AZ EGYETEMI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVEI 2. (Budapest, 1964)

Egyéb tanulmányok - Engel Pál: Állam és uralkodó osztály a IX–XI. századi Bizáncban

adataiból rekonstruáljuk a IX—

X. századi bizánci udvari arisztokrácia szerkezetét és az uralkodóhoz való viszonyát. Mint ismeretes, a birodalom kiterjedt igazgatásának központja és a császár állandó székhelye a konstantinápolyi udvar volt. Innen futottak szét és itt egyesültek újra azok a szálak, amelyek ezt a hatalmas gépezetet mozgásban tartották. Itt döntöttek életről és halálról, országok és népek sorsáról, itt halmozódtak fel a birodalom óriási kincsei, ide gyülekezett mindenki, aki e kincsek élvezésében részesülni akart. Az udvar fényéből a városnak is jutott: Nagy Konstantin és utódai Róma mintájára rendezték be új székhelyüket, kivették a provinciális igazgatás alól és külön praefectust állítottak az élére, aki a birodalomnak rangban egyik első tisztviselője volt. Konstantinápolynak ez a kivételes jogállása fennállt azután is, hogy a római eredetű intézmények sorra feledésbe merültek és maga a példakép, a császári Róma is jelentéktelen várossá süllyedt. Jellemző, hogy ezt a státust még a VII—

VIII. századi nagy reformok is érintetlenül hagyták, sőt a praefectus tekintélye és hatásköre a továbbiakban még növekedett.

11 A Város és a császári udvar különleges levegője éltette azt a népes hivatalnoki gárdát, amelynek kezében a birodalom sorsa nyugodott. A falakon belül és kívül mindenfelé a nagyok házai és palotái emelkedtek, ezek biztosították számukra, hogy — ha nincsenek éppen provinciális szolgálatban — állandóan az udvar közelében tartózkodhassanak. Valószínűnek látszik, hogy a házak egyrésze császári tulajdonban volt, legalábbis többször esik szó eladományozásukról. Örmény Leó és II. Mihály — későbbi császárok — pályafutását pl. az indítja el, hogy Bardanios ellencsászár elárulásáért különböző palotákat kapnak Konstantinápolyban.

12 Nyilvánvaló, hogy a fővárosban való megtelepedés bizonyos értelemben az érvényesülés feltétele volt. Másrészt az a tény, hogy a császár felvett valakit ebbe a közösségbe, és házat utalt ki számára, már ígéretet jelentett politikai karrierre. Nem lehet csodálni, ha ez az állapot idővel a visszájára fordult. Bíborbanszületett Konstantin írja, hogy midőn Abu Ghanim örmény fejedelem VI. Leótól engedélyt kapott arra, hogy egy bizánci főember leányát elvegye, ezen az alapon házat is kért a császártól. Halála után pedig öccse Grigorik kérte, hogy bátyja lakóhelyét utalják ki számára.

13 Látható, hogy a nagyok ekkor már nem annyira kapják palotáikat, mint inkább jogot formálnak rá. Ugyanitt megtudjuk, hogy az adományozást — akárcsak földbirtok esetében — aranypecsétes oklevél (chrysobullion) erősítette meg, bár a császár olykor megtagadta ilyen okmány kiállítását, mint ez a fenti esetben is történt. Ilyenkor a házak valószínűleg nem mentek át új lakójuk tulajdonába, és a rendelkezés joga a császár kezében maradt. Az a palota például, amelyet az említett Grigorik kapott, ötven évvel később már egy udvari eunuch birtokában van.

14 Mind gyakrabban akad példa arra is, hogy a palotával együtt földbirtokokat is osztogattak, a fővárosnak azonban egyelőre még mindenki számára nagyobb vonzereje volt. Adatok sora tanúskodik arról, hogy az engedetlen nagyokat vidéki javaikra száműzték, ami nyilván mind a kormány, mind a sújtottak szemében súlyos büntetésnek számított. Eustathios Argyrost VI. Leó alatt charsianoni uradalmára távolítják el. Egy másik főember nejét 11 V. ö. egyebek között L. Bréhier: Les institutions de l'Empire byzantin. Paris, 1949- 186. kk. 1. 12 Theophanes Continuatus. Ed. I. Bekker. Bonnae, 1838. 9.1. (a továbbiakban: Theoph. Cont.) 13 Bíborbanszületett Konstantin: A birodalom kormányzása. A görög szöveget kiadta és magyarra ford. Moravcsik Gyula. Bp., 1950.192.1. (a továbbiakban: De adm. imp.) 11 De adm. imp.1I90. 1. 218