AZ EGYETEMI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVEI 10. (Budapest, 2001)

II. Egyetem és felsőoktatástörténet, történettudomány - Kiss József Mihály: A kolozsvári „menekült egyetem” 1919. évi történetére vonatkozó dokumentumok Szandtner Pál iratai között

Dokumen t unto к 1. sz. Budapest, 1919. november 15. Bethlen István megbízza Szandtner Pált a Budapesten tartózkodó tanárok összehívásával, hogy az intézmény ügyének képviseletére bizottságot válasszanak. A békeelőkészítő iroda „B" csoportja 80228/1919. szám Bizalmas Méltóságos Szandtner Pál egyetemi tanár úrnak Budapest A kolozsvári Ferencz József Tudományegyetemnek a románok által történt erőszakos átvétele az egyetemi tanárok jelentékeny részét arra kényszerítette, hogy állomáshelyüket Kolozsvárt hagyják el és így a tanárok jórészben máris Budapesten tartózkodnak, vagy pedig ide útban vannak. Az erdélyi menekült tisztviselők elhelyezése a vezetésem alatt álló hivatal ügykörébe tartozván, lépéseket kívánok tenni illetékes helyen olyan irányban, hogy a kolozsvári magyar egyetem addig is, míg működését Kolozsvárt ismét folytathatná, maradjon együtt és a megszállás tartama alatt fontos kulturális misszióját valamely más magyar városban folytassa. Az egyetemi autonómia szellemét tiszteletben tartani, úgy vélem elsősorban ismernem kellene az itt tartózkodó tanárok állásfoglalását és ez okból van szerencsém felkérni, méltóztassanak érintkezésbe lépni az itt tartózkodó kartársakkal, s amennyiben e tervet a maguk részéről helyeslik, kérem méltóztassanak a maguk körébe egy e tekintetben teljesen meghatalmazott 2 vagy 3 tagú bizottságot választani, akik velem érintkezésbe lépve, kidolgoznák azon kereteket melyeknek betöltését illetékes tényezőnél a vallás és közoktatásügyi miniszter úrnál és a minisztertanácsnál kérni kellene. Azt hiszem, hogy úgy fontos tanulmányi érdek, mint a tanári kar jól felfogott érdekei egyaránt ily megoldást tanácsolnak, mert az együtt maradt Alma Mater kétségtelenül oly nagy szellemi és morális erőt reprezentál, melyet sem a kolozsvári egyetemre való visszakövetelési igényünknél, sem a hazai kultúra szempontjából nem nélkülözhetünk. Kérem, hogy eljárásuk eredményéről mielőbb értesíteni szíveskedjenek. Kérem fogadja kiváló tiszteletem nyilvánítását. Budapest, 1919. évi november hó 15-én. gróf Bethlen István 146

Next

/
Oldalképek
Tartalom