AZ EGYETEMI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVEI 3. (Budapest, 1966)

Könyvtári elmélet és gyakorlat - Domanovszky Ákos: A leíró katalogizálás tárgyai

katalogizálás területe elhatárolásának kérdését illetőleg csak fokozati különbség — a katalogizálás tárgyai meghatározásánál alkalmazott általánosítás alacsonyabb foka — választja el egymástól, egyúttal azt is jelenti, hogy a két téma helyenkint egybefolyik. Ez természetes, hiszen katalógusalapfeladatról nem beszélhetünk anélkül, hogy ne jelöljük meg legalább nagy általánosságban annak tárgyait, vagyis a katalogizálás ama tárgyait, amelyekről az mformiáció-nyújtás az alapfeladatot képezi. A címleírás tárgyairól szóló fejezet így a címleírás elméletének egyik központi jelentőségű fejezete és elmaradhatatlan kiegészítője a katalógus feladatait tárgyaló fejezetnek.

1 Az alábbiakban ennek a megszerkesztésére teszünk kísérletet, vagyis megpróbáljuk — bizonyos alább precízírozandó korlátok között — szambavenni, és rendszerbe foglalni a könyvtári katalogizálás tárgyait, s mindenütt, ahol ez lehetséges és szükséges, minél pontosabban és részletesebben kijelölni e tárgyak határait — természetesen az adott történelmi helyzet, a jelenleg fennálló társadalmi szükségletek és lehetőségek nézőpontjából. Melyek azok a korlátok, amelyek között e feladat megoldását megkíséreljük? A könyvtári katalogizálás információ-szolgáltatás a könyvtár állományáról. Következésképpen a leíró katalogizálásnak tárgya minden olyan az állománnyal kapcsolatos tény, amelyről a leíró katalógus sajátos módszereinek megfelelő módon információt nyújt. E tárgyak köre mindenekelőtt két szektorra osztható. Az elsőbe azok a materiális és immateriális objektumok tartoznak, amelyekről a katalógus külön bejegyzést vagy bejegyzés-csoportot tartalmaz, még pedig olyant, amelyet a katalógus betűrendjébe ez objektumoknak saját, a konvenció által erre a célra kijelölt megkülönböztető jegyei alatt sorolunk be — úgy, ahogyan egy telefonkönyvbe az előfizetőket megállapodásos megkülönböztető jegyük: nevük alatt. Ebbe az első csoportba tartozó tárgyak tehát maguk határozzák meg saját helyüket a katalógusban, s ezért a katalogizálás autonóm tárgyainak nevezhetjük őket. Katalógusunk azonban nem csak ilyen autonóm tárgyakról ad információt, hanem pl. arról is, hogy egy bizonyos ilyen autonóm tárgy Velencében 1501-ben jelent meg. Ez a két tény nyilván szintén tárgya a katalogizálásnak, de csak alárendelt tárgya: közlésük egyedüli célja egy autonóm tárgynak a pontosabb meghatározása, közelebbi jellemzése. A katalogizálás tárgyainak ez az elvileg éles szétválása két különböző kategóriára megfelel a katalogizálás problematikája két, ugyancsak jól elhatárolható fő területének: az alárendelt tárgyak regisztrálása a címleírás tartalmának, szűkebb értelemben vett leíró részének a megszer1 Az utóbbit „A leíró katalógus alapfeladatai" с tanulmányomban (=Az Egyetemi Könyvtár évkönyvei. II. 1964. 7—43. 1.) próbáltam meg vázolni. Jelen írás szorosan kapcsolódik e tanulmányhoz — a témánkkal kapcsolatos, de ott már részletesen 'kifejtett kérdésekre a következőkben legfeljebb röviden, összefoglalóan tértink ki. 3