AZ EGYETEMI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVEI 3. (Budapest, 1966)

Könyvtári elmélet és gyakorlat - Pálvölgyi Endre: „Egy komisz kölök naplója.” (Nyomozás egy közismert mű szerzője után)

Ezek alapján arra a végkövetkeztetésre jutottunk, hogy a Bad boy's diary eredetileg folytatásos regényként látott napvilágot, mégpedig min­den bizonnyal a New York Weeklyben, 1870 és 1880 között. Ezt a hipo­tézist azonban még be is kellett bizonyítani. A bizonyításhoz magára az eredeti kiadványra, a New York Weeklyre lett volna szükség, ez azon­ban hazai könyvtárainkban nem volt megtalálható, ezért kénytelenek voltunk egy amerikai könyvtárhoz fordulni segítségért. Az alábbiakban ismertetjük a levélváltás eredményét, de már elöljáróban meg kívánjuk jegyezni, hogy azoknak, akik most kajánul azt mormolják: nem lett volna egyszerűbb, ha ezt nem a rengeteg időtrabló keresgélés, nyomozás, bonyolult hipotézisek felállítása után, hanem helyette tesszük, nem lesz igazuk. Először a New York Public Libraryhez fordultunk, mivel a kézi­könyvek szerint ebben a könyvtárban jelentős dime novel-gyűjteményt őriznek/'' 1 Megkérdeztük, szerepel-e állományukban a Bad boy's diary; ha igen, melyik annak legkorábbi kiadása? Megkérdeztük azt is, tudnak-e arról, hogy az említett mű első ízben folytatásos regényként látott volna napvilágot? 45 A New York Public Library „Ritka könyvek osztálya" kész­ségesen válaszolt levelünkre, és közölte, hogy a keresett műnek mind­össze egyetlen kiadásával rendelkeznek. Ennek impresszuma a következő: „New York: J. S. Ogilvie and Company, 29 Rose Street/', a címlap ver­zóján pedig ez olvasható: Copyright 1880, by Street and Smith". Arról, hogy folytatásos formában jelent volna meg, a New York-i könyvtárban nem tudtak. Levelükben felhívták figyelmünket arra, hogy a Bad boyt három másik művel együtt említi Johannsen könyve, de csak egyikről, a The blunders of a bashful mariról írja, hogy eredetileg folytatások­ben jelent meg. 46 Ez utóbbi közléssel, minthogy Johannsen könyvéből már régen tudtuk, nem sokra mentünk, az azonban végképp bizonyságot nyert, hogy a Bad boyt könyvalakban valóban'1880-ban tették közzé (Id. a 23. sz. jegyzetet), az elsőség tehát mindenképpen Mrs. Victore Peckkel szemben. Ismét levelet írtunk a könyvtárnak, közöltük feltevésünket arról, hogy a kérdéses mű a New York Weeklyben jelent meg 1870 és 1880 között, és kértük, ha lehetséges, nézzenek utána, megtalálható-e a lap említett évfolyamaiban. Azt válaszolták, nincs tudomásuk arról, hogy a mű folytatásokban jelent meg, nem találtak bibliográfiai adatot az 1880. évinél korábbi kiadásról, a New York Weekly pedig nincs meg állomá­nyukban. 47 Az egyetlen, amit sikerült felkutatniuk, egy rövid életrajzi 44 Bürke— Howe: i. m. 51. p. 43 Levelünk 1964 május 26-án kelt. 46 Report of Rare Book Division of the New York Public library, June 30, 1964. 47 Report of Information Division of the New York Public Library, Oct. 30, 1964. 75

Next

/
Oldalképek
Tartalom