AZ EGYETEMI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVEI 6. (Budapest, 1972)
Egyéb tanulmányok - Kalmár Lajos: A Victorinus–corvina madár ábrázolásainak intellektuális háttere
János. Bejegyzése tanúskodik erről „az ő jól ismert szép kézvonásával és el nem halványult carmin-vörös tintájával" 8 a kódex utolsó írott fólióján (94 v ): „Deo gratias. Emendaui quantum fieripotuit etfiniui Cibinü 27. Septembris 1462. Jo [annes.]" A kódex javításával tehát Szebenben készült el. Mátyás király ugyanis 1462 szeptemberében a Havasalföldre vonul, hogy elfogja a kegyetlen Vlád vajdát és helyébe Radult emelje a vajdaság élére. „Természetesnek tűnik föl, hogy a^ váradi püspök, ki a kancellár tisztét viselte ..., uralkodójának oldala mellett volt. És az utazás fáradalmai, sokféle hivatalos foglalatosságai közepett nem szünetelt tudományos munkálkodásában." 9 Később a kódex Budára került, valószínűleg Yitéz János halála után. „A díszes corvina-kötés tanúsága szerint" 10 a már híressé vált Corvina könyvtárban „Mátyás király kezei közé jutott, ki azt új kötéssel látta el." 11 Mivel a kódex megőrizte 12 barnás-vörös, Mátyás címeres aranymetszésű bőrkötését, ezért illeti a szakirodalom — noha Vitéz János „legkorábbi könyvei közül való" 13 — Victorinus-coro /ий elnevezéssel. A mű, amely Cicero ifjúkori retorikai értekezéséhez (De inventione) írt magyarázat, Marius Victorinusnak, az afrikai születésű neoplatonikus filozófusnak egyik leghíresebb és legközismertebb munkája. Növelte értékét, hogy a szerző maga is aktív szónok volt, sőt az ékesszólás tanára a késő-császárkori Rómában (i. sz. 300 körül). 14 Elmésségével, csillogó stílusával méltó tehát nagy elődjéhez, a szónoklás utolérhetetlen mesteréhez. A XV. századi humanisták egyöntetűen, miként Cicero műveit, „úgy commentatorjának dolgozatát is nagyrabecsülték, és gondosan tanulmányozták. A Victorinus-féle commentár, aprólékos magyarázataival és számtalan szabályával a tanulságok bő forrását nyitotta meg azok előtt, kik az ókor nagy íróinak szolgai utánzását tűzték ki föladatul..." 15 Munkájáról — lévén retorikai kézikönyv — a XV. században számos új másolat készült a koraközépkori — ugyancsak szépszámmal található — kéziratok alapján. A Vitéz János számára készített másolat — e Victorinus-corvina — sajnos selejt. Az ismeretlen scriptornak 16 a textusban ejtett temérdek hibáját alig győzte Vitéz fólióról-fólióra „carmin-vörös tintájával" kijavítgatni. Már Fraknói Vilmos, a kódex első kutatója megállapította, hogy a másoló „nem bírt megküzdeni az előtte fekvő' 8 Fraknói: Corvin Cod. 5.1. 9 Fraknói: Corvin Cod. 5.1. 10 Berkovits: Magy. Corv. 17.1. 11 Fraknói: Corvin Cod. 2. 1. Lásd még: Berkovits: Magy. Kód. 54. 1. 13 A kódex történetére vonatkozóan lásd: Fraknói: Corvin Cod. 6—7. 1. és a név nélkül megjelent két közleményt: MKSz 13. 1905. 376.1. és MKSz. 14. 1906. 73. 1. és 283.1. 13 Berkovits: Magy. Corv. 17.1. 14 Marius Victorinus élete és műveire vonatkozó összefoglalás (klasszikus kiadások bibliográfiájával): The New International Encyclopaedia New York, 1904. XX. vol. 123.1. 15 Fraknói: Corvin Cod. 4.1. 16 Fraknói úgy véli (Corvin Cod. 2.1.), hogy a scriptor azonos a Leo pápa beszédeit tartalmazó kódex (Szent Antal község, ferencrendi könyvtára) másolójával. Hoffmann Edith Fraknóira hivatkozva elfogadja és bővebben ismerteti ezt a véleményt, amely szerint a Leo pápa kódex scriptora — egyúttal Vitéz több kódexének is másolója — „egy polánkai származású, Bereczk (Briccius de Polanka) nevű lelkész ... ami azt bizonyítja, hogy Vitéz udvarában már ekkor képzett magyar másolók voltak." (Hoffmann: Régi bibi. 60. 1.) Ez a megállapítás azonban sehogyan sem illik a Victorinus-corvina tudatlan és „hanyag" scriptorára, melyet éppen Fraknói bizonygat elsőnek. Hoffmann Edith ugyanakkor hozzáfűzi még (87. jegyzet), hogy a Leo pápa kódexet „nem ismerem s így ehhez nem tudok hozzászólni". Csapodi: Bibi. Corviniana (40.1.) ismeretlennek jelzi a scriptort. Az 1. sz. jegyzetben felsorolt többi szakmunka e kódexszel kapcsolatban külön nem tér ki e problémára. A magunk részéről, összehasonlítva a Victorinus-corvina írását a Leonis Papae IX. Oralionesnek az OSzK-ban őrzött (Facs. Ms. I. 76.) egy facsimile fóHójával (100 v ), arról győzött meg, hogy az azonos írástípuson belül (humanista antiqua rotunda) az írás általános karaktere, majd részleteiben maguk a rövidítések, nagybetűk: semmiképpen nem vallanak a két scriptor azonosságára. 172
