AZ EGYETEMI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVEI 4. (Budapest, 1968)

Könyvtárunk és egyetemünk története - Pálvölgyi Endre: Az Egyetemi Könyvtár 17–18. századi katalógusai

Ez utóbbiak címleírása, mint a példákból is kitűnik, semmiben sem különbözik a kolligátumok feldolgozásának módjától. Ezért a katalógusból magából nem állapítható meg, melyik könyv kolligátum, és melyik egybenyomtatott műveket tartalmazó kötet? Az alkalmazott szabályok egyszerűek, de a katalogizáló következetesen hajtotta végre őket, és ezzel világossá és használhatóvá tette a katalógust. Utódainál elsősorban éppen a következetesség hiányzott, sokszor csak belefirkálták a katalógusba a legfontosabb adatokat. A „második kéz" például még ragaszkodott bizonyos szabályokhoz, de a katalógus tagolására már nem gondolt: a többkötetes művek egyes köteteit ő is új sorban írta le, de nem kezdte beljebb, s így azok első pillantásra új címleírásnak tűnnek. Adatai azonosak Némethiével, a sorrenddel azonban nem sokat törődött. Általában ezt a sorrendet követte: 1. név, 2. cím, 3. hely, 4. év, 5. formátum, 6. kötés, de az utolsó három adat gyakran változtatta helyét: 4. kötés, 5. évszám, 6. hely; 4. hely, 5. kötés, 6. évszám; 4. kötés, 5. hely, 6. évszám. A keresztnevet ő is megtartotta rendszóként, még ókori szerzők esetében sem tett kivételt: ,,Caius Cornelius Tacitus" (C 224), „Publii Ovidii" (P 209), „Publii Vergilii" (P 210), stb. A kötetszámot a megjelenési év után írta: „Alphonsi Rodriguez de uarüs mediis acquirendae virtutis et Perfectionis. Dilingae, 1621. Pars Г

м In Octauo Corio albo. Eiusdem Pars secunda Dilingae. in 8. Corio Albo." (A 182-183). A katalógus későbbi folytatói visszatértek az ,,első kéz" gyakorlatához, és általában ezt a sorrendet követték: formátum, kötés, hely, év. Címleírásaik nehezen olvashatók, áttekinthetetlenek, sok bennük a hiba. A „harmadik kéz"-ze\ kapcsolatban érdemes mégis megemlíteni, hogy feltünteti a kiadások számát, vagy a cím vagy a kötés adata után: ,,Editio 2da", „Editio altera". A „negyedik kéz" bedolgozta a katalógusba a kéziratokat is, pl.: „Caspari Beczy História Vngarica manu scripta in fol." (С 234). * * * А 17. században már Európaszerte jelentkezett az igény, hogy a primitív, a szakszerinti raktári felállítás rendjét követő felsorolás (helyrajzi katalógus) helyett, vagy inkább mellett, betűrendes szerzői és szakkatalógusok is készüljenek. Ahol pedig csupán egyetlen katalógust készítettek, ott legtöbbször a szakkatalógust választották.

5 Az EK-ban ezzel szemben, annak ellenére, hogy a mechanikus nyilvántartáson túlmenő korszerűbb követelmények itt is felmerültek, ezeknek továbbra is egyetlen katalógussal próbáltak eleget tenni, mégpedig úgy, hogy a katalógus szerkesztési elveit menetközben megváltoztatták. Kidolgoztak egy egyszerű szakrendszert,

6 amely lényegében megfelelt a raktári felállításnak, és eszerint az egyes betűkön belül szakcsoportokra bontották az anyagot. Az alkalmazott szakrendszer csoportjai: Sacra Scriptura; Bullaria; Concilia; Sancti Patres; Scripturistae; Spirituales; Theologi Scholastici; Juristae et Canonistae; Theologi Morales; Medici; Controversistae; Concionatores; Apologetici; Philosophi; Mathematici; Historici et Poli5 Wilhelm Frels: Die bibliothekarische Titelaufnahme in Deutschland. Leipzig, 1919. 1-3. p. 6 Vértesy szerint (i.m. 369. p.) az 1680-as évek végefelé. 30