AZ EGYETEMI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVEI 5. (Budapest, 1970)
Egyéb tanulmányok - Pelle József: A cselekvés szándékának és következményének szerepe az erkölcsi értékelésben
a szembeállásnak nem lehet elvi alapja, mert a szembeállításnak igenis elvi jellege van akár akarjuk, akár nem. Ha valaki olyasmit állít szembe, ami nem áll szembe, akkor az elvi hibát vét. Viszont igaz az a gondolat, hogy itt a megfelelés az alapvető és elvi megközelítési mód. Ugyancsak pontatlan az is, amely szerint: „igy tehát lényegét tekintve, nincs ellentét az ember felelősségének a kérdésében vallott, látszólag antagonisztikus jelfogások között"? A valóságban a tisztán „szándéketika" szükségképpen mint idealista etika lép föl, sok esetben ez párosul a szabadakarat elvével is, de ellenkező esetben érthetetlen is lenne, hogy miért állítja szembe a szándékot a cselekvés következményével. Természetesen ennek megvannak a társadalmi okai is, aminek az elemzésére itt nem térhetünk ki, de nyilván olyan társadalmi rendszert feltételez, amelyben az ember szándékaival szemben a következmények nem a kívánt módon valósulnak meg, hanem azok fordított viszonyban vannak a szándékkal. Felfogásunk szerint a szándék és következmény viszonyának kérdése mély filozófiai tartalommal rendelkezik, ezért ezekkel a kérdésekkel, mint igen fontos elvi kérdésekkel kell foglalkozni. Annál is inkább szükséges ez, mert az erkölcsi ítéletről, annak helyességéről, vagy helytelenségéről van szó, ami viszont az ember jellemére, egész egyéniségére vonatkozó értékítéletben jut kifejezésre és egyáltalán nem közömbös, hogy helyes vagy helytelen ítéletet alkotunk valakiről. A kérdés elvi jelentősége filozófiai szempontból az objektív és szubjektív dialektikájának egyik fontos oldala. A filozófiai idealizmus abszolutizálja a valóság megismerésének viszonylagos jellegét és ilymódon szembeállítja a szubjektumot az objektummal. A kérdés egyik aspektusára Sz. L. Rubinstejn a következőképpen mutat rá: „Amikor szemügyre vesszük azt a kérdést, bogy milyen felelősséget visel az ember magatartásáért, okvetlenül figyelembe kell vennünk, hogy az ember minden cselekedete bekapcsolódik az események tőle független menetébe, s így olyan követelményekhez vezet, amelyek közvetlenül nem esnek egybe az illető cselekedet céljával (továbbá a kitűzött cél sem mindig esik egybe a motívummal, azzal), aminek a kedvéért az ember végrehajtja az adott cselekedetet"' 1 ' Rubinstejn jól konkretizálja a marxista ismeretelméletnek az ismeretek viszonylagosságáról szóló tanítását az etika síkjára. Az idealizmus viszont éppen a megismerésnek ezt a viszonylagosságát abszolutizálja és erre alapozza szubjektivizmusát, majd „szándéketikáját". Logikailag ez azonban éppen cáfolja az idealizmust, mert ebből nem az következik, hogy a szándék és következmény elvileg ellentétesek, hanem azt a követelményt támasztja a megismerő és ennek alapján cselekvő emberrel szemben, hogy a valóság minél teljesebb megismerésére törekedjen, támaszkodjon szilárd ismeretekre, mert csakis így kerülhető el a szándék és következmény eltérése, a nem kívánt következmény megakadályozása. Az eltérés irányába hat az is, hogy pl. a morális elvek mindenkor általánosak, de megvalósításuk minden egyes esetben egyedi és konkrét, következésképpen a megvalósító aktivitására van szükség ahhoz, 7 Rubinstejn, Sz. L.: Uo. 305. 1. 8 Uo. 305. 1. 9 Uo. 304. 1. 376
