AZ EGYETEMI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVEI 5. (Budapest, 1970)

Könyvtár-, könyv- és sajtótörténet - Sándor Ernőné: „Renaissance”. Egy politikai–társadalmi–művészeti és közgazdasági folyóirat története, (1910–1911)

tése lettek volna a „taktikai lépcsőfokok" a Monarchia népeit könyörtelenül alávető „Grossösterreich" megvalósításához. Ha a Reríaissance-ot próbáljuk behelyettesíteni Ferenc Ferdinánd politikai működésébe, tehetjük ezt annál is inkább, mivel Zigányról — hiszen a rosszhiszeműséget kizártnak tartjuk — nem tételezhetünk fel olyan éleslátást, amelylyel esetleges eszközszerepét felismerte volna. A lap megszűnésének körülményei is a függőségre engednek következtetni. Amennyiben Ferenc Ferdinánd állt a folyóirat mögött, elegendő okát találhatta a lap megszüntetésének, mert a Renaissance — köszönhető ez nagyszerű írógárdájának is — nem váltotta be az esetleg hozzá fűzött reményeket, s nem pusztán egy kétes politikai akció eszköze volt, hanem a Nyugat rövid életű, de tiszteletre méltó versenytársa, a magyar társadalmi megújulásért vívott művelődéspolitikai küzdelem egyik irodalmi eszköze. Az érdeklődés középpontjában levő politikai kérdések megvilágítására törekedett a többi politikai cikk írója is. Zigány nyilvánvalóan olyan munkatársakat választott, akik alapvető politikai programjában támogatták. Néhány külpolitikai témát tárgyaló cikk mellett koncepciójuk közös vonása az általános, egyenlő és titkos választójog fontosságának hangsúlyozása. Gördülékeny és szuggesztív erejű írások, olvasmányos stílusukkal lekötik a politika iránt kevéssé érdeklődő olvasót is. A polgári radikálisok jelentős alakjai szerepelnek. Méray-Horváth Károly öt nagyobb tanulmánnyal jelentkezik,

39 hangsúlyozva, hogy a politika nem mesterkedés, nem „privát okoskodások szerint mozog", s a bajokért az országos méretű tudatlanságot teszi felelőssé. Jászi Oszkár, Szende Pál, Rácz Gyula, Lánczi Jenő,

40 Kunfi Zsigmond egy-egy politikai írással szerepel, Kunfi kritikát is ír a folyóiratba, s cikket közöl a katonai nevelés problémáiról, korabeli helyzetéről.

41 A szocializmussal való rokonszenvet tükrözik, a társadalmi visszáságok, igazságtalanságok leleplezését szolgálják a szociálpolitikai írások, a Revue rovat cikkei. írói neves vagy kevésbé jelentős, de harcos tagjai a magyar irodalomnak és közéletnek. A Népszava, a Huszadik Század, a Nyugat, a Szocializmus egyidejű cikkírói, eleven, aktuális témaválasztással és szenvedélyes stílusukkal teszik a Renaissance-ot a radikális törekvések szabad fórumává. Figyelemre méltóak Bresztovszky Ernő cikkei,

42 s a botrányos közigazga39 Méray-Horváth Károly ekkor a Társadalomtudományi Társaság alelnöke. A társadalom biológiai törvényszerűségei felfedezőjének hirdette magát, s csalhatatlannak minősített jóslásokba bocsátkozott e törvényszerűségek alapján. (Pl. Az országos vész. R. I. V. 10. 1. sz. 18—26. 1.) 40 Rácz Gyula (1874—1948) statisztikai és közgazdasági író. A Társadalomtudományi Társaság és a Huszadik Század egyik megalapítója, politikai, választójogi, adózási és várospolitikai kérdésekkel foglalkozott. — Lánczi Jenő (1875—?) ügyvéd, szociológus, a Nyugat és a Huszadik Század cikkírója, társadalomtudományi, szociálpolitikai tanulmányokon kívül filozófiai kérdések is érdeklik. 41 Kritikája: Szilágyi Géza Lepel nélkül с novelláskötetéről: R. I. VI. 25. 4. sz. .396— 398. 1. — Cikke: Tizenhárom nap. — Revue. — R. I. VIII. 10. 7. sz. 633. 1. 42 Pl. Romok alól. — Revue. — A munkaadók hibájából történt halálos balesetekről. (R. I. VII. 10. 5. sz. 451. 1.) A tudománnyal és élettel szembekerült iskolát, az avult nevelési módszereket bíráló tanulmánya: Olga, VIII. gimn. o. tan. — Revue. — 1911. I. 25. 2. sz. 14 Az Egyetemi Könyvtár Évkönyvei V. 209