AZ EGYETEMI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVEI 5. (Budapest, 1970)

Könyvtár-, könyv- és sajtótörténet - Sándor Ernőné: „Renaissance”. Egy politikai–társadalmi–művészeti és közgazdasági folyóirat története, (1910–1911)

„Kedves Uram, régi ismeretséget újítok föl, a melyre ön talán már nem is emlékszik: — nyolc évvel ezelőtt együtt dolgoztunk a ,Magyar Közélet'-be. De nem ezen a réven fordulok Önhöz, hanem Révész Béla barátom biztatására: — jövök pedig mindjárt avval a kéréssel, hogy olvassa el a mellékelt fölhívást, és aztán kövesse Révész Béla példáját, és álljon ön is a mi lobogónk mellé amelyen már ott van — egyebek között — a Méray-Horváth Károly meg a Jászi Oszkár neve is. Ne lepje meg ez a hirtelen megrohanás, minden előzetes bevezetés nélkül. Nem csak az irányunk és a törekvéseink azonossága bátorít föl engem erre a kérésre, hanem legkivált az is, hogy a ,Renaissance'-ban olyan arénát kínálhatok föl önnek, aminőt a ,Nyugat' — legalább ez idő szerint — nem nyújthat. Én ugyanis politikát is csinálok a folyóiratomban: s mivel az Ön tehetsége ebben az irányban is új szempontok szerint vág utat és hint világosságot a sötét bourgeois-koponyákba, úgy vélem, hogy az Ön eszméinek most talán lappangó politikai tőkéjét ebben a folyóiratban adhatná le. Nehogy pedig félreértsen: — sietek hozzátenni, hogy amikor az Ön politikai és társadalmi tanulmányaira gondolok, ez nem azt jelenti, mintha én nem oly igaz szívvel — sőt talán még nagyobb vággyal! — gondolnék az ön költői munkásságára. Dehogy; hanem mivel nem tudom az Ön viszonyát a ,Nyugat'hoz, s mivel nekem fölötte fájna, ha Ön — ezen esetleges lekötöttségéből kifolyólag — megtagadná tőlem szíves támogatását: ágy véltem, hogy ha egyelőre és bevezetésképpen olyat kérek Öntől, a mivel a ,Nyugat'-nak úgy se tartozhatik, később, ha a mi összetartozásunk és barátságunk szorosabb lesz, bizonyára olyat is fogok kapni, amit eddig csak a ,Nyugat'-nak adott. Sőt talán — ne vegye zokon ezt a kijelentést, amely csak az őszinte tisztelet és vágy megnyilatkozása — később az is meglehet, hogy ön egészen a miénk lesz, és fölemeli a ,Renaissancé'-ot oda, a hol én már gondolatban látni vélem, éppen az Ön remélt támogatásának a segítségével. Az első számunk május 10-ikén jelenik meg; ezt elküldöm Önnek — de már most arra kérem, hogy a második számra tiszteljen meg valami írásával. Május 15-ikén ha föladja, még jókor kapom: — s ezen nagyon óhajtott szívességért fogadja előre is kiváló nagyrabecsülésem és őszinte köszönetem kifejezését, amellyel vagyok igaz tisztelője Zigány Arpád.'

m Zigánynak a Nyugattal szemben kifejtett kritikáját — több mint fél évszázad távolából — sokkal inkább értékelhetjük a harcostárs türelmetlenségének, mint ellenséges megnyilatkozásnak. Az ellentétek

27 távlat hiányában jelentékenyebbnek tűnhettek, de ma úgy látjuk a két folyóiratot, mint a korabeli magyar élet olyan jelentős centrumait, melyek éppen vitáik vagy ellentéteik folytán támogatták egymást és az általános fejlődést, a haladó gondolatot. A füzeteket indító politikai cikken kívül az első két számban öt, illetve négy politikai tartalmú tanulmánya helyett a harmadik számban már a társa26 Zigány Árpád — Ady Endréhez. 1910. máj. 4. MTA Kézirattár 1951/7. sz. 27 Ellentétre utal Zigány Árpád Kritika és szájaskodás c. cikke is (Renaissance. 1910. II. XI. 25. 14. sz. 535—536. L), s Kassák i. m. 662. 1. 206