AZ EGYETEMI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVEI 4. (Budapest, 1968)

Könyvtárunk és egyetemünk története - Pajkossy Györgyné: Az Egyetemi Könyvtár története 1690-től 1774-ig

ЕЩГГ 1. A nagyszombati kollégium földszinti alaprajza könyvek 1753. évi bejegyzése szerint a „Transylvania" épületszárny új része (a 2. képmellékleten a „B" és „A", illetve a „b", „b" és „a" helyiségek) 26 öl (49,1 m) hosszú és két részből áll. Az első rész (a 2. képmellékleten a „B", illetve „b" és „b" helyiségek) hossza 100 láb (kb. 31 m). Ennek első emeletét teljesen a könyvtár fog­lalja el („B" helyiség). A könyvtárterem alapterülete kb. 300 m 2 (100 láb hosszú és 30 láb széles), magassága meghaladja a 8 métert. A padlót kelheimi lapok borít­ják. A terem mindkét oldalán 8 ablak, így, épület nem lévén a közelben, a könyv­tárnak világosnak kellett lennie. A terem nagyságának érzékelésére jegyezzük meg, hogy azonos nagyságú az alatta fekvő, szintén fényesen kialakított refektóriummal. (1. képmelléklet.) Az épületszárny másik, 56 láb hosszú részében volt a csillagvizs­burg. A mellékelt alaprajzokon: 1. a kollégium földszintjének alaprajza, 2. a kollégium „Transylvania" elnevezésű szárnyának első és második emeletének alaprajza. Itt jegyzendő meg, hogy az alaprajz ugyanazokat az épületeket számítja a kollégium épületei közé, mint a leltár, tehát az aedificium academicumot nem méri fel. A 2. sz. képmellékleten a „Transylvania" épületszárny első emeletének rajzán а В jelölésű terem a könyvtár (a leltár „belső terem"-nek nevezi) az előtte levő С szoba (das Less-Zimmer, a leltár külső szobának nevezi) A D jelölésű szobák egyike a könyvtárosé. А С jelölésű szoba, elhelye­zését látva megértjük, hogy a leltár, miért a „Hungaria"-szárnynál említi a könyvtárt. Az 1753. évi építkezés ugyanis, mely 26 öl hosszú szárnnyal bővítette a meglevő traktust, а В teremmel kezdődik. 5* 67

Next

/
Oldalképek
Tartalom