AZ EGYETEMI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVEI 10. (Budapest, 2001)
II. Egyetem és felsőoktatástörténet, történettudomány - Horváth Pál: Frank Ignác (1788–1850)
célozva. íme így jelent meg a korabeli magyar egyetemen az abszolutizmus államelméleti tudományosságát reprezentáló ,jus publicum universale" mellett az európai államok statisztikája is. Nem csak az általunk haladó hagyományként kezelt jakobinus örökségre, Hajnóczy József módszeres közjogtörténeti kutatásaira, ill. Barits Béla és a leíró történeti államstatisztika számos képviselőjének az erőfeszítéseire hivatkozhatunk, hanem a születő új tudományosság egészének tudatformáló szerepére, amelyből gyakran egyenesen fakadhatott az elmaradott nép öntudatra ébresztése. Az egyetem falain belül ezt jelzik a felélénkült diákmozgalmak (diáktársaságok) is a 80-as évektől 13 és ebben a kar hallgatósága jelentős szerepet játszott. A jogi gondolkodás tehát egyszeriben felfedezte a históriát tudományos értelemben és szinte a Voltaire által kimunkált történetfilozófiával vetette rá magát azoknak a tudományos igazságoknak a keresésére, amelyek a történelemből nyilvánvalóan adódtak. Nem állítható persze, hogy a korabeli magyar jogi gondolkodás az itt csak felidézhető eszmei fegyvertár egészének birtokába lett volna, a nemzet siralmas elmaradottságának, az idegen elnyomás és az önkény elleni harc szükségességének a tudata azonban kétségtelenül az új eszmeáramlat hatása alatt nyert ösztönzést. Még a születő (felvilágosult) állami nevelési politika is ösztönösen vonzódott a jogfejlődés tudományos alapjainak a megteremtéséhez, amidőn pl. Mária Terézia az addig túlnyomóan rendi-nemesi érdekeket kifejező jus patrium segédtudományaként a jogtörténet tanítását kezdeményezte (1769). Bécsben már 1753-tól kísérletek is történtek a természetjog és a jogtörténet tanítására 14 , az 1777. évi Ratio educationis pedig a hazai jog (a jus patrium) segédtudományaként akarta meghonosítani nálunk a magyar jog történetét. Ennek ellenére hazánkban és az örökös tartományok egyetemein még több mint egy évszázadnak kellett eltelnie ahhoz, hogy a művelődésügyi kormányzat a nemzeti jogtörténet önállóságát elismerje. Látni kell azonban, hogy a felvilágosodás eszmeáramlatával érintkező jogi historizmus maga is egy szélesebb, általános (egyetemes) jogtörténeti világkép kialakítása irányában hatott. Ez a historizmus tehát a világtörténelemben kimutatható hasznos igazságokra apellált 15 . Nem véletlen tehát, hogy az ébredő jogi historizmus e korban nálunk is a leíró (európai) államstatisztika, az általános alkotmánytörténelem, vagy éppen az angol-magyar analógiakeresés tapasztalataira hivatkozva tette érdekeltté gondolkodóinkat (Lakics György, Barits Béla) a jogfejlődés módszeres megközelítésére. 13 BodolayG. 1963. 120-126. l4 Lentzc H. 1962. 57-58. 15 Meinecke, Werke III. 82-83. 196
