AZ EGYETEMI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVEI 2. (Budapest, 1964)

Könyvtártörténet - Pálvölgyi Endre: A Csontosi János elleni fegyelmi vizsgálat és annak politikai háttere

között: „A zöld padokról" — írta — „alig hallunk most egyebet lapos középszerűségnél, a pártok régóta ismert jelszavainak hosszá lére eresztésénél és a gondolatszegénység pongyola szószaporításánál . . .; a képviselők többsége inkább forgatja a hírlapokat az olvasóteremben, vagy társalog szivar mellett a folyosón, a helyett, hogy a ház rossz légkörében hallgatna a szónokra; csak ha a miniszter szól tódulnak a terembe, vagy ha oly képviselőket hívnak fel szóra, kik föladatuknak tartják azt, hogy zajt, botrányt, felháborodást idézzenek elő."

77 Az 1892-ben írt vezércikkek is hasonló tartalmúak. Bírálta bennük az ellenzéket,

78 az egyházpolitikai kérdések körül kialakult ellentétek éleződése idején egyre többet foglalkozott az állam és egyház viszonyával, rámutatott, milyen élessé vált az ellentét a katolikus egyház és az állam között,

79 de a szembenállás okait csak a reakciós alsópapságban és annak irányítójában, a Vatikán uraiban látta; a magyar egyházi vezetőkről többnyire másként vélekedett, több alkalommal beszélt ezek „hazafiságáról"', és arról, hogy ők nem akadályozzák a reformokat. Ezeknek a kijelentéseknek azonban nyilvánvalóan csak taktikai okai lehettek. Ezt látszik bizonyítani, hogy két vezércikkében róluk is őszinte véleményt nyilvánított. Az egyikben elítélte a főrendiházat, mert az elkeresztelési vita alkalmával „senki sem merte kimondani a mentő szót, a vallásszabadságot és polgári házasságot. . .", vádolta a hercegprímást, mert középkori felfogásokhoz ragaszkodik, elmarasztalta a reformok ellen szervezkedő katolikus főnemesség vezetőit, gróf Zichy Nándort és gróf Esterházy Miklós Móricot is.

80 A másik cikk hangja hasonlóan őszinte volt, kicsendült belőle a reménytelen lemondás is: az egyházpolitikai reformok kétségkívül fontos megoldandó feladatok, de ellenük van a Vatikánra és az alsópapságra támaszkodó felsőház katolikus többsége, ellenzik az ortodox protestáns papok is, sőt a „korona" is kételkedik helyességükben. Ezért következett be a válság, ezért kell a kormánynak meghátrálnia.

81 A Múzeumban felfedezett hiányok és hanyagságok Pulszkyt nemhogy óvatosságra intették volna politikai tevékenységében, de inkább merészebbé, bátrabbá tették. Imént idézett cikke már a vizsgálat ideje alatt íródott, egy másik, november 5-én megjelent cikkében még ennél is tovább ment. A szabadelvű párt belső bajait tárta fel. Szemére vetette a kormánypárt tagjainak, hogy azért maradnak alul az ellenzékkel szemben, mert lagymatagok, hiszen a képviselőház padjaiban alig ül valaki a kormánypárti képviselők közül, egymással alig érintkeznek, nincs kidolgozott taktikájuk, a pártértekezletek rövidek és unalmasak, az öregek ragaszkodnak régi, elavult módszereikhez, nem engedik szóhoz jutni a fiatalokat. Végül kijelentette: a párt reorganizációjára elengedhetetlen szükség volna, aki azonban megpróbálkozik vele, azt letorkolják.

82 Pedig jól tudta Pulszky, hogy az ellenzék ebben az időben minden erejével a kormány megbuktatására, a költségvetési vitában nagy parlamenti ütközetre készült.

83 Nyilvánvaló, hogy saját helyzetét teljesen biztosnak érezte; úgy gondolta, nincs mitől tartania. Politikai tevékenységét nem érezte ellentétben állónak múzeumi kötelezettségeivel, egyiket a másik javára kamatoztatta. Szeptember25-i vezércikkében

84 a közművelődési intézmények fejlesz77 „Parlamenti szónoklat" PH 1891. okt. 19. 287. sz. 78 „A »nehéz idők«" PH 1892. szept. 13. 253- sz. 79 „Kultur-harc" PH 1892. okt. 13. 283. sz. 80 „Még egyszer az elkeresztelési vita" PH 1892. jtíl. 10. 190. sz. 81 „Egyházpolitika" PH 1892. okt. 21. 291. sz. 82 „A többség" PH 1892. 306. sz. 83 „Ellenzéki politika" PH 1892. okt. 29. 299- sz. 84 „A fölösleg" PH 1892. 265. sz. 12* 179