AZ EGYETEMI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVEI 7-8. (Budapest, 1997)

V. Egyetem- és felsőoktatástörténet - Szögi László: Új utakon nyugat felé ... Hagyományok és változások az újkori magyar egyetemjárásban (1789–1919)

Nagyenyed, Eperjes és Brassó gimnáziumai, líceumai ill. kollégiumai követik. E felsorolás lefedi a történelmi Magyarország legjelentősebb iskolavárosait, így csak alátámasztja ezen intézetek jelentőségét a magyar értelmiség képzésében. Végezetül nem kerülhetjük meg a kérdést, hogy tudunk-e valamit mondani a peregrinusok nemzetiségi összetételéről. LUKINICH Imre 1927-ben írt dolgozatában úgy nyilatkozott, hogy "a XIX. század elején feléledt nemzetiségi törekvések ... cezúrát jelentenek Magyarország és a külföld viszonyában". Lukinich úgy vélte, hogy a magyar tannyelv bevezetése, és a hazai, elsősorban pesti felsőoktatás kifejlesztése óhatatlanul hozzájárult a magyarság kulturális és politikai elszigeteléséhez és ahhoz vezetett, hogy a külföldi egyetemeket rendszeresen csak a nemzetiségek tagjai, elsősorban teológusok látogatták. Be kell vallanunk, hogy a peregrinusok etnikai összetételéről legjobb esetben is csak becslésekkel szolgálhatnánk, azt pedig helytelennek tartjuk, hogy akár a születési helyből kiindulva, akár vallásából következtetést levonva, vagy nevének írásmódja alapján bárkit egy adott nemzetiséghez soroljunk. Természetesen könnyű az erdélyi szászokat, esetleg bizonyos adatok alapján a bácskai és bánáti szerbeket, vagy esetenként az erdélyi és bánáti románokat beazonosítani, de a peregrinusok döntő többségénél ez nem lehetséges. A német, svájci és holland egyetemi levéltári források nemzetiségi adatot nem tartalmaznak, így nincs is alapunk arra, hogy ilyen megkülönböztetést tegyünk. A teljes adatbázis feldolgozása után bizonyos számításokat végezhetünk, ezt most még korai lenne megtenni. Az eddigi adatokból is látszik azonban, hogy Lukinich sommás megállapítását nem fogadhatjuk el. Az evangélikus teológusokra vonatkozóan még igaz, hogy peregrinációjukban főleg német és szlovák lelkészek vettek részt, és az is igaz, hogy a kiegyezés körül visszaszorult a magyar nemzetiségű hallgatók külföldi egyetemjárása. Az 1880-as, 90-es évek fordulatáról azonban adatok hiányában Lukinich még nem tudhatott. Az ekkor fellendülő és szerkezetében a modern kor igényéhez igazodó peregrinációban egyre inkább részt vett az ország magyar nemzetiségű lakossága, amit a régiók vizsgálata is jól mutatott. Nem csekély szerepet kapott az asszimilálódó városi németség és zsidóság, és így a századforduló körül nemzetiségi szempontból is kiegyenlítődés következett be a németországi, svájci és hollandiai peregrinációban. A külföldi egyetemjárók örökös tartományokbeli összetételét a dualizmus korában külön kell vizsgálni. Ami a peregrinációnak a magyar tudományra gyakorolt megtermékenyítő hatását illeti, azt a külföldön tanult diákok későbbi pályafutásának részletes elemzésével tárhatjuk fel. Ez azonban már a jelen munka folytatásának feladata. 361