AZ EGYETEMI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVEI 5. (Budapest, 1970)

Egyéb tanulmányok - Tóth András: Toldy Ferenc és tudományos közéletünk 1849–1860. Adalékok az abszolutizmus korának művelődéstörténetéhez

1850 végére elhárultak a lét- nemlét problémái az Akadémia feje felől s ezt nagymértékben Toldynak, illetve annak lehetett köszönni, hogy Toldy tisztázta magát a politikai gyanakvás alól. Kétségtelen, hogy az Akadémia vezetőségének a továbbiak során is kellett engedményeket tennie, ezek azonban inkább formai jellegűek voltak s nem befolyásolták a lényeget: azt ti., hogy az Akadémia az elnyomás évei alatt is működött, s fenntartotta a nemzeti nyelv és tudomány iránti érdeklődést. Toldy maga is minden alkalmat megragadott, hogy ezt az érdeklődést fokozza. Az Új Magyar Múzeumban rendszeresen és részletesen beszámolt az ülésekről. A Magyar Sajtóban 1855—56-ban Philomusos álnéven írt Keddi levelek с tudományos beszámolói kevés kivétellel akadémiai kérdésekkel foglalkoznak, s nem csupán az ülések lefolyását ismertetik, hanem a legfontosabb elvi kérdéseket is. Ezek között az ötvenes évek közepén a fizetéses akadémiai tagság kérdése volt tudománypolitikai szempontból a legjelentősebb. Toldy a nyilvánosság előtt vitatta meg az irodalmi függetlenségnek ezt a politikailag sem érdektelen kényes kérdését.

18 Toldy komolyan vette a fizetéses tagsággal járó tudományos kötelezettségeket, s igyekezett az akadémikusokat ezek megtartására szorítani; 1856-ban például írásban szólította fel többőjüket tudományos tevékenységük rendszeressé tételére.

19 Titkári megnyilatkozásai arra mutatnak, hogy az Akadémia szerepét már nem a tudományos elit Tart pour l'art működésében látta. Tisztában volt azzal, hogy az akadémiának közművelődési szerepe is van. Felfogása azonban — melyet az 1855. június 25-i első közgyűlésen, Eötvöshöz intézett üdvözlő beszédében fejtett ki — ezen a téren sem volt vulgáris: csupán a tudományos alapra építhető fel „a nép okulását és művelődését" szolgáló tudomány-népszerűsítő irodalom.

20 Komoly támogatást kapott Toldy ezen a téren Fáy Andrástól, aki a sajtó nyilvánossága előtt emelt szót az akadémia ügyében. Fáy a kérdést a kapitalista jellegű polgárosodás egyre erősödő igénye nézőpontjából szemlélte. Ezt megmagyarázza az ötvenes évek gazdasági fejlődése: ekkor következett be — nagyrészt az agrárkonjunktúra hatására — a legfontosabb vasúti fővonalak építése, a magyar vasúthálózat közvetlen összekapcsolása a trieszti tengeri kikötővel, az első fővárosi nagy malmok létesítése. Fáy jelezte, hogy az új gazdasági viszonyokhoz való alkalmazkodás az adott politikai viszonyok között nem mehet simán: a társadalom az új életformából egyelőre a lényeget nem, csupán a külszínt, az „élvezed mámort" vette át. Ez érdektelenséget, felületes tudásrendszert eredményezett. Az irodalom pedig — ahelyett, hogy minőségre, javításra törekedne — kiszolgálja, követi a színvonal süllyedését. A Fáy által szemléletesen „szépliter-atúrai és művészeti dessert"-nek

y „világfájdalmas nyögés"-пек társadalmi okai voltak: az elnyomás éveiben ez a stílus felelt meg legjobban a közhangulatnak; a felsőbbségnek viszont határozottan kedvére volt ez a fejlődés, mely megakadályozta a közérdeklődésnek politikai szempontból veszélyesebb irányba való terelődését. Fáy az Akadémiától várta a minőségi I

18 Magyar Sajtó 1855/4. sz. 19 MTA Irattár 1856/58. sz. 20 „Az öszves nemzetnek kell tehát saját tudományossággal bírnia, hogy népies műveltsége is lehessen." összes művei V. 167. — Erről Angyal i. h. 23. 1. 357