AZ EGYETEMI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVEI 13. (Budapest, 2007)

I. Könyvtártörténet - Klimes Szmik Katalin: Horváth Árpád Néhány szava az Egyetemi Könyvtár rendezése ügyében. Szilágyi Sándor igazgató kinevezésének előzményei

Horváth Árpád néhány s^ava könyvtárigazgatóhoz, a tanács útján. A könyvtárigazgató, ugyanezen az úton megteszi az észrevételeit a karok felé. A végleges lajstromot, ugyancsak az egyetemi Tanács útján, visszaküldik a könyvtárigazgatóhoz, aki „a beszerzéseket, haladéktalanul eszközölni tartozik." — Horvát Árpád, azonban, mint ezt a Néhány szóban megjegyzi, a szakszerű könyvtárgyarapítás érdekében látja indokoltnak: „Ha még kételkednék valaki abban, hogy könyvtári ügyekhez szakképzettség nélkül illetékesen nem lehet hozzászólni; ügy e paragraphus, egymaga elégséges volna e tekintetben minden kételyt eloszlatni!^ 6 Az Egyetemi Könyvtár körül kibontakozó vitában, felidézve Toldynak a könyvtámok-ró\ szóló passzusát, megállapítható, hogy többen is érveltek Toldy Ferenc tekintélyével, mint ahányan elveinek tiszteletét a gyakorlatba átültetni is fontosnak érezték vagy akár csak alaposan ismerték volna. Toldy neve alatt, a könyvtárnokkal szemben támasztott követelmény így hangzik: , Minden könyvtárnak két lényeges alkotó része van, egy anyagi: ... nyomtatott vagy kézjrati munkák, ... s egy szellemi: a könyvtárnok. ... О tartja fenn, ő neveli, tudomány rendszeresen, hogy folyvást organicus test, 's ne mechanikus halmaz legyen- Ő tételezi fel gyümölcsözését, a' szerint, mint használtatására hatni, sőt helyes rend eszközlése, tudományos segédlajstromok' készítése, sőt az intézet* kincsei közzj tételével ... mulandón túl emelve, időn és téren át, egész irodalmakra 's jövendő korokra is elszármaztatni tudja. ...a könyvtárak csak ott és akkor adtak életjelt, hol és a' mikor az igazgatás, melly a könyvtárnokban van személyesítve, egész mértékben megfelelt hivatásának. Szomorúan igaz másfélül, hogy a gondatlan igazgató gyakorta ... sárkány, mely a tudomány kincsein megközelíthetlenűl hever. Fukar, ki elássa, mi a köznek van szentelve. A láncon tartott házőrhöz hasonló, mely a nyájasan közelítő vendéget is elriasztja küszöbétől. Mert vagy kényelme veszteségétől s gondatlansága fölfedezésétől tartván, ezer fogással kifárasztja a tanulni, kutatni kívánót, vagy magának akarja kivívni a legégrekiáltóbb egyedárusságot, mely létezik. Igen is, a könyvtárnok az, ki a könyvtárnak megölő betűje, vagy verőszjve, ő képes a leggazdagabb gyűjteményt holttetemmé lelketleníteni, mint képes azt, ha magát nem ragyogó, de annál melegítőbb hivatásának egész lélekkel és szívvel oda adja, élő hatalommá emelni. ' 57 Horvát Árpád a gyakorlatban, kollégákkal, felettesekkel szemben is ezt a felfogást képviselte. Az egyetem vezetősége által támasztott egyéb igények és Horvát Árpád szakmai igényessége közti ellentét, nyilvánvalóvá lett. A dönésthozó testület számára, a szakmai érvek felsorolása, annak taglalása, hogy az egymást követő lépések kényszerű sorrendben kell hogy kövessék egymást, nem volt meggyőző mégsem. A Horvát Árpád írásaira jellemző, deduktív kifejtés egyik példáját az egyetemi tanács egyik képtelen követelésére reflektáló részlet szolgáltatja. A címtárak között a legszükségesebb a cédulakatalógus vagy lapcímtár. Minden további katalógus alapja, nélküle nem készülhet el egyeden más katalógus sem. Ilyen cédulakatalógus csak a törzskönyvtár I-XXVII. és XXXVII-XXXIX. 36 Uo., 44. 37 [TOLDY] SCHEDEL, i. m. (16. jegyz), 204. 19

Next

/
Oldalképek
Tartalom