AZ EGYETEMI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVEI 9. (Budapest, 1999)

IV. Egyetem- és felsőoktatástörténet - Ács Tibor: A tudományegyetem hadi tanfolyama és a pesti egyetemi légió 1848–1849

minisztériumi rendelet kiemelte, hogy bár a pesti egyetemen és a József ipartanodában nem kezdik meg a tanítást. Ám „a haza veszélyes helyzete miatt a hadi dolgokra megkívántató tudományok előadása különösen igényelvén, e tekintetben az egyetemre nézve különösen rendelem, ... A bölcseleti karon rövidített tanfolyamokban szinte tanítatni fognak azok javára, kik magokat a hadi szolgálatra képezni óhajtják, a tiszta mennyiségtan, a gép- és természettan, a vegyészet, tüzérség, tábori erősítés, árkászat, hidászat, végre az elemi tactica. 4. Ezen tanok előadói újabb rendelet által fognak közhírré tétetni. 5. A tanulók rendes bizonyítványokat fognak nyerni, s azok által alkalmazásra képesíttetnek." 2 A rendelet szövegéből azonban az is kiderül, hogy noha a minisztérium törekvése világos, de még folynak a tárgyalások részben az egyetemmel, részben a hadügyminisztériummal a hadi tanfolyam tantervéről, óraszámairól, a kijelölendő tanárokról, a felvételre kerülő hallgatók összetételéről, a tanfolyam záróvizsgájáról, az elnyert bizonyítványok értékéről és hadseregbeli elismertetéséről, a tiszti előléptetési lehetőségről. Ezt a dilemmát jelezte Szász Károly államtitkár 1848. október 20-i levele Mészáros Lázár hadügyminiszterhez, melyben tudósította, hogy a pesti tudományegyetemen, a „még nem létesíthetett Ludoviceum" pótlására november elsejei kezdettel, „a hadi alap és fő tudományok tanítására tanfolyamok" megindítását rendelte el. 3 Kérte a hadügyminisztert, hogy „a félévi tanfolyam végével, ... tartandó szoros vizsgálatoknál személyesen vagy küldöttei által részt vévén, a legkitűnőbb ifjakat a hadseregnél főtiszti minőségben alkalmazni szíveskedjék." Levelét az államtitkár azzal zárta, hogy ebben a kérdésben várja a hadügyminiszter kedvező válaszát, mivel a tanfolyam megnyitásával együtt a sajtóban azt is közhírré szeretné tenni. Ugyanis a hadi tanfolyam sikeres vizsgája alapján elnyerhető tiszti rendfokozat nagy nyomatékú buzdításul szolgálna a tanuló ifjaknak. Az egyetemnél és a hadügyminisztériumnál felmerült ptoblémákat azonban személyes találkozásokkal, egyeztetésekkel és 2 Közlöny. 1848. október 13. (125.) sz. 625. o. 3 Magyar Országos Levéltár 1848/49-i minisztérium levéltára. 11 54. Vallás- és Közoktatási Minisztérium elnöki iratok (továbbiakban - VKMe) 1848: 691/M. 276

Next

/
Oldalképek
Tartalom