AZ EGYETEMI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVEI 7-8. (Budapest, 1997)

II. Művelődéstörténet - Fabó Edit: Az értékmegőrző közvetítő. Az arab könyv- és könyvtárkultúra a 8–10. században

gyűjteményein ott állt pecsétjének nyoma vagy olyan célzások, mint a fentiek jelezték, hogy az adott könyv kinek a tulajdona. Osztályozás: ismeret- és tudományfelosztások 76 Megoldották a tudományok, ismeretek osztályozásának alapvető kéréseit. Talán a legkorábbi és a legortodoxabb tudós, al-FARABI volt az, aki a tudományok felosztására vállalkozott. Az első enciklopédista, al­KHVARIZMI már egy olyan szisztémát dolgozott ki, amely a mai arab könyv­osztályozás alapja. Saját hivatali adminisztrációjához írta zsebkönyvét, a "Mafatih al-ulum"-ot. Praktikusan az "arab" tudományokra fektette a hang­súlyt. Felosztásának két fő pillére a "vallásjog tudománya" és az "idegen tudományok". A szakok neve utal a tárgy arab eredetére, akár vallásos, akár nem: 1. jogtudomány, Korán-magyarázatok (tafsir) és hagyományok (hadisz), 2. teológia (kalam), 3. nyelvtan (nahv), 4. írnoki művészet (kitaba), 5. költészet (shir), 6. történelem (akhbar). al-Khvarizmi Arisztotelészhez hasonlóan az "Elméleti tudományok" (fizika, orvostudomány, meteorológia, ásványtan, botanika, zoológia, kémia, matematika) és a "Gyakorlati tudományok" (etika, közgazdaságtan, politika) felosztását végezte el. A vallásos tudományok rendszerezését alaposabban dolgozták ki. Kiemelkedő Ghazzali "Ihya" című müve - e szakot négy felé bontotta: 1. usul (alapelvek) részei pedig a Korán, a szunna, ijna (követelmény) és az athar al-sahaba, 2. furu (származtatott tudományok) részei a fig és az ahval alqab, 3. muqadimat (nyelv, nyelvtan, írás stb.) 4. mutimmat. A kalam (teológia) teljesen kimaradt, a nyelvészet megmaradt vallá­sos tárgynak a negyedik osztályban az első kettő variációjaként. Azelőtt csak két osztály volt: usul ésfuru (eredeti és származtatott tudományok). Az usult alkotja a tavhid (Isten egysége) vagy a kalam, a tafsir és akhbar vagy a hadisz, a furut pedig a fig különböző ágai, vallási etikái. Nem volt könnyű a könyvek osztályozására megfelelő sémát találni. Az irodalom láthatóan kimaradt, mivel nem tekintették külön tárgynak, mert MACKENSEN, R. S.: Four great libraries of médiával Baghdad. =Library quarterly, 2. sz. (1932)284. p. 76 TlBBETS, G. R.: The classification of arable boob. = Library quarterly, 29. sz. (1959) 174— 198. p. 86

Next

/
Oldalképek
Tartalom