlanul hagyott, és ezért a magyarországi-esztergomi rubricisztika további kutatásának, így nekem is irányt mutató problémákat, és —az előzőleg kifejtetteknél jóval felületesebb— benyomásaim alapján helyenként javaslatot tegyek földolgozásukra. E problémák lényegüket tekintve visszavezethetők egy, a nemzetközi rubrikakutatásban is tapasztalható, módszertani kettősségre: miközben a L

ber Ordinarius Agriensis és az Esztergomi rítus szinte tökéletesen földolgozza a liturgiatörténeü forrást, addig nem érdeklődik a filológiai értelemben vett forrás iránt. Az Egri ordinárius filológiája: a továbbkutatás lehetséges útjai A rubrikáskönyvek leírásánál alkalmazott szempontok szerint először az Egri ordinárius címadását kell megvizsgálnunk. A három önmegjelölés (címoldal, kezdősor, kolofon) összevetése az esztergomi ordináriusok címadásával két következtetéshez vezet. Egyrészt újabb érv amellett, hogy az „ordinárius", illetve „ordinarium" szavakat, amelyeket a XV-XVI. század fordulóján a műfaj nemzetközileg legelterjedtebb megnevezésének ismerünk, honosnak és meggyökeresedettnek tekintsük Magyarországon is, az Esztergomi ordinárius címsorában szereplő consuetudo-t viszont párhuzamok hiányában ne terminusnak, hanem körülírásnak fogjuk föl. Kiderül belőlük az is, hogy a „rubrica" vagy „rubricella" szó a magyarországi normaszövegek jellegzetes, bár ekkorra kissé háttérbe szorult címadása. Másrészt fölkeltheti a figyelmet a címoldalon és a kolofonban is szereplő 97 Munkájának fontos előzménye és talán egyik ihletője volt, hog}' Mezey László a Graz, Universitätsbibliothek: No. 211. facsimile kiadásához írott bevezetőjében az OAgr rubrikáit követve tekintette át a liturgikus évet és vele a kódex tartalmát (35—49.) 98 A sorozatnak az egyes kötetek hátoldali belső borítóján olvasható önmeghatározása szerint. 99 DOBSZAY László, Az esztergomi rítus, Bp., é. N. 100 Az OAgr latin szövegének gondozását és kritikai jegyzeteit témavezetőm, Déri Balázs végezte el, illetve készítette. Ő ajánlotta a modern kiadásban eddig meg nem jelent OStr átírásának lehetőségét és tágabb európai környezetének megismerését, így ezek vezettek a már említett szövegkiadások elkészítéséhez, majd a jelen dolgozathoz. 62