AZ EGYETEMI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVEI 10. (Budapest, 2001)

II. Egyetem és felsőoktatástörténet, történettudomány - Horváth Pál: Frank Ignác (1788–1850)

eseményeknek, miután "holnap 9 órakor megjelenek" (magam is) a haditörvényszék előtt, ahol "leginkább Tipulát faggatta" a bíró, ismét a Frank szerkesztette hűségnyilatkozat születésének a körülményeiről. Január utolsó napjait követően tovább szaporodnak a purifikátorok zaklatásai. Vízkelety, Tipula, Henfner, Lahner után Karvassy, Sághy és mások kerültek a haditörvényszék bírái elé. "Vannak, akik kiszabadultak... másokra most mondják ki az ítéletet" mondják e napok jegyzetei. Pauler korhű tárgyilagossággal tudósít, hogy a Magyar Egyetemnek ismét Budára történő visszatelepítése és a német nyelvű tanítás kötelezővé tétele is felhangzik a tárgyalóteremben, mindez persze a purifikáció beláthatatlan veszedelme mögött messze háttérbe szorult. Azon a napon pedig midőn Frank rövid német nyelvű testamentumát megírta, Virozsil és Csausz Bécsbe mentek, hogy sürgessék a zaklatások befejezését. E napok elfásult bizonytalanságában mondják találóan a napi jegyzetek, "tudja az isten mi jót várhatunk ezután". A történések vázlatos áttekintése nyomán látjuk, hogy a Neugebäudeban zajló eljárás még beláthatatlan veszedelmeket tartogatott sokak számára. Frank számára a távolról és késve érkező tudósítások elviselhetetlenné lettek. A félelem légkörét idéző feljegyzések tehát egyértelműen a dühöngő megtorlást tették felelőssé a nagy gondolkodó haláláért. Pauler lett az ősforrása mégis azoknak a nézeteknek, amelyek később az ősiségi különvélemény elbukásával és a "magyar jog megszűnésének" rémével hozták összefüggésbe a Frank tragédiát. Valójában Pauler későbbi írásai nyomán születtek az idézett vélelmek (Ld. az Emlékbeszédek /1850/, ill. Adalékok /1878/ alapján), tehette ezt nyugodt lelkiismerettel, miután egy jobb időknek tartogatva a nem egyedülálló tragédia igazi felelőseit a történelem ítélőszékéhez szegezte. A tudós Frank Ignácz tragikus elmúlása azonban tartogatott még egy különös meglepetést a hazai szellemi élet számára. Az 1850. március l-jén kelt végrendelet az, amely egyetlen mondatban rendelkezett a páratlan szorgalommal épített Frank-könyvtárról, amely a magyar reformkor nevezetességei közé tartozott. "Meine Bibliothek in Pest légire ich der Pester Stadt als Aufang einer städtischen Bibliothek". Pest-Budát, a későbbi fővárost illette tehát a páratlan értékű gyűjtemény. A méltatlan városatyák azonban mit sem tudtak kezdeni a hagyatékkal, pedig nyilvánvaló volt, hogy Frank Ignácz kultúrpolitikai missziót kifejező elhatározással a majdani fővárosi közkönyvtár alapjait akarta megteremteni. A tudós Frank Ignácz tehát a magyar szellemi élet szélesebb értelemben történő felemelésén fáradozott és erről a nemes elhatározásáról még az elmúlás pillanataiban sem feledkezett meg. Toldy Ferenc érdeme, hogy a hagyaték végül az Egyetemi Könyvtár gazdagodását szolgálva a 60-as években újjáéledő szellemi életünk közkincsévé lehetett. Márványba vésve adózott ennek az Egyetem, amidőn végre a tulajdonjogi rendezés eredményeként magáénak tekinthette azt. A gyűjtemény lenyűgöző méretei azonban csak azok előtt tárulhattak fel, akik közelebbről is megismerkedtek vele. Pedig az a gyűjtemény 202