AZ EGYETEMI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVEI 2. (Budapest, 1964)

Egyéb tanulmányok - Hermann Zsuzsanna: Egy humanista karrierje (Balbi Jeromos)

azt az eddig elmondottak is mutatják, de bizonyítja az is, hogy Balbi egész magyarországi tartózkodása alatt, néhány epigrammán kívül, egy művet sem írt. Amiről ezidőben tudunk, az egy 1508-ban az Odera menti Frankfurtban kiadott epigrammagyűjtemény, 45 az 1517-i Tripartitum-kiadáshoz írt epigramma és — Decius szerint — egy Zsigmond esküvőjére írt költemény. 46 Bizonyos szempontból maga Balbi is alátámasztja ezt az 1526-ban kiadott De rebus Turcicis с művének előszavában, ahol megjegyzi, hogy „filozófiai kérdésekkel egykor a híres párizsi akadémián sokáig és sokat foglalkoztam, azután hosszú ideig haszontalan törekvések miatt abbahagytam, hogy most öreg éveimben folytassam", i7 Amennyiben Balbi a párizsi tevékenységére való utalással kiadott művekre céloz, úgy csak azokra a tanulmányokra gondolhatott, amelyeknek kapcsán a cicerói De republica­ból excerptált Somnium Scipionist 48 és Seneca tragédiáit' 19 kiadta. Ezek a klasszikus szöveg­kiadások viszont, amelyekhez még egy Diomedes, Phocas és Donatus műveit tartalmazó nyelvtani összeállítás is járult, 50 Balbi humanizmusának mélyebb rétegeihez vezetnek. Ókori szövegek kiadására, miután Párizst elhagyta, többé nem került sor. Ez irányú érdeklődésére azonban magyarországi tartózkodása idejéről is vannak bizonyos adataink azoktól, akik egy-egy kézirat megszerzésénél az ő személyébe ütköztek. Négy olyan kéz­iratról, köztük három corvináról tudunk, ahol Balbi vagy tulajdonosként vagy közvetítő­ként szerepelt. Balbi humanista tevékenységét ezek az adatok ugyan csak felületesen érin­tik, de lényegesek könyvtörténeti szempontból. Időrendben elsőként Balbival kapcsolatban egy Homeros-kódexről történt említés. Homeros Batrachomyomachiája 1513-i kiadásának előszavában a fordító, Thiloninus Philym­nus, megyjegyzi, hogy a kiadott szöveget töredékesnek találja, sok minden hiányzik belőle abból, amit egykor egy nem nagyon javított Homeros-kódexben Prágában Hieronymus Balbus költő és oratornál olvasott. 51 Nincs adatunk arra vonatkozóan, mikor járt Thiloni­nus Prágában, de minthogy 1485 körül született és 1502-ben iratkozott az erfurti egyetemre, valószínűbbnek látszik, hogy ez nem Balbi 1499—1501-es prágai tanársága alatt, hanem egy későbbi időpontban történt. (Talán 1509-ben, amikor Balbi esetleg a király kíséreté­ben Prágában lehetett, és amikor Thiloninus Erfurtból Wittenbergbe költözött.) 45 Ld: Deutscher Gesamtkatalog. Hrsg. von der Preussischen Staatsbibliothek.— Ezt a kiadást életrajzírói nem említik, sajnos én sem láttam, így nem tudom, van-e benne új, vagy csak régebbi epigrammagyűjte­ményei egyikének új kiadása. Lapszámából ítélve bővebb az előbbieknél. 46 Acta Tomiciana. 4. torn. 298. 1. 47 Opera. 2. 82.1. 48 Balbi ezt egyetemi előadásainál használta fel. Ábel, aki a párizsi kiadást nem ismerte, a bécsi Nemzeti Könyvtárban talált egy Commentarium in Somnium Scipionis kéziratot, ezen „lectum et declaratum per Hieronymum Balbum doctorem j." felírás látható. Ld: Hegedűs I. i.m. 150—151.1. 49 Senecae Decern tragoediae, cum correctione et argumentis in versibus hexametricis Hieronymi Balbi atque epistola dedicatoria Caroli Fernandi. Parisiis, [1485—1490 között], impr. per J. W. Prepositi et W. Ho­pyl socios. Ld a Bibliothéque Nationale katalógusát. Kéziratban a leideni Egyetemi Könyvtárban Cod. Voss. Lat. F. 99- jelzeten. Ld: Catalogus, Bibi. Acad. Lugduno-Bataviae. 14. deel. 1. afd. Leiden, 1932. 5-1. Fernandus ajánlását és Balbi argumentumait közli Retzer: Opera. 1. 72—79-, 247—252.1. 50 Gesamtkatalog der Wiegendrucke. 8400. sz. Balbi ezt is egyetemi előadásaira szánta. Ld: Allen. 421. 1. 51 Ld: J. A. Emesti előszava a Batrachomyomachiá-hoz. Homeri opera omnia. Ex rec. et cum notis S. Clarkii. Ed. 2. 5- vol. Lipsiae, 1824. 3—4. 1. Ernesti a Thiloninus-féle kiadást itt 1515-re és Erfurtba teszi, de ké­sőbb maga is kijavítja: 1513-ban Wittenbergben jelent meg. Ld Panzer: Annales typographici. 9- vol. 69. 1. — Thiloninus Philymnusról (eredeti nevén Thilemann Conradi) ld: Allgemeine Deutsche Biographie. 38. Bd. 232

Next

/
Oldalképek
Tartalom