AZ EGYETEMI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVEI 5. (Budapest, 1970)

Egyéb tanulmányok - Pelle József: A cselekvés szándékának és következményének szerepe az erkölcsi értékelésben

bár az önértékelés (a lelkiismeret) az erkölcsi értékelés egyik fontos formája, nem a teljes erkölcsi értékelés, mert ezt a többi ember végzi el. A társadalom erkölcsi értékeléséhez pedig az kell, hogy a szándék megnyilvánuljon, valamilyen megközelíthető formát öntsön, mert különben a szándékozón kívüli valóság számára hozzáférhetetlen, megismerhetetlen marad. A még meg nem valósított szándék pedig nem erkölcsi jelenség, hanem csak szándékolt lelki aktus. Ezért ä szándék következménye a cselekvés, a tevékenység, vagy a magatartás értelme elsődleges, ismeretelméletileg alap az erkölcsi értékeléshez. Hangsúlyozzuk azonban, hogy az ismeretelméleti felismerés nem jelent erkölcsi értékelést is, az ismeretelmélet „csak" a valóságos szándék kiderítését segíti elő, aminek alapján következhet az erkölcsi értékelés, ez viszont már nem arra vonatkozik, hogy az értékelt milyen szakszerűen tudta kivitelezni szándékait, hanem arra, hogy miért valósította meg szándékát, mi célból, milyen mozgatók, indítékok hatására — éppen ez az erkölcsi értékelés. A szándékok, a motívumok legalább anynyira jellemzőek az egyének erkölcsi arculatára, mint az esetleges következmény; a szándék azért nem játszhat alárendelt, másodlagos szerepet az erkölcsi értékelésben. Ez azonban azt is mutatja, hogy a szándék és következmény elvi szembeállítása helytelen. Egyetértünk Sz. L. Rubinstejn véleményével, amely szerint „A különböző cselekedeteket végrehajtó ember szubjektív szándéka a cselekvő által előre látott és kívánatosnak tartott eredményéből indul ki és ebből is kell kiindulnia."

5 A szándék, vagy a cél fontos szerepét hangsúlyozza az is, hogy „az ember tevékenységének alkotó jellege éppen azokban a célokban fejeződik ki, amelyeket realizál."* Vagyis a szándék és következmény között alapvető elvi kapcsolat létezik, ami az erkölcsi értékelés kiinduló pontja és alapja, de nem maga az erkölcsi értékelés. Ebben az értelemben a jelenségek szükségszerű összefüggésének dialektikus materialista felfogása alapján a szándék és a következmény között törvényszerű összefüggés a megfelelés, vagyis az, hogy a helyes szándékok a kívánt eredményekhez vezetnek, szembeállításuk ezért teljesen önkényes és tudománytalan. Ha a szándék nem kívánt eredményekhez, következményekhez vezet, akkor rendszerint a szándékozó nem mérlegelte helyesen, vagy nem mérlegelhette helyesen az összes szükséges körülményeket, és ez okozta a nem kívánt következményt. Ez azonban éppen azt bizonyítja, hogy a helyes erkölcsi szándék nem önkényes, nem teljesen misztikus, hanem előre meghatározható. Ilyen esetben azt a kérdést kell felvetni, hogy mi a szerepe a cselekvőnek ebben az eltérésben, módjában volt-e a következményt előre látni, vagy nem, tőle függött-e a következmény vagy külső tényezőktől, mert csak akkor felel a cselekedetéért, ha szuverén szándékát valósította meg; ha más tényezők határozták meg a következményt, akkor eleve nem lehet erkölcsi értékelés tárgya az egyén. Nem egészen pontos Sz. L. Rubinstejn, amikor a következőket írja: „Ilyenformán eltűnik a szubjektív szándékok és a külső objektív eredmények szembeállításának állítólagos elvi jellege"

7 Valójában nem a szembeállításnak, hanem 5 Rubinstejn, Sz. L.: Uo. 305. 1. e Трубников, H, H.: Отношение цели, средства и результата деятельности человека. Вопросы философии. Москва, 1964. 6. п. 60. стр. 375